Sons of Anarchy - zsákban a harmadik évad

Ugyan már hetek óta a levegőben lógott, de csak tegnap került sor a hivatalos bejelentésre, az FX berendelte a Sons of Anarchy harmadik évadát. A döntés nem volt meglepő, a második évad egészen kiváló nézettséget hozott, a legnézettebb basic (alap) kábeles sorozat volt az idei mezőnyben. A dupla részes finálét például 4.3 millió néző látta és szintén sorozatrekordnak számító 2.3-as demót tudott elérni. A SoA mindezek mellett remek kritikákkal is bírt, a második etapot a mértékadó újságírók szinte csak felsőfokú jelzőkkel illették.

A harmadik évad szeptemberben fog kezdődni, és 13 részből fog állni. Egyéb bejelentésekre is sor került, így a showrunner Kurt Sutter két éves szerződéshosszabbítást írt alá és az ígéretek szerint az állandó szereplők (legalábbis aki túlélte a finálét) jövőre is vissza fognak térni. John Landgraf FX elnök - aki egyébként véleményem szerint messze a legszimpatikusabb tévés vezető - nyilatkozatában pedig a nézettségi sikerek mellett még kiemelte, hogy a kritikák is elismerik a Sons-t, és megérdemelten napjaink egyik legjobb sorozatának titulálják. (Természetesen, amint végignéztem, jönni fog tőlem a második évados írás is)

Az FX időközben kihirdette a jövő év eleji műsorrendjét is: a Nip/Tuck utolsó, hetedik évada január 6-án veszi kezdetét, újonc animációs sorozatuk az Archer (melynek első részét egyébként már leadták és beszerezhető) január 14-i premiert kapott. Piros betűs dátum lesz január 25-e, ugyanis ekkor kerül sor a Damages harmadik évadának nyitányára. A Timothy Olyphant által fémjelzett, ígéretes újoncot, a Justified-ot (leánykori nevén Lawman) márciustól láthatjuk majd, valamint tavasszal fog bemutatkozni, Louis C. K. új komédiája, a Louie is.