Boston Legal - 2. évad

Poszt írásának eredeti időpontja: 2007.11.10.

Az első évad is nagyon jól sikerült, azonban az általam most megtekintett másodiknak  sikerült ezt is felülmúlnia. Mi is ennek a kiváló sorozatnak a sikerreceptje: most persze erre nyugodtan rá lehetne vágni, hogy Alan Shore és Denny Crane, de azért nem ilyen egyszerű a helyzet. 

Már az első évad kapcsán beszéltem a készítőről, David E. Kelley-ről, akinek a neve már önmagában garancia lehet a minőségre, hozzáteszem nekem messze ez a sorozata jön be a leginkább. A BL szinte minden részében előkerülnek úgymond "komoly témák", ez általában politika, legyen az kül vagy belpolitika, egészségügy, környezetvédelem és még lehetne sorolni. Általában ezek a kérdések a tárgyalásokon kerülnek képbe - én imádom ezen részeit is a sorozatnak, mivel engem érdekelnek ezek a kérdések és egyáltalán nem túlzóak és szerencsére nem is csak egy szemszögből vizsgálják meg őket.

Természetesen ezen ügyek mellett kapunk vicces, olykor eléggé abszurd eseteket is, hogy csak egy példát mondjak a sok közül: feleség azért akarja a házasságát semmissé tenni, mert férje huzamosabb ideje viszonyt folytat egy tehénnel, mellesleg szerelmes is belé és nevet is adott neki of course.

Folytassuk, akkor, hogy mik azok, amik még ilyen kiemelkedővé teszik a BL-t: hangulata, már az elejétől kezdve, a főcímen keresztül a Denny és Alan az iroda teraszánál lezaljó beszélgetéséig. Talán nem túlzás kijelenteni, hogy a párbeszédek jelentik a sorozat legnagyobb erejét:  legutóbb a Pushing Daisies-nél emglegettem ezt - nagyon oda kell figyelni minden egyes szóra, mondatra, ugyanis soha nem tudhatod, hogy mikor jön egy újabb zseniális párbeszéd, kiszólás vagy poén.

És itt jön a következő pont: a sorozat humora - igényes és nagyon egyedi humora van a BL-nek, és ezeknél a poénoknál nincs az, hogy már előre tudjuk, hogy itt valami vicces fog következni, hanem váratlanul jönnek és fakasztanak minket mosolyra (bár úgyis mondhattam volna, hogy dőlünk a röhögéstől, mert jópár esetben valóban ez a helyzet). Persze ezekben a vicces jelenetekben is elsősorban Denny és Alan járnak az élen.

Ez az utánozhataltan humor már önmagában is elvinné a sorozatot, de mint azt fentebb már kifejtettem számos erőssége van a BL-nek. És akkor még vmit mindenképpen ki kell emelni: a kiszólások, amik már-már olyan szintűek, hogy legalább háromszor-négyszer nézem vissza, mert az ember már nem hiszi el, hogy igen ezt ők tényleg meg merték csinálni.

Van itt minden: klingonok, Enterprise felemlegetése vagy olyan beszólások, hogy te csak mellékszereplő vagy, aztán Alan kiszólása egy rész végén: Danny a mai epizódban nagyon keveset szerepeltél (lol pont én is ezt gondoltam amikor megláttam a terasznál álló Denny-t és ekkor jött Alan mondata), vagy amikor találkozik egymással Wlliam Shatner (Denny Crane) és Tom Selleck (Ivan) és a következő párbeszéd zajlik le:

 - Te és Shirley...ezzel van valami közös bennünk.

- Micsoda? - Mindketten...főszereplők vagyunk. Mindketten sztárok vagyunk a saját műsorunkban. Csak éppen a sztároknak nem egy nőjük van. Persze néha, valamelyik rész végén, úgy tűnik, megállapodnak valaki mellett, de a következő héten a nő eltűnik, és valaki más jön. Így tartjuk fenn a nézettséget.

- Furcsa ember vagy Denny.

És azok az arcok, amiket vágnak ezeknél a beszélgetéseknél - kiszólásoknál felejthetetlen. Nézzük akkor, hogy mi változott a második évadban: a BL szokás szerint azért cserélt pár ügyvédet, így szerencsénkre eltűnt a szöszi csaj (Monica Potter), pár része erejéig még volt ugyan, de aztán ágyő, sajnálatomra azonban Rhona Mitra is távozott. Jött viszont Denise, aki szintén aranyos (bár Rhona-t ilyen téren nem veri), és a karaktere is jó volt. Két fiatal gyakornok is bejött a második évadra,azonban őket ki is írták viszonylag hamar a sorozatból, jó lépés volt ez az írók részéről. Számos ismert színész/rendező ugrott mellékszereplőnek, akár több rész erejéig is adott esetben: Michael  J. Fox, Tom Selleck, Jeri Ryan, Wes Craven.

Természetesen visszatérő szereplőkkel is találkozhattunk: Alan régebbi, idős titkárnője Catherine aki egy csöppet feltűnési viszketeségben szenvedett, miket művelt ... :), az új titkárnő, a fiatal helyes szöszi, akinek legtöbbször az adóhatósággal gyűlt meg a baja és az Alan-nel való kapcsolata is elég érdekes. Aztán meg lehetne még említeni Denny mostohagyermekét Donny Crane-t is, Freddie Prinze jr. alakításában.

Schirley Schmidt szerencsére állandó szereplő lett, ez mindenképpen jó húzás volt - mivel nagyon jó a karakter. Odo barátunk is kapott egy kis plusz mellékszálat, Brad Chase is jó figura, nem gondoltam volna még az első évad elején, de mostanra már abszolút megkedveltem az arcot.Természetesen azonban a két legnagyobb: Denny Crane és Alan ShoreLehetne hosszasan dicsérni őket, de röviden csak annyit, hogy zseniálisak. A két színész minden elismerést megérdemel. Olyan karaktereket keltettek életre, amelyek valóban utánozhatatlanok.

Az epizódok zárásaként szinte mindig, ahogy azt már említettem korábban kiülnek Denny irodájának teraszára és beszélgetnek az adott napról, ügyről, nőkről, politikáról Danny fegyver mániájáról :) és legfőképpen a barátságukról: kiváló keretet és zárást adva az adott résznek. A második szezon utolsó jelenete tökéletes befejezése volt az évadnak: Denny és Alan koccintanak a következő évadra - hatalmas figurák egy egészen kiváló sorozatban.

Boston Legal  2. évad  8\10

Címkék: boston legal