Haven - pilot

A Syfy új sorozatának alapfelállása - isten háta mögötti kisváros rejtélyekkel megfűszerezve, mindez egy kívülálló szemüvegén keresztül - finoman szólva sem hozott lázba, sajnos az utóbbi néhány év során túl sokszor és általában gyenge kivitelben láttuk az ehhez hasonlatos sztorik megvalósítását. Mindenesetre a kiinduló történet alapján dőreség lett volna egyből leírni, próbáltam tehát a prekoncepcióimat félretéve nézni a pilotot. A kép alatt spoilerek társaságában folytatom.

A sorozatot Stephen King Colorado Kid című regénye ihlette, direkt kerülve a feldolgozás szót, hiszen a széria és a könyv csak minimális egyezést mutat egymással. Audrey Parker-t az FBI fiatal ügynöknőjét Havenbe küldi a főnöke, ahol is egy szökött bűnöző felkutatása, majd később egy gyilkosság felderítése lesz a feladata. Már a megérkezés sem egyszerű, de a városban még több furcsaság fogadja, a gyorsan leereszkedő köd és egyéb szokatlan időjárási jelenségek, vagy a fájdalomérzettel nem rendelkező, főszereplőnk által csak "tough guy"-ként leírt helyi rendőr.

A jelenségek elfogadása nem okoz különösebb nehézséget számára, sőt az életüket ott leélő helyi lakosokkal szemben ő egyből természetfeletti jelenségként tekint rájuk. Erre elvileg a pilot első jelenete ad számunkra magyarázatot, ahol is a főnökével való diskurzus során kiderül, hogy Audrey élénken érdeklődik a misztikum iránt. Az írók tehát ennyivel elintézték a dolgot, mely azért valljuk be édeskevés és igencsak gyenge lábakon áll. A nyomozás szál ráadásul kifejezetten vontatott és a sorozatban elvileg központi szerepet betöltő rejtélyek bemutatása sem tudta különösebben lekötni a figyelmem.

A trükkök a közepesen gyenge kategóriát képviselik, de nagyjából erre számítottam, a nagyobb probléma, hogy a készítők elégtelenre vizsgáztak feszültségkeltésből. Egymásra pakoltak jó néhány pár természetfeletti jelenséget, de nem lehetett őket komolyan venni, elsősorban a szereplők ezekre adott reakciója miatt. A szereplőgárdát tekintve vegyes benyomásaim vannak, Emily Rose eyecandy-nek tökéletes, a szerepből viszont sokat nem tudott kihozni, mely nagyrészt azért az írók hibájaként róható fel. Eric Balfour-nak nem kellett megerőltetnie magát, a helyi nagydumás srácot kell alakítania, Lucas Bryant azonban már az elejétől antipatikus volt számomra.

Az már most kirajzolódott, hogy az átívelő szál főhősünk múltja és az ahhoz kapcsolódó nyomozás lesz, emellett pedig a kisváros és polgáraihoz köthető misztikus jelenségekkel ismerkedhetünk meg. A pilot alapján egyikhez sem fűzök komoly reményeket, részemről pedig egy egy rész után megkapta a kaszát.

Értékelés:

Címkék: haven