The Good Wife – 3. Évad

Az országos televíziózás, főként dráma vonalon rég nem látott mélységekbe jutott… Ötlettelen, klisékkel megpakolt, vagy éppen komoly potenciált magában rejtő, de a biztonsági játék miatt kudarcba fulladó sorozatokkal van tele a képernyő, ha pedig minőségi műsorokra vágyunk, akkor a kábelcsatornák kínálatát kell végigböngésznünk. Természetesen a kivétel erősíti a szabályt kitétel ezúttal is áll, egy jogi dráma ugyanis immáron harmadik esztendeje mutatja meg, hogy még van remény az országos tévézés számára és lehet a régi jól bevált recept alapján is kiemelkedőt alkotni.
 
Milyen ironikus, hogy ezt a sorozatot épp a kockázatvállalást hírből sem ismerő CBS hozta el nekünk, ráadásul egy első látásra tipikus jogi drámának tűnő produkció képében. Valóban, a The Good Wife-ot a leírása alapján besorolhatnánk a tipikus ügyvédes sorozatok táborába, de a King házaspár egy intelligensen megírt, az egy részes eseteket és az átívelő szálakat mindvégig érdekesen bemutató, nagyszerű színészgárdával megáldott és ami a legfontosabb, életszerű és komplex karaktereket felvonultató drámát tett le elénk, mely folyamatosan meg tud újulni.
 
A szokottnál kissé hosszabbra sikerült bevezető a sorozat promotólása miatt történt, sajnos itthon még mindig kevés néző kapott rá a sorozatra. A kép után viszont már spoileres vizekre evezünk, csak az tartson velünk, aki naprakész a harmadik évad történéseivel.
 
 
Idén is jól felépített, szinte kivétel nélkül érdekesnek bizonyuló egy részes ügyeket prezentáltak nekünk, gondoljunk csak  a brit, vagy a katonai bíróság előtt játszódó esetekre, de Colin Sweeney és a Michael J. Fox által alakított Canning feltűnései is emlékezetes epizódokat eredményeztek. Az átívelő szál ezúttal Will-hez volt köthető, a vesztegetési ügye tulajdonképpen már az évad utolsó harmada előtt lezárult  (Carrie Preson megint fantasztikus volt), de az írók ezt követően sem lazsáltak, egyrészt a hat hónapos eltiltás hatására, másrészt Peter kampányára fókuszáltak.
 
A történetvezetés után nézzünk rá egy kicsit a karakterekre. A harmadik felvonás egyik legnagyobb kérdése az volt, hogy mit kezdenek az írók a Will-Alicia párossal. Személy szerint nagyon örültem neki, hogy nem húzták tovább a mézesmadzagot és végre összehozták őket, de egyúttal féltem is egy kicsit a következményeitől, nehogy ettől a lépéstől ellaposodjon majd a sorozat. Felesleges volt aggódnom, az írók végig urai voltak a helyzetnek, elsősorban a kapcsolat munkahelyi és családi aspektusára helyezték a hangsúlyt, majd amikor látták, hogy kihozták a helyzetből a maximumot, úgy döntöttek, szétszedik a párost.
 
 
A King házaspár immáron sokadszor bizonyította, hogy az ő sorozatukban nem beszélhetünk status quo-ról, ha a történet érdekében változtatásokra van szükség, akkor időben meghúzzák azt, gondoljunk csak az évad végén látott ‘Cary visszamegy a céghez’ döntésükre. Utóbbi karaktert külön is ki szeretném emelni, emlékszem az első évad során még az egyik legellenszenvesebb szereplő volt, mostanra viszont megkedveltem, amelynek nagy szerepe van az államügyészi hivatalban eltöltött időnek, melyből azonban kihozták a maxumomot és jól érezték, ismét környezetváltozásra van szükség. Ugyanez a megállapítás igaz Peter-re is, mely egyben bizonyíték a bevezetőben már említett komplex karakterek jelzőre, a The Good Wife-ban nincsenek  ‘fekete-fehér árnyalatok’, itt esendő figurákat látunk, akik képesek tanulni a hibáikból és fejlődnek/változnak az idő múlásával.
 
Diane-t is megszerettük, egyrészt idén egy szimpatikus, a társa mellett kiálló vezetőt láttunk, de a harmadik évad során látott férfi ügyei a humoros, vagy akár fogalmazhatunk úgy is, hogy a pajkos oldalát is megmutatták. Eli-ból ezúttal kevesebbet kaptunk, a cégen belüli ügyeskedései csak arra voltak jók, hogy valamilyen ürüggyel betuszkolják őt az adott epizódba, a feleségével való viszonyának bemutatása ezzel szemben remekül sikerült. Nem mehetünk el szó nélkül a fantasztikus vendégszereplő gárda mellett, a többségüknek ráadásul remek szerepet írtak, a teljesség igénye nélkül következzen egy felsorolás: Dylan Baker, Michael J. Fox, Parker Posey, Carrie Preston, Lisa Edelstein (ő a kivétel, igencsak antipatikus volt), Eddie Izzard, Matthew Perry, Rita Wilson, Denis O’Hare, Martha Plimpton, Amy Sedaris.
 
 

A finálé feltette a kroonát a The Good Wife egész évadbeli teljesítményére, a King házaspár pedig továbbra is elmondhatja, hogy ők bábáskodnak a jelenlegi legjobb országos dráma felett. A negyedik évad már zsebben van, ugyan a vasárnapi új időpontban is csak közepes, illetve annál valamivel gyengébb számokkal tudtak előállni, de a kritikusok dicsérő szavai és a díjátadókon való eredményes szereplés miatt a CBS a presztízssorozat jelzőt felhasználva megújította a sorozatot.

Értékelés:

Címkék: the good wife