Dexter 3x01

A poszt eredeti írásának időpontja: 2008.09.22. 09:50 

Amikor kiraktam a Dexter harmadik évados promóját még mondtam is, hogy közel, de mégis oly messze van a szezon kezdet. Erre rá egy napra kikerült a netre a pre-air változat, ami a Showtime sorozatok esetében már lassan megszokottá válik.

A Dexter napjaink egyik legjobb sorozata, a 3x01 kapcsán mégsem vártam azt, hogy egyszerre le fog taglózni. Ugyanis, ha az előző évadok felépítését követik, akkor egy lassan induló, a cselekményt és a konfliktusokat fokozatosan kibontó kezdést kapunk. Mint láttuk ez tökéletesen bevált eddig és az új szezon is biztatóan indult el ezen az úton. Spoilerek folytatásban!

Már a kezdő jelenetért jár a pacsi, tipikus Dex humort láthatunk a fogorvosnál. Majd kezdődnek a bonyodalmak, Dexter először öl ártatlan embert, vagy legalábbis olyat, akire nem tudta előre rá bizonyítani a bűnösségét. Probléma 1: el kell számolnia önmagával és ez ismét remek belső dialógusokat eredményez. Probléma 2: az elhunyt bátyja az államügyész, így nagy figyelmet kap az ügy.

Mindkét felvetett Dex problémában van bőven lehetőség, Freebo elkapása, az államügyésszel való kapcsolata, önmagával való "harca", és a megölt Oscar Prado utáni nyomozás, hogy vajon tényleg ártatlan volt-e.  Dex magánélete végre teljesnek tűnik, erre a végén jön a shocking news, Rita terhes. Kíváncsi vagyok, hogyan tudják ezt tovább vinni, ügyesen kell majd egyensúlyozniuk, mert itt bizony könnyű hibát véteni.

A többi szereplő karakterét sem lazsálták el. Deb kisebb-nagyobb változásokon esett át, elsődleges célja pedig, hogy apjának bizonyítson, nyomozó szeretne lenni. Mivel az Oscar Prado ügyet elvették tőle, így valószínűleg előbb-utóbb enged a belső ellenőrzésnek és nyomozni fog Quinn, a new guy után.

Batista eközben őrmester lesz, míg Masuka nyomja a szokásos hülyeségeit. Laguerta is képben van még, egyrészt közeli "barátsága" az államügyészhez, valamint Batistához való kapcsolata folytán. Egy új arcról már írtam, Quinnről, de akit igazán ki kell emelni az államügyész Jimmy Smits alakításában. Sokat ígérő szerep, egy remek színész alakításában.

Azt kaptam, amit vártam. Nem lehet mondani, hogy belecsaptak vona a közepébe, de ez így is van jól. A Dex hangulat megvolt és úgy tűnik egyelőre, hogy jó esély van rá, hogy marad a már megszokott színvonal. Értékelésként 7.5-et kap, de megy ez még feljebb is.

Dexter - 3x01 Our Father 7/10

Címkék: dexter