A Stargate-franchise eredeti szériáját kedveltem, bár hozzáteszem, csupán az első öt évad során voltam több-kevésbé állandó nézője. Az Atlantis viszont, melyből annó a pilotot, illetve néhány későbbi részt próbáltam be, már korántsem nyerte el a tetszésemet. A Stargate mitológiája pedig mindig is érdekelt, számtalan lehetőséget tartalmazott, melyek nagy részét az alkotók, Brad Wright és Robert C. Cooper minden bizonnyal ki is használtak, de számomra valami hiányzott a kirakósból.

A franchise új, Universe címre hallgató darabja kifejezetten ígéretesnek tűnt, a készítők ígéretei szerint sötétebb, komorabb hangulat, valamint karakterközpontúság jellemzi és frissítést hoz a Stargate univerzumba, úgy, hogy mindezek mellett valamilyen szinten az eddigiekhez is megpróbál hű maradni. Nem könnyű feladat, de a pilot alapján Wright-ék nem a levegőbe beszéltek és összeségében sikerült megfelelni a fenti kritériumoknak.

Miután az Icarus bázist támadás éri, a legénység számára egyetlen menekülési útvonalként a csillagkapu marad. Dr. Rush-nak egy "kis segítséggel" sikerül aktiválnia a kilences ékzárat, megkeződik az evakuálás, azonban a célállomást senki sem ismeri. A Kapuépítõk õsi csillaghajójára, a Destiny-re kerültek, mely mint később kiderül, a Föld-től milliárd fényév távolságra van. A hazautazás problematikáján kívül ráadásul a létfenntartó rendszerrel is gondok akadnak, mint, ahogy konfrontáció alakul ki a hierarchia kapcsán is. A pilotban bemutatott nehézségek mellett várhatóan számos hosszútávú dilemma is felvetődik majd, az új környezet és a beilleszkedés, a társadalmi problémák, vagy éppen morális kérdések kapcsán.

Eddig jól oldották meg a feladatot, persze egyből hozzátéve a mihez viszonyítva kérdést is, hiszen eleve dőreség lenne ervárni, hogy például Ron Moore szinten kezeljék akár most, akár a későbbiekben a felmerülő kérdéseket, de a Stargate-franchise-on belül ez igenis előrelépésnek számít. Ahhoz, hogy a sötétebb hangulat valóban átjöjjön, az ősök hajója is sokat hozzátett, a legénység nélküli Destiny a heti bolygó látogatások mellett is egy külön felfedezésnek ígérkezik.

Persze azért nem mehetünk el amelett sem szótlanul, hogy néhány szituáció, vagy éppen karakter sablonszerű lett. Ennek mértéke, legalábbis nálam még belefért, nagyjából az előzetes várakozásoknak megfelelően alakult. Ráadásul bizonyos helyzetkben a színészi alakítás is kisegíti az írókat, ez leginkább Robert Carlyle-ra vonatkozik, aki remekül hozza a valódi szándékait ügyesen titkoló Dr. Rush-t. A tipikus újonc karaktert David Blue kapta meg, aki a mindenre rácsodálkozó geek szerepében korrekt alakítást nyújtott, mintegy rácáfolva előzetes félelmeimre. Még maradva a pozitívumoknál, a Brian J. Smith által játszott hadnagy figurája kellemes meglepetésnek bizonyult, ugyan itt is találunk ismerős jegyeket, de mégis életszerű volt a karakter, elsősorban a Destiny-re való megérkezést követően.

Jöjjenek akkor a többiek: az ezredes jellegtelen lett, mint, ahogy ez a szereplőnek elvileg súlyt adó flashback-re is igaz. Persze fényévekkel jobb, mint a kis házi elzárásból szabadult tengerészgyalogosunk, akit egy már unalomig ismételt sablonokból írtak meg és amellett, hogy felesleges, még irritáló is a karakter. A csajok oldala egyelőre elég szegényes, persze eyecandynk akad Alaina Huffman (Tamara) személyében, de a karakterek kibontására még nem jutott idő. Azért korai itt még verdiktet mondani, a későbbiek során mind az ő, vagy akár a szenátor lányának jellemét lesz lehetőség elmélyíteni. Ming-Na nálam casting-hiba, de ez erősen szubjektív, mivel nem igazán kedvelem a színésznőt, ráadásul a karaktere sem túl megnyerő eddig.

A CSK-1 csapat tagjai is feltűnnek - Teal'c kivételével - kisebb szerepekben. Shanks behozatala okos és elegáns volt, Tapping-é kicsit izzadságszagú, de még belefér, azonban Anderson esetében már igencsak kilógott a lóláb. Nem is a szereppel, sokkal inkább a színészi játékkal adódtak gondok, ugyan keveset látjuk, de lerí róla az érdektelenség és a flegmasága, valamint arcjátéka az adott helyzetben inkább nevetséges hatást váltott ki. Félreértések elkerülése végett, igen, ismerem a karaktert, én is kedveltem a fanyar humortá, de abban a sztiuációban ezt jobb lett volna elkerülni. A megvalósításra egy szavunk sem lehet, a CGI rendben volt és bízom benne, hogy a későbbiekre is bőven maradt még muníció. A díszletek is tetszettek, és megfelelnek a készítők azon céljának is, hogy a sorozat hangulata lehetőleg minél depresszívebb és komorabb legyen.

A flashbeckek behozatala, legalábbis a szereplők esetében többnyire felesleges volt, hiszen szerepüket, miszerint mélységet adjanak az egyes karaktereknek nem tudta elérni. Azokkal, amik a cselekményhez kapcsolódtak, nem volt különösebb probléma, sőt még szerkezeti szempontok alapján talán jó húzásnak is titulálhatók. A pilot nagyjából hozta az elvárásaimat, kíváncsian várom, hogy mit tudnak majd kihozni a folytatásban.

Értékelés: