"Now I look back on it, none of this would have happened if it wasn't for the woman with two vaginas."  - mit várhatunk egy olyan sorozattól, aminek az első percében ez a mondat hangzik el? Ez alapján talán meglepőnek tűnik, de a Sinchronicity egy szerelmi háromszöget dolgoz fel, mely a humoros betétek mellett nem riad vissza a drámai, illetve adott esetben a szentimentális jelenetektől sem. 

Az angol sorozatot 2006 nyarán mutatták be, a szigetország esetében megszokott - amerikához képest legalábbis - kevesebb epizódszámmal. Utóbbi azonban nem negatívumként jelentkezik, hiszen minőség szempontjából a kevesebb sokszor többet jelent, és ez a Sinchronicity-re is igaz, a hat résznek köszönhetően egy jól felépített, üresjáratoktól mentes, megfelelően lezárt sztorit kaptunk.

Minden egyes rész elején a narrátorunkat (egyben központi karaktert) Nathan-t láthatjuk, amint a háza tetejéről egy üveg sörrel a kezében meséli el nem mindennapos történetüket. Egy baráti társasággal ismerkedünk meg, a kissé szeleburdi, de gyorsan megkedvelhető Nathan-nel (Paul Chequer), legjobb haverjával Jase-el (Daniel Percival), valamint utóbbi barátnőjével, az ugyan eyecandy-nek nem mondható, de kifejezetten aranyos Fi-vel (Jemima Rooper). Idővel a képbe jön még egy meleg doki, valamint a hitét talán túlságosan komolyan vevő kiismerhetetlen barátnő is. Ügyesen keverik a szálakat , sőt jó pár csavart is kapunk - talán csak a negyedik rész végi cliffhanger kapcsán voltak fenntartásaim - , de a sorozatot nem a története viszi el a hátán, sokkal inkább a formai megoldásai.

Szedjük össze mik is ezek: a már említett narráció, mely jó alaphangot biztosít az egyes részekhez, valamint a befejezésnek köszönhetőn a keretes szerkezet egyik fontos eleme lesz. Egyedi ízt ad a sorozatnak a nézőkkel való kommunikáció is, nem meglepő módon Nathan az, aki több esetben is kiszól a nézőkhöz. Általában valamiféle konzekvenciát von le, vagy éppen a megérzéseit tárja elénk rövid, humoros, formában. A narráció és a negyedik fal leomlása nem hatnak újdonságként számunkra, de, ahogy az a későbbiekben említettekre is igaz lesz, a lényeg abban rejlik, hogy mikor és hogyan használták fel ezeket. Nem kényszeredetten behozott stíluseszközökről van szó, már az elejétől szerves részei a sorozatnak és sokat hozzátesznek annak hangulatához.

Egy dramedy során a humor és a dráma vegyítése sosem egyszerű feladat, mintha csak vékony jégen táncolnánk, de a Sinchronicity íróinak sikerült kikerülni a buktatókat. Természetesnek hat a két műfaj váltakozása, sőt adott esetben - negyedik rész eleje - egy adott történéssoron belül keverik a kettőt és ugyan érezzük, hogy nem illendő, de nem tudjuk megállni, hogy ne nevessünk a banális helyzeten. A poénok egy része természetesen Nathan munkahelyéből adódik - erotikus magazin újságírójaként/szerkesztőjeként dolgozik, de ettől függetlenül is többször meg tudnak lepni minket helyzetkomikumokkal.

A végére hagytam azt a stíluseszközt, ami a legnagyobb hatása volt a sorozat egészére. A flashback-ről van szó, melynek ilyen szintű profi alkalmazására csak ritkán láthatunk példát. Az egyes részeken belül többször is használják, majd a 48 perc végén az összképet vizsgálva jövünk csak rá igazán, hogy, legalábbis ebben az esetben ez mennyivel hatásosabb módszer a lineáris cselekményvezetésnél. A what if - mi lett volna ha? kérdéssel is többször eljátsszanak az alkotók, amely a a sors kiszámíthatatlanságának bemutatása mellett valljuk be, hogy a nézővel való játszadozásra is lehetőséged enged. A színészgárda is megérdemli a dicséret, több olyan helyzet volt, amikor az ismertetett formai eszközök kevésnek bizonyultak volna és nekik kellett hozniuk a jelenetet.

Kétségtelen, hogy a jól megírt párbeszédek is segítségükre voltak, de Paul Chequer és Jemimra Rooper, valamint a dokit alakító Navin Chwodry is meggyőző teljesítményt hozott, talán csak a Jase-t alakító Daniel Percival-nak volt néhány kisebb megingása. A zenei válogatást szintén ki kell emelnem, a főcím intrója és a legtöbb jelenet kapcsán is elmondható, hogy odaillő számot választottak. A Sinchronicity már csak a lezárással ronthatta volna el, de szerencsére nem így történt, sőt az utolsó, hatodik résszel tették fel a pontot a az i-re. A korábban már dicsért stíluseszközöket itt vitték tökélyre és a lezárás is olyan egyedire sikerült, mint maga a sorozat.

Értékelés: