Hannibal a kis képernyőre költözik

A regények, majd filmek után most a kis képernyőn láthatjuk viszont Thomas Harris kultikus karakterét, a pszichiáter-sorozatgyilkos Hannibal Lecter-t. Az NBC még tavaly novemberben vette meg a pilot forgatókönyvét, alig három hónappal később pedig már egy 13 részes sorozatberendelésről beszélhetünk. Elsőre tán érdekesnek hat, hogy a pávás csatorna jóval az upfronts előtt adott zöld utat egy 2012/13-as szériának, de az ördög ezúttal is a részletekben rejlik. Az NBC előtt tulajdonképpen két út állt, passzolja a sorozatot és ekkor a gyártóval kötött szerződés értelmében komoly kötbért kell fizetnie, vagy pedig pilot nélkül, úgymond vakon bevállalják a projektet.

Végül utóbbi mellett döntöttek, melyben nagy szerepe volt Bryan Fuller személyének. A Wonderfalls, a Dead Like Me és a Pushing Daisies készítője jegyzi a szériát, mely mindenképp jó jel a minőséget illetően (a nézettséget nézve már kevésbé...) A Fuller által papírra vetett szkript alapján a Vörös Sárkány című regényből/filmből megismert FBI ügynök Will Graham és az ő mentora Dr. Hannibal Lecter karaktere köré épülne a sorozat. Ez egyben azt is jelenti, hogy egy fiatalabb Lecter-t láthatunk majd és Clarice Starling az előzetes tervek szerint nem szerepel az alkotásban.

Fuller egyébként rendkívül elfoglalt manapság, a Hannibal mellett a The Munsters rebbotján is dolgozik, szintén az NBC-nek. A nemrég címváltozáson (Mockingbird Lane) átesett produkció szénája azonban közel sem áll olyan jól, mint szociopata sorozatgyilkosunkké, a csatorna szereposztási nehézségekre hivatkozva nyárra halasztotta a pilot forgatását.

Címkék: hannibal