Fincher és Spacey közös sorozaton dolgozik

Napjaink egyik legjobb rendezője David Fincher (Harcosok klubja, Hetedik, Közösségi háló) kipróbálja magát a tévé világában, a House of Cards című politika thriller feldolgozását készíti el. A sorozat alapját Michael Dobbs, az egykori konzervatív párti politikus 1989-ben megjelent regénye adja, mely Margaret Thatcher miniszterelnökségének utolsó évei alatt játszódik és egy nagy ambíciókkal rendelkező brit politikus életét mutatja be. A BBC egy évvel később minisorozatot készített belőle, a remek kritikai visszhanggal bíró szériát többek között BAFTA és Emmy-díjjal jutalmazták.

Fincher természetesen amerikai közegbe helyezi a történetet, mely a politikai élet árnyoldalára koncentrál majd. A sorozattervről először másfél évvel ezelőtt hallhattunk, az előkészületek azonban, főként Fincher filmes elfoglaltságai miatt, lassan haladtak. Úgy tűnik, hogy a főszereplő kiválasztásával végre célegyenesbe ér a projekt, a készítőknek nem kisebb nevet, mint Kevin Spacey-t (Hetedik, Közönséges bűnözők) sikerült megszerezniük.

A House of Cards pilotjának rendezését Fincher vállalta el, aki Eric Roth-tal (Forrest Gump, The Curious Case of Benjamin Button) együtt producerként is közreműködik a produkcióban. A gyártási feladatokat az MRC stúdió vállalta magára, a forgatókönyvet a napokban küldik el az egyes csatornáknak. Érdeklődőkből valószínűleg nem lesz hiány, bízom benne, hogy egy kábelcsatorna vállalja fel a sorozattervet.

Címkék: house of cards