9/11 szerepéről a Rescue Me-ben

A Rescue Me számtalan ponton kapcsolódik a most már csak 9/11 címkével elátott nyolc évvel ezelőtti terrortámadásokhoz, illetve annak következményeihez. Egyrészt kikerülhetetlen kérdés, hogy mennyire játszott szerepet a sorozat megszületésében és az is, hogy ez mennyire számít központi témának a karakterek interakcója között, illetve hogyan változott az évek folyamán, mennyire nőtt, vagy csökkent a szerepe.

2001 szeptember 11-ét követően Leary támogatta mind a tűzoltóságot, mind a családokat, több millió dollárt felajánlva. Azonban a tűzoltókkal való szimpatizálása már korábban is megmutatkozott, 1999-ben hozta létre egyik alapítványát, miután egy szülővárosában történő tűzesetben elhunyt egyaránt tűzoltó unokatestvére Jerry Lucey és gyermekkori barátja Tommy Spencer hadnagy is. A 2001-es terrorcselekmény sorozat keletkezésében való szerepe ugyan nem elhanyagolható, de semmiképp nem mondható fő, illetve egyetlen tényezőnek. Ehhez még hozzávehetjük azt is, hogy könnyen lehet, amennyiben Rescue Me-t megelőző sorozata a The Job, több évadot is megélt volna az ABC-n, nem került volna sor a tűzoltókat középpontba helyező dramedy-re.

Sorozaton belüli szerepe viszont annál egyértelműbb. A Leary alakított Tommy Gavin figruájának szerves része, nemcsak mert munkatársai nagy többségével együtt átélte a tragédiát, hanem azért is, mert sorozatbeli unokaöccse is itt vesztette életét. Ez utóbbi minden bizonnyal utalás a valós történtekre is, mint, ahogy a fent említett gyermekkori barát és a rokon neve is megjelenik a sorozatban (Jerry és Tommy). A karakter öt évada alatt történt események jórészében szerepet játszott 9/11, legyen szó alkoholproblémájáról, hallucinációiról, vagy feleségével való kapcsolatáról.

Természetesen azon kollégáinál, akik akkor szintén szolgálatot teljesítettek, hasonlóképpen láthatjuk ennek nyomát. Hatása tehát volt a karakterekre, de ennek ellenére négy évadon keresztül mégsem volt központi téma, ugyan fontos kiindulópont volt a karakterek jellemrajzánál, de sorozaton belüli szerepe nem volt meghatározó. Személy szerint nem is bántam, hiszen nagyon érzékeny téma, és bármennyire is nagyra tartom a sorozatot, nem lett volna egyszerű a sablonokat kikerülve igazi drámát, nem pedig egy tanmesét kihozni belőle.

Elérkeztünk a tavalyi évhez, mikor is a sztrájk nyomán egész évben Rescue Me nélkül maradtunk...Leary-nek és Tolan-nak bőven volt ideje a forgatókönyvek megírására. Végül ők úgy döntöttek, hogy az ötödik évad egyik központi témájának 9/11-et választják. Miért most hozakodtak vele elő? Talán az időzítés, miszerint 8 év eltellett, és az amerikaiak már képesek szembenézni akár egy kritikusabb hangvétellel is. Vagy Leary-ék úgy gondolták, hogy ez a következő szint, amelyet meg kell lépni a karaktereknél, úgymond megérett rá az idő.

Mindegy is, mi a válasz a kérdésre, a lényeg, hogy miképp tudták ezt kivitelezni. Röviden, egy szóval jellemezve: bravúrosan. Rendkívül okosan nyúltak a témához, egy pillanatra sem éreztük azt, hogy most valami igenis nagyot szeretnének mondani a karakterek, vagy belénk akarják súlykolni az álláspontjukat. Nem, tisztán őszintének és emberinek tűnt. Egyébként 9/11 újbóli felemlegetése egy francia újságírónak köszönhető, aki a laktanya minden tűzoltójával riportot szeretne készíteni. Jó ötletnek tartottam, mivel így mindennemű erőlködés nélkül vissza tudták hozni, illetve még inkább központi kérdéssé tenni a tragédiát, valamint annak szereplők életére gyakorolt hatását.

Mindenki máshogy fogadja, Franco az összeesküvés-elméletével jön, Mike-ról kiderül, hogy többek között ezért is lett tűzoltó, Tommy szokás szerint elzárkózik, majd egyszer csak megnyílik és ezzel párhuzamosan ismét elkezd inni, Lou pedig kiírja magából. Sean pedig többek között a Ground Zero-nál végzett munkájának köszönhetően lett rákos. Úgy hozzák fel ezt a kényes témát, hogy ne tűnjön mesterkéltnek, sem a szituáció, sem a mondanivaló.

Az imént kihagytam valakit a sorból, méghozzá az általam talán legkevésbé kedvelt karaktert Sheila-t. Nem véletlenül, ugyanis még az 5x05 során egy olyan hosszú monológot kapunk tőle (valamint ugye az íróktól), mely tökéletesen alátámasztja a fentebb elhangzott dicsérő jelzőket. A tovább mögött be is raktam az ominúzus jelenetet.

A 22 részesre bővített (bár a hírek szerint a következő is ennyi lehet) évad végéhez közeledünk, a drámai vonal azon részeire, melyben 9/11-el foglalkoznak, ahogy a fentiekből is kiderült nem lehet panaszunk, okosan nyúltak a témához. Tommy önsanyargatásakor viszont néha elvetették a sulykot, de ezt eddig megfelelően egyensúlyozzák az ezúttal is remekül sikerült humoros jelenetekkel/részekkel.

Visszatérve a bevezetőben említett kérdésre, 9/11 karakterekre gyakorolt hatása egyértelműen megállapítható, központi témaként való megjelenése pedig igazán az ötödik évadra tehető.
 

Címkék: rescue me