A poszt eredeti írásának időpontja: 2008.12.16. 13:10 

A Direct TV-nek köszönhetően a Friday Night Lights  már a harmadik évadában jár és  nem csak a mostani, de eddig minden idényében meg kellett küzdenie az életben maradásért. Azonban a sorozat elkészültéig is hosszú út vezetett. Három részben mutatom be ennek az állomásait, kezdve Bissinger könyvétől a film, majd végül a sorozat létrejöttéig. Jöjjön most az első fejezet.

Az 1980-as évek közepén a Philadelphia Inquirer újságírójaként H. G. Bissinger  úgy döntött, hogy könyvet fog írni egy középiskolai csapatról. Mint azt tudjuk, az USA-ban  teljesen másképp működik az iskolai sport rendszere, a középiskola az egyetem előkapuja, míg az utóbbi megfelelő tehetség és szerencse (gondolok itt a sérülések elkerülésére) esetén a profi sportok milliós világába vezethet. Bár látjuk és olvassuk, de még így sem tudjuk elképzelni azt a miliőt, ami egy középiskolai, vagy egy egyetemi csapat körül van. Az iskolák amerikai foci, kosárlabda és baseball csapatai a legnépszerűbbek.

Bissinger az odessai Permian Panthers focicsapatát nézte ki magának, azt a csapatot, mely korábban már 4-szer elhódította az állami (texasi) bajnokságot. Családjával leköltözött Odessa-ba és az 1988-as évet a játékosokkal, családjukkal, edzőkkel és a városi emberekkel töltötte, hogy rájöjjön, miért is övezi ilyen nagy őrület a párducokat.

1990-ben került kiadásra a könyv, Friday Night Lights: A Town, A Team, and a Dream címmel. Az 1988-as állami bajnokságot elvesztették (majd következő évben veretlenül megnyerték) a párducok, de Bissinger könyve nem ezt helyezte a középpontba, hanem a társadalmi kérdéseken volt a hangsúly.

Az olaj-kitermelés visszaesése után Odessa számára már csak a foci maradt. Szinte mindent ez irányított, az oktatás és annak finanszírozása is másodlagos volt a futball mögött. A fiatalok számára a Permian játékosai istenek voltak, a csajok számára pedig a cheerleader-kedés mindennél nagyobb megtiszteletésnek számított. De ott voltak az úgynevezett Pepett-ek is, akik minden pénteken ajándékkal lepték meg azt a játékost aki mellé "leszerződtek".

Bissinger írása rávílágít az Odessa-ban uralkodó rasszizmusra is, pedig mint az gondolom sejthető is, nem egy színes bőrű (sztár)játékosa volt a párducoknak. Sok esetben csak az  another dumb nigger, azaz egy újabb buta nigger kifejezést használták rájuk, sőt az egyik színes bőrű edzőt is csak azért tartották, hogy ő beszéljen a fekete játékosokkal.

A könyv komoly visszhangot váltott ki, és Odessa-ban finoman szólva sem kedvelik azóta Bissingert. Az író számára azonban minden bizonnyal elégtételt jelentett, hogy műve bestseller lett, 2002-ben pedig a Sports Illustrated megválasztotta a negyedik legjobb könyvnek, amit valaha is írtak sport témában.