A Breaking Bad kapcsán már számtalanszor megjegyeztem, hogy a jelenlegi mezőny egyik legerősebb drámájáról van szó, a harmadik évad befejezését követően azonban javítanom kell magamat... az egyik kitételt ugyanis már feleslegesnek mondhatjuk, Vince Gilligan-ék egy szinte tökéletes szezonon vannak túl, melynek bizonyos elemeit, forgatókönyv, operatőri és színészi munka, feszültségteremtés, etc. minden sorozatkészítő számára kötelező tananyagként kellene oktatni. A kép után már spoilerek társaságában folytatom.

Számomra meglepő volt, amikor Gilligan egyik nyilatkozatában kifejtette, hogy a második évaddal ellentétben idén az alapvető paneleket leszámítva nem tervezték meg előre a történetszálakat, és az ő szavaival élve egyfajta kísérletként hagyták, hogy a karakterek vezessék őket a sztori alakításában. Kijelenthető tehát, hogy nem egy minden részletet előre kidolgozó, tudatosan felépített szezonon vagyunk túl, de úgy tűnik Kurt Sutter szavai ezúttal is igaznak bizonyultak: "If you have great characters, there will always be great story".

A hagyományoknak megfelelően számos emlékezetes cold open-t láthattunk, melyeket ezúttal több esetben is flashback formájában tártak elénk. Igen, a múlt és annak következményei kiemelt szerepet kaptak, legyen szó a mexikói ikrekről, Jane haláláról és Walt abban betöltött szerepéről, Hank sivatagban átélt traumájáról, vagy éppen Combo meggyilkolásáról. Hozzáteszem, nem könnyű feladat ezek történetbe illesztése, de a végeredményt látva elmondhatjuk, hogy mindegyiknél zökkenőmentesen sikerült.

A sorozatra jellemző egyedi atmoszféra megteremtésében nagy szerepe van az operatőri munkának, külön kiemelve Michael Slovis munkáját. Minden egyes epizódban külön élményt jelentettek a vizuális megoldások, de a Breaking Bad azért is érdemelhette ki a napjaink legjobbja címet, mert a korábban dicsért formai megoldások - a nézőt egyből berántó, áll-leejtős cold openek, az okosan használt flashbackek és a gyönyörű fényképezés - mellett kiváló forgatókönyvek, ugyanezen jelzővel illetett színészi alakítások, valamint elsőrangú karakterizáció jellemzi.

Walt tavaly átlépett egy határt, még ha közvetett módon is, de gyilkos lett és emellett a kitűzött cél is értelmét veszítette, hiszen jó úton halad a gyógyulás felé, a legfontosabbat a családját viszont elveszítette. Az elsősorban a személyiségében megmutatkozó változások már tavaly megkezdődtek és idén ezt szépen továbbfűzték. Walt folyamatos tagadásban élt, nem tehet semmiről, a körülmények, a balszerencse áldozata, vagy éppen másra - Jesse, Skyler hárította át a felelősséget. Komoly indulatok forrnak benne, de kívülről csak azt látjuk, hogy egy rendkívül pragmatikus emberről van szó, aki egyre mélyebbre kerül a drogbizniszben.

Ki gondolta volna még az első évad során, hogy éppen Jesse lesz az, aki erkölcsi leckéket ad neki és a már sokszor lesajnált junkie-nak köszönhetően támad fel végül a lelkiismerete. A kapcsolatuk mint egy hullámvasút, egyszer fent, egyszer lent, sőt erre egy külön részt, a költségkímélő céllal készült Fly-t is rászántak, melyből a lehetőségeket figyelembe véve a maximumot hozták ki az alkotók. Az utolsó epizódok során már nem volt kétséges, a két drogdíler megölésével sorsuk végérvényesen összefonódott... a zárás pedig sokáig emlékezetes marad, Walt kutyaszorítóba kerül, de mint már oly sokszor ezúttal is megoldja a helyzetet. A sorozat egyik alapmotívuma azonban, miszerint minden döntésnek komoly következményei vannak, ezúttal is jelen van... Jesse keze által egy ártatlan embernek kell meghalnia.

Cranston idén is nagyszerű volt, azonban még őt is sikerült felülmúlnia Aaron Paul-nak, akinek játékáról csak felsőfokban beszélhetünk, rendkívül hitelesen hozta az önutálattal küzdő, reményvesztett Jesse-t, mely karakterre minden eddiginél nagyobb hangsúlyt fektettek az írók. A többiek sem akartak azonban lemaradni, így dicsérnünk kell Anna Gunn-t is, aki a komoly dilemmákkal küzdő Skyler szerepében alkotott maradandót. Az ő karakterénél a fokozatosság volt a döntő tényező, hiszen a Walt-ot otthagyó, a pénzre ránézni sem tudó feleségből egy a pénzmosás iránt érdeklődő és ezáltal a feddhetetlenség látszatát elhagyó szerepkörbe esett át.

Hank, legalábbis az évad elején továbbra sem tudta feldolgozni a Mexikóban átélt szörnyűségeket és csak és kizárólag a munkájának élt. A 3x07-es One Minute-ben, mely minden bizonnyal ott lesz az idei tévés szezon három legjobb epizódja között, végre sikerült megnyílnia Marie-nek és úgy tűnt maga mögött hagyja a történteket... a záró jelenet azonban új fejezetet nyitott az életében. Döbbenetes képsorokban mutatták be nekünk az ikrek leszámolását, melyet ugyan túlélt Hank, de komoly fizikai és lelki sérüléseket szenvedett.

A kórházban eltöltött idő leginkább Marie-t helyezte előtérbe, az első két évad során esetlennek mutatkozó karaktert ezúttal erős, a férjét mindenáron támogató szerepben láthattuk. Különösen örültem annak, hogy a harmadik évad során nagyobb teret kapott az okos bűnöző mintapéldányának tekinthető, általában egy lépéssel mindenkinél előrébb járó Gus, akit Giancarlo Esposito keltett életre. Az utolsó részekre a félmegoldásokat nem igazán kedvelő Mike-ot is jobban megismerhettük, mint ahogy szerencsére Saul Goodman figuráját szintén többször bevonták a történetbe az írók.

Vinca Gilligan és csapata alaposan feladta magának a leckét az idei évaddal, melyet nem lesz könnyű túlszárnyalniuk... mindenesetre a lehetőségük meglesz rá, az AMC ugyanis a finálét követően berendelte a negyedik évadot.

Értékelés: