Mintegy két héttel ezelőtt kezdtem bele ismételten a Wire-be, és ahogy a kritika hangvételén is látszik majd, nagyon nem bántam meg. Igen, ismételten, mert már nekifutottam egyszer, akkor csupán a negyedik részig jutottam. Ki tudja, talán hangulati tényezők, vagy a Wire-re jellemző - az első 3-4 részben felvezetjük a problámát és a karaktereket - kezdés miatt volt. Ezúttal nem volt semmi hátráltató tényező, már az elejétől beszippantott a sorozat semmi mással nem összehasonlítható stílusa. 

A végig Baltimore-t középpontba helyező Wire 60 rész és öt évadon keresztül futott az HBO-n 2002 és 2008 között. A sorozat készítője, showrunnere, írója, producere, azaz mondhatjuk mindenese David Simon volt, de mindenképp meg kell említeni legfontosabb munkatársa, Edward Burns nevét is. Simon több, mint egy évtizedig dolgozott újságíróként Baltimore-ban, így érthető, hogy idehelyezte történetét. A realista megközelítést pedig elősegítette Simon oknyomozó riporterként eltöltött évei is, amelynek köszönhetően bőven volt miből merítenie.

Az első évad során egy nyugat-baltimore-i drogbanda elleni "harcot" helyeztek a középpontba. Azért tettem idézőjelbe a harc szót, mert ahogy a sorozat címe is mutatja, elsősorban lehallgatásokkal, megfigyelésekkel, hosszú előkészítő munkával dolgoznak az ügyön. A feladatot egy nyomozó csoport kapja, pontosabban fogalmazva egyik főszereplőnk McNulty szerzi meg.

Ugyanis nem élnek a filmes/sorozatos klisékkel az alkotók, egy maroknyi emberen kívül nem sokakat érdekel az ügy, sőt parancsnokaik sokkal inkább gátolja munkájukat. A felső vezetés nemtörődömsége, valamint a karrierjük előremenetelét mindennél fontosabbnak bemutató, sajnos valósághű ábrázolás megdöbbentő képet fest az igazságszolgáltatási és a poltikai érdekkapcsolatokról.

Megismerkedünk a baltimore-i drogüzlet jónéhány résztvevőjével, a legalsóbbtól a legfelső szintekig. Ami (többek között) bámulatos a sorozatban, hogy igen aprólékos munkát végeztek szinte minden egyes karakternél, így a rosszfiúk jellemének megrajzolása is legalább akkora hangsúlyt kapott, mint a nyomozóké. Az előbb a rosszfiúk jelzőt talán idézőjelbe kellett volna raknom, ahogy az előbbi bekezdésnél már utaltam rá, a határok nem különülnek el oly élesen, sok esetben a jó és a rossz oldal nem állaptható meg egyértelműen.

Ha már a karakterek szóba kerültek, a kvázi főszereplőt Jimmy McNulty-t Dominic West alakítja. Nem egyszerű eset, házassága romokban, az alkoholt sem veti meg, főnökeit az őrületbe kergeti, de mindazonáltal egy zsenális nyomozó, és szimpatikus figura. Az ő nyughatatlanságának köszönhető, hogy egyáltalán megalakulhatott a fent említett nyomozói csoport. Az évad befejezése is nélkülöz mindenfajta sablont, hiszen nyomozóink csak részsikereket érnek el és McNulty sem éppen álmai állását kapja meg.

A második évad fő ügyének alapját a kikötői szakszervezet és a maffia kapcsolata adja. Számos irányba el lehetne menni az elemzéssel, az évad zseniálisan mutatta be a kikötői munkásosztályt, a szocigráfiaia viszonyokat mindenféle sallang nélkül. Frank Sobotka, a szakszervezet elnökét nem önnön célok vezérlik, csak a munkásai érdeklik, mindent – így a helyi maffiával való együttműködést -  elkövet azért, hogy munkásainak helyzetén javítson. Tragikus az ő, valamint unokaöccsének és fiának sorsa is, bár utóbbit kevésbé sajnáljuk.

Az első évadban bemutatott baltimore-i gengsztereink sem lettek elhanyagolva, mind Stringer Bell, mind a börtönben lévő Avon és a többiek, közöttük a zseniális Omar is bőven kaptak játékidőt. Az évad során bírók, ügyvédek, potilikusok, munkások, bűnözők, rendőrség kis és nagyhatalmú emberi egyaránt középpontba kerültek. A befejezés pedig még az első évadét is felülmúlja. Nem, nem kell cliffhangerre számítani, egyszerűen csak egy tökéletes képsorral, szavak nélkül is teljesen érthető helyzetképpel zárul a második évad.

Minden idők legrealistább sorozata - gyakran hangoztatják ezt a jelzőt a Wire kapcsán, nem véletlenül, bőven rászolgált erre a kitételre. Egy a történetet és karaktereit egyaránt aprólékosan kidolgozó, kiválóan felépített sorozatról beszélhetünk, melynek egyértelmű helye van a sorozatok panteonjában.

Az értékeléshez annyit hozzáfűznék, hogy ugyan nehéz különbséget tenni az első két évad minősége között, a másodikat, egy hajszállal ugyan, de még erősebbnek érzem.

1. évad értékelése:

 2. évad értékelése: