The Shield: az egyik legnagyobb elbúcsúzott

A poszt eredeti írásának időpontja: 2008.12.05.

Az egyik legnagyobb elbúcsúzott...

Méghozzá méltóképpen, szerencsére a félelmeim (amik elsősorban a sztrájk, illetve azalatt lábrakapott infók miatt voltak) alaptalannak bizonyultak. Az évad tökéletesen összefűzte az eddigi történéseket, szinte hibátlanul varrta el az összes szálat és olyan megdöbbentő, áll-leejtős részeket produkált, amik örökké az emlékezetünkbe vésődtek. Nagyon kevés sorozat volt képes ennyi évadon át szinte ugyanazt a minőséget hozni, és a lezárásakor a mozaikokat pontosan a helyükre illeszteni. A kép alatt spoileresen folytatom.

 

Az évadot két részre bontanám. A hetedik részig, így utólag nézve főként a felvezetést kaptuk meg. Egy-két kisebb szál elvarrása, pl.: örmények, és a strike team megmaradt tagjai közötti végső leszámolás előkészítése. Mikor Shane a tükörbe nézett, már sejtettük, hogy mi fog következni, a következő rész végén mégis megdöbbentünk, hogy lehet ekkora marha. Egy néger "verőlegényre" bízta Ronnie megölését, ami persze balul sült el és ő sem tudott Vic-cel végezni. Ezt követően már nem volt visszaút. Shane lebukott, Vic leadta a jelvényét és partizán akcióba kezdett.

A 7x08 és az azt követő részek mindegyike olyan feszültséget hordozott, amik még a Shield-től is szokatlanok voltak, valóban szinte minden perc a vészterhes vég felé közeledést mutatta. Amire igazán nem számítottam, hogy Shane és családjának a menekülése is teljes mértékben lekötött, az alkotók számos remek jelenettel ajándékoztak meg minket.

Emlékezzünk csak arra a jelenetre, mikor beköltöztek az üresen álló házba,  és pár percre sikerült elfelejteniük a külvilágot, mikor is Shane zongorázni kezdett és Mara a picivel táncolt. Goggins egészen pazar alakítást nyújtott ebben az évadban, nagyrészt az ő (és persze az írók) érdeme, hogy a rendkívül unszimpatikus karaktert is néha komolyan megsajnáltuk.

Aztán lassan elérkeztünk a mindent elsöprő 7x12-höz...a sorozat legerősebb része, amely után legalább fél óráig még mindig döbbenet ült ki az arcomra. Ryan-ék is tudták, Vic vallomásának az egyik csúcspontnak kell lennie. Vic mintha bele sem akarna kezdeni, a kamera szokásos módon közelíti meg, és látjuk az önmagával viaskodó embert, aki tudja, hogy most a legjobb barátját árulja el, tudja, hogy minden mocskot, amit a három év alatt elkövettek el kell mondania és tudja, hogy mindezek ellenére jó lesz megszabadulnia a tehertől. Főleg annak tükrében, hogy mentességet fog kapni.

Chiklis-nek, az alakítása után nálam már most egyértelmű az Emmy-díja, bár arra kevés esélyt látok, hogy ez realizálódik is majd... A jelenet közben persze már most klasszikussá vált mondatokat hallunk: "Mennyi memóriája van ennek a vacaknak?" "Tettem már rosszabbat is".

A sorozatfinálében pedig megkoronázzák az eddigi teljesítményt. Minden szereplő megkapja a lezárást, illetve talán nem is ez a jó szó, hiszen mindegyikük történetét lehetne folytatni (úgy tűnik, hogy szerencsére nem fog, sem sorozatban, sem mozifilmben), de mégis úgy fut le a stáblista és a korábbi évadokból összevágott jelenetek a szemeink előtt, hogy teljesen elégedettek lehetünk a befejezéssel. Ronnie-t sajnáljuk, a legkevésbé ő érdemelte ezt meg. Shane végzett önmagával és a családjával is, nehéz szavakba önteni milyen erejű jelenet volt ez  - Shane fejbe lövi magát, majd látjuk Claudette és a többiek arcát, mikor is az ágyon végleg "lepihenő" Mara és a gyerek fekszik...

Vic elméletileg megúszta, de valójában mindent elvesztett, a családját és a barátait is, három évig egy irodában kell dolgoznia a vámügyeseknek...Aceveda úgy tűnik polgármester lesz, Dutch barátunk, Claudette és még Julien is kap egyfajta lezárást, vagy ahogy az előbb is írtam, előremutatást a karakter későbbi sorsát illetően. Az utolsó jelenet pedig azt példázza, hogy Vic nem nyugszik bele, akármennyi aljasságot is követett el, ő mindig is zsaru marad. Előveszi a fegyverét és kinéz az ablakon... és ugyan nem látjuk, de minden bizonnyal a szirénázó rendőröket követve az éjszakába veti magát...

The Shield 7. évad  10/10

Címkék: the shield