Life - everything is connected

A poszt eredeti írásának időpontja: 2008.10.09. 11:29

Kedvenc nyomozós sorozatom. Várjunk csak, ez az egyetlen nyomozós, amit nézek és valójában ez is sok mindenben eltér a megszokottól. Akkor inkább úgy fogalmazok, hogy a tavalyi évben a kedvenc országos újoncom volt, pedig egy remek Chuck és Dirty Sexy Money is befigyelt.

Mivel a nézettség már tavaly sem verdeste az egeket, így várható volt, hogy kisebb-nagyobb változtatásokat eszközölnek majd a sorozaton. Szerencsére azonban azonkívül, hogy Sarah Shahi haját kiengedték és olyan rucikba öltöztették, amelyek úgymond még jobban kiemelik, hogy mennyire is A kategóriás nő, nem válroztattak a bevált recepten. Spoilerek is előfordulnak a folytatásban!

Nyomozós sorozat, de pont az van meg benne, amit a legtöbb hasonszőrű társából hiányolok, vagyis az egyediség, a másságra törekvés, az a plusz valami, ami kiemeli az átlagból. Szerencsére a Life-ban sok ilyen úgymond "plusszal" találkozhatunk. Erősen rágyúrnak a karakterekre és Damien Lewis és Sarah Shahli személyében olyan színészek alakítják a központi figurákat, akik ezt ki is tudják használni. A Lewis által játszott Charlie  Crews habókos, furcsa figurája telitalálat, minden jelenete önmagáért beszél és bizony a Shahi által alakított Dani Reese sem csak a szépsége miatt emelhető ki.

Persze ebben nagy szerepe van az íróknak is, akik élvezetes, pergő, okos dialógokat írnak nekik. A kettejük között lévő chemistry pedig még inkább segíti ezt. Crews "Robinja", azaz a Ted-et alakító Adam Arkin is nagyszerű. A második évadban eddig valamivel kevesebbet van  jelen, de emlékezzünk mekkora jelenet volt az első rész végén, amikor Crews-től jelvényt kapott. Új főnökünk is van, akiről gyorsan kiderült, hogy telitalálat volt. Míg az első évados főnök felejtősre sikerült, most egy kiismerhetetlen, nem tipikus főnök fugrát hoztak be.

A Life kapcsán ki kell emelni a remek operatőri és vágói munkát is, és persze a zenei  betétek is megérnének egy külön bejegyzést. Szerencsére azon sem változtattak, hogy minden rész elején betesznek egy elvileg oda nem illő, de valahogy mégis remekül működő számot a bűntény helyszínén. A bűnesetek korántsem egy kaptafára valók, ezek felvezetése, megoldása is kifejezetten élvezetesre szokott sikerülni. És végül az átívelő szálról. Minden részben kapunk belőle, szépen okosan adagolva. A sok fentebb ismertetett jellemzővel együtt ez is fontos összetevője a Life különleges helyzetének a műfaján belül. Az évad első két részében a fent említett jellemzők mind megtalálhatóak voltak, így nem is kérdés, hogy teljesen elégedett vagyok a Life visszatérésével. A második rész egy kicsit kapkodósra sikerült, de ezt bőven tudták feledtetni a remek párbeszédekkel és  emlékezetes jelenetekkel.

Az eddigi ügyekben sem kellett csalódnunk, mindkettő érdekesre sikerült. Az átívelő szálat is fokozatosan bontják ki, mondjuk arra számítottam, hogy Charlie-ék csak később találják meg Rachel-t. Most is megkapjuk az úgymond visszaemlékezős riportokat, örülök, hogy ez megmaradt, mert az első évadban is jók voltak ezek. Charlie nice szöszi feleségét is viszontláthatjuk és bizony úgy tűnik, hogy lesz még neki szerepe. A második rész végén pedig végre vett Crews egy új kocsit, bár még nem hangzott el az I'm not attached to this car, de csak idő kérdése.

Ahogy az elején is írtam, kicsit féltem, hogy komolyabb változtatásokat eszközölnek majd a nagyobb siker érdekében, de szerencsére erről nincs szó, ugyanaz a stlusos, remek hangulattal bíró sorozat maradt a Life, ami eddig volt. Ráadásul az új főnök behozatala remek húzás volt. Péntekkel bezárólag négy Life epizód megy le két hét alatt, ugyanis az NBC hétfőn is adott Life részt. Jövő héttől aztán a pénteki slot marad. Sajnos eddig gyenge a nézettség, és bizony ilyen számokkal erősen cancel gyanús. Mindenesetre azért bizakodjunk, még nincs veszve semmi, nagyon nagy kár lenne ezért a sorozatért.

Life 2x01 - Find Your Happy Place 8/10

Life 2x02 - Everything...all the time 8/10

Címkék: life