The Wire - 3. évad

Not everything is politics. - Ervin Burell (4x12)

Régi adósságom törlesztem a mostani írással, hiszen David Simon mesterművének harmadik fejezetéhez még a tavasz során volt szerencsém. A 13 rész alatt megfigyelhettük a politikai, valamint rendőrségi vezetők intrikáit, ismételten betekintést nyertünk az alvilág működésébe, de ugyanígy szemtanúi lehettünk a munkájukat tisztességgel végző zsaruk, vagy a csak napi adagjuk miatt aggódó drogosok mindennapjaiba. Nem könnyű összefogni ennyi történetszálat, de Simon-nak sikerült, ráadásul a kíméletlen őszinteséggel elénk tárt baltimore-i történetek mellett a karakterizációra is nagy hangsúlyt fektetett. A kép alatt spoileresen folytatom.

A harmadik évad során számtalanszor láttuk, amint a rendőrkapitány Burrell, valamint helyettese Rawls hallgatja az őrnagyok beszámolóit. Két önelégült és karrierista ember, akiknek a valódi rendőri munka, az igazi eredmények elérése helyett egyetlen célja van, minél jobb statisztikát felmutatni a polgármesternek. Howard 'Bunny' Colvin (Robert Wisdom kiváló alakításában), a nyugati kerületet vezetője azonban belefárad ezekbe a látszatintézkedésekbe és mivel hamarosan nyugdíjba megy, úgy dönt, hogy felhagy a szélmalom harrcal és belekezd egy nem mindennapi kísérletbe.

Létrehoz egy úgynevezett szabad zónát - későbbi nevén Hamszerdam, melynek lényege, hogy legálissá váik a drog terjesztése és használata. A radikális elképzelés mögött az áll, hogy Colvin szerint nem képesek győzni a drogháborúban, ha le is csuknak egy-két nagykutyát, jön helyettük másik, amire van kereslet (jelen esetben a kábítószer) arra így, vagy úgy, de lesz forgalmazó is. Hamszerdam-mal, mely lakatlan házakkal van tele, nem orvosolja a problémát, de mégis a maximumot hozza ki a helyzetből, eltünteti a sarkokról a drogokat, az ott élők pedig nagyobb biztonságban érezhetik magukat. Colvin kísérlete eléri a célját, de természetesen végül áldozatul esik a magasabb érdekeknek és még azok is ellene fordulnak, akik lehetőséget láttak a projektben. Most is, mint mindig, a önös érdek, a karrier fontosabbak... Hamszerdamot ledózerolják, Bunny-t pedig szégyenteljes búcsúra kényszerítik.

Önmagában már ez a történetszál is megelégedéssel töltött volna el minket, de a Wire esetében már hozzászokhattunk, hogy Simon több szerteágazó, azonos értéket képviselő sztorit mutat be nekünk. Az első évadot követően ismételten McNulty-ék célkeresztjébe kerül a Barksdale és Stringer Bell vezette drogszervezet, de a lehallgatások helyett ezúttal az Avon és Stringer kapcsolat volt az igazán érdekes. Előbbi most szabadult a börtönből és visszatérése után egyik első intézkedése egy bandaháború indítása volt, a területüket veszélyeztető Marlo ellen. Ezzel szemben Stringer egy üzletember fejével gondolkodik, ingatlanokba fektette a drogpénzt és jóval megfontoltabb Avon-nál.

A kettejük közötti feszültség részről-részre növekszik és végül egymás ellen fordulnak, Avon egy régi sérelmet kihasználva Omar és Mouzon testvér kezébe helyezi Stringer sorsát, utóbbi pedig Colvin őrnagyhoz fordul és kiadja a fegyverraktár helyét. A The Wire egyik legmarkánsabb karakterét, az Idris Elba által nagyszerűen alakított Stringer Bell-t megölik, de Barksdale sem kerülheti el a sorsát, ezúttal hosszú időre rács mögé kerül. McNulty a letartóztatás során pedig megmutatja neki az informátor nevét is... Stringer és Avon utolsó közös jelenete felejthetetlenre sikerült, a két régi barát tetőteraszon lezajlott beszélgetése során szóba kerülnek a gyermekkori emlékek, a sikerek, amiket azóta elértek, nosztalgiáznak... miközben tudják, hogy hátba szúrták a másikat.

It's just business. - Avon Barksdale (4x11)

A major crimes unit ezúttal jelentős eredményeket ért el Barksdale letartóztatásával és tovább folytathatja működését. Ezúttal nem emelem ki a csapat mindegyik tagját - Daniels-t végre előléptették őrnaggyá és a magánélete is sínre került az ügyésznőnek köszönhetően. McNulty belefáradt a munkába, mostantól járőrként folytatja pályafutását valamint új életet kezd a tavalyi évad során megismert Beadie oldalán. Pryzbylewski-nak viszont egy tragikus incidens miatt fel kell hagynia a rendőri pályával.

A harmadik évad során nagyobb teret kapott a politika, a város érdekeivel mit sem törődő Royce polgármester még ellenszenvesebbé vált, illetve megismerkedtünk a rendkívül jó szónoki képességekkel rendelkező, Baltimore-ért valóban tenni akaró Tommy Carcetti tanácsossal. Tisztában van vele, hogy fehérként vajmi kevés esélye van a győzelemre, de ennek ellenére jelölteti magát polgármesternek, Royce és Carcetti összecsapására azonban majd csak a negyedik évadban kerül sor. Utóbbit gyorsan megkedveljük, hiszen valóban változtatást szeretne elérni, de ahogy azt már megszokhattuk, Simon-nál nincsenek egyszerűen definiálható karakterek és Carcetti sem feddhetetlen, látjuk, ahogy egy összejövetelen megcsalja a feleségét és az évad végén azzal is szembesülünk, hogy Hamszerdamot felhasználta politikai céljainak elérése érdekében.

Külön említést érdemel annak a Dennis 'Cutty' Wise-nak a története, aki 14 évet töltött a rács mögött emberölésért és most új életet kell kezdenie. Fantasztikus, ahogy Simon-ék beillesztették a sztoriba az ő útkeresését, azt ahogy viaskodik magával, valamint a kicsit sem egyszerű körülményekkel is. Végül nem kevés viszontagság után Barksdale adományának köszönhetően sikerül egy saját boksztermet nyitnia.

Az évad utolsó nagy montázsa, ahogy végigmentünk az egyes karaktereken lenyűgözőre sikerült, mely a záró jelenetre, Bunny és Bubbs párbeszédére is igaz. A The Wire harmadik évada, bármilyen aspektusból is nézzük - történetvezetés, jellemábrázolás, színészi teljesítmény, forgatókönyv, etc. - tökéletesre sikerült és egyúttal az általam rendkívül nagyra tartott első két évadot is sikerült felülmúlnia.

You probably don't know, but it's rough out there, baby. Cops be back banging on you, hoppers be messing with you. - Bubbles
Yeah, thank you. - Bunny Colvin (4x12)

Értékelés:

Címkék: the wire