Epizodisták


2010.már.12.
Írta: Donnie_ Szólj hozzá!

Ben Linus: ki rejtőzik az álarc mögött?

A hatodik évad eddigi összképe felemásnak mondható, hiszen az első négy epizód (az évadnyitó dupla volt) kisebb csalódást jelentett, legalábbis a saját maga által felállított korábbi szinthez képest, a 6x05-ös Lighthouse óta viszont egyértelműen felszálló ágba került a…

Tovább
Címkék: lost

Az évtized legjobb sorozatai

Elérkeztünk az év utolsó általam összeállított listájához, melyben az évtized legjobbjait veszem górcső alá. (Természetesen ezúttal is szubjektív válogatásról van szó, mely a szerző egyéni véleményét tükrözi) Előtte azonban még néhány kimaradóról külön is…

Tovább

2009 legjobb sorozatai

A lista összeállításakor szembesültem azzal, hogy sorozatok tekintetében milyen remek év volt az idei. Nem kevés fejtörést okozott a sorrend megállapítása, mint ahogy kimaradók kapcsán is volt néhány igencsak nehéz döntés. Sajnos, mint látható sitcom végül nem került be…

Tovább

2009 legjobb idézetei

Az elkövetkezendő pár napban néhány az évet, illetve az évtizedet összegző listával jelentkezek majd. Először 2009 legjobb idézeteit gyűjtöttem össze, a saját kútfő mellett nagy segítségemre volt a Chicago Tribune (Mo Ryan), valamint a tv fanatic oldal is. Ennek köszönhetően…

Tovább

2008 legjobb sorozatai a Time szerint

A poszt eredeti írásának időpontja: 2008.12.11. 17:59Év vége felé mindig megszaporodnak az éves listák és idén sincs ez másként. Nézzük most, hogy néz ki a a Time top 10-es listája. A TV-ben leadott műsorokra vonatkozik, így kerülhetett be például az elnökválasztás, valamint…

Tovább
süti beállítások módosítása