Búcsú a Rescue Me-től

The Shield, Nip/Tuck, Rescue Me. Anno az FX nagy hármasaként emlegettem őket, a kábelcsatorna első saját gyártású sorozatai 2002 és 2004 között indultak el és egyből kiváló nézői, valamint kritikai visszajelzésekben volt részük. Közülük kettő már befejeződött, Shawn Ryan rendőrdrámája végig magas színvonalat hozott és egy zseniális befejező évaddal zárt, míg a remekül induló Nip/Tuck-nál valami útközben elveszett, Ryan Murphy műve az utolsó három évadra önmaga paródiájává vált. És akkor elérkeztünk a hármas utolsó tagjához, a senkit nem tisztelő, alkoholista ír tűzoltót, Tommy Gavint középpontba helyező Rescue Me-hez, mely idén nyáron zárja le a pályafutását.

Denis Leary és Peter Tolan alkotása az első két évad során tökéletesen vegyítette a drámai és vígjátéki elemeket, mintapéldája volt annak, hogy miként is kell dramedy-t készíteni. Ezt követően azonban ingadozott a minőség, a következő két etap során komoly minőségi visszaesést figyelhettünk meg, mely szerencsére csak átmeneti volt, ugyan nem sikerült visszahozni az első kettő zsenialitását, de az ötödik és hatodik szezon kifejezetten jól sikerült.

Most pedig búcsút veszünk a New York-i tűzoltóság 62-es egységétől, a záró évad premierjére július 12-én kerül sor - egy nappal később már a magyar AXN-en is látható lesz. A befejezés szeptember 6-án esedékes, ez majdnem egybeesik a 2001. szeptember 11-i terrortámadások tizedik évfordulójával - természetesen nem véletlenül. Az FX elkezdte a hetedik évad promócióját, elsőként egy a sorozat központi motívumait felelevenítő összeállítást kaptunk tőlük.