A poszt írásának eredeti időpontja:  2008.08.11. 18:00

Mielőtt nekiálltam volna a második évadnak úgy gondoltam, ha megismétlik az első  színvonalát, már tökéletesen elégedett leszek. Ezzel szemben még emelni tudtak rajta.  A Skins szinte nem ismer tabu témát, de ezt nem hivalkodásból teszi, ugyanis itt szinte mindig funkciója van.

Természetesen most is volt minden, ami a sorozat védjegye, bulizás, partyk, kőkemény dráma, fantasztikus zene, nagyon jól eltalált karakterek és utánozhatatlan hangulat. Ezt  pedig még erősebb tálalásban nyújották nekünk, a már megismert karaktereket pedig még jobban elmélyítették.

Valamit tudhatnak odaát a szigetországban. Természetesen a siker és mindenekelőtt a minőség kulcsa az is, hogy a brit sorozatok rövidebb évadokkal dolgoznak (még az amerikai kábeltévéknél is) és ez a legtöbb esetben a sorozatok előnyére válik, hiszen ez szinte kizárja, hogy feleslegesen elhúzott szál legyen. Ráadásul a Skins készítői egy remek ötlettel álltak elő, amikor úgy döntöttek, hogy (szinte) minden rész egy karakter köré fog épülni.

Az első évad befejezése az egyik legnagyszerűbb sorozat ending volt, amit valaha láttam. Mint ahogy sejteni is lehetett, az akkor történtek nem múltak el nyomtalanul, és az írók dicséretére váljék, hogy meg merték húzni ezt Tony-val. Az egykor mindent megkapó, okos, magabiztos srác több részen keresztül küszködik, mire ismért magára talál és felgyógyul.

Az első részben egyrészt Tony új helyzetét ismerhetjük meg, másrészt Maxxie álmaival szembesülünk. A 2x02-ben egy új karakter is bemutatkozik, Sketch. Ha csak a történetét olvasnánk a résznek, egyszerre rávágnánk, hogy sablonos megoldás a titkos hódoló, aki mindent megtsz, hogy elérje a célját. De ebben is nagyot alkot a Skins, hiszen egy ilyen alapszituációból kihozza azt, hogy ez szinte észrevétlen maradjon, és különleges legyen a rész. Az iskolai musical pedig kifejezetten tetszett.

Sid részének első felében a nagyapja megjelenését és a probléma felvezetését nem éreztem kellően indokoltnak, azonban a végén teljesen átértékeltem a véleményem, ugyanis volt funkciója, méghozzá nem is akármilyen. Ismét egy zseniális rész, nagyon erős jelenetekkel a végén.

Michelle sztorija kapcsán is csak felsőfokban tudok beszélni. A tengerparti  jelenetek szinte kivétel nélkül nagyszerűek, és hangulatosak. A 2x05-ben Chris következett, emékszem anno az első évadban az egyik legdepisebb rész volt az övé, és hangulatában a mostani most sem különbözött. Hatásos és erős lett ez a rész is.Jön ismét Tony, aki tulajdonképpen ezzel a résszel jut vissza önmagához. Mint egy éber álom olyan ez a rész, mely tele van kiváló ötletekkel.

És eljutottunk Effy részéhez. Már az első szezonban is az egyik kedvenc epizódom hozzá volt köthető, most sincs ez másként. A kiscsajt nem kell félteni az biztos, és ha arra gondolok, hogy a 3. évadot köré építik majd fel, egyáltalán nem aggódok. Sok lehetőség van a karakterben, amit ez a rész is jól példázott. A 2x08-ban az önmagával viaskodó terhes Jal van a középpontban. De nemcsak döntésképtelensége, hanem a Chrissel való kapcsolata is terítékre kerül természetesen, és az utolsó percek egészen megdöbbentőek.

A 2x09-re nem merem ugyan kijelenteni, hogy a legjobb Skins rész ever, de az biztos, hogy közel van hozzá. Cassie van ezúttal fókuszban és az egyik legdrámaibb epizódot hozták itt össsze.  A new york-i jelenetekért is nagy pacsi az alkotóknak. Az utolsó epizód az everyvone, vagyis mindenki címet kapta, és méltó befejezése volt a második évadnak, valamint a mostani társaság történetének. A befejezés olyan lett, amilyet már megszoktunk a Skins-től. A valóságtól nem elrugaszkodó, a happy end-es befejezéshez nem ragaszkodó, hangulatos, drámai befejezés.

2. évad értékelése: 9/10