2010 legjobb sorozatai (I.)

Alig egy hetünk van hátra az új esztendőig, így itt az idő, hogy megnézzük, mely sorozatok voltak 2010 legjobbjai. Először egy kis statisztika: a lista ezúttal tizenöt tagot számlál, tizenegy kábeles, három országos, valamint egy brit széria található rajta. A csatornák közül az FX képviselteti magát a legtöbbel (négy), majd utána az AMC (három) következik, az NBC és a Starz pedig holtversenyben a harmadik (két-két sorozattal). Néhány kimaradóról külön is szólnék: közel volt a bejutáshoz az animációs Archer, az eddig remek harmadik évadot produkáló Fringe, vagy éppen a konstans jó teljesítményre képes Bored to Death.

A The Good Wife-nak a minősége alapján helye lenne a legjobbak között, de a több, mint fél évados lemaradásom miatt ezúttal nem jöhetett szóba. Nagy reményeket fűztem a Boardwalk Empire-höz, illetve a The Walking Dead-hez, a két sorozat azonban egyelőre még nem tudott felérni a magas elvárásokhoz. A lista alaposan átrendeződött tavalyhoz képest, a BSG leköszönt, a Chuck és a Friday Night Lights pedig ugyan ezúttal is erős szezont produkált, de ez most nem volt elég a bejutáshoz. A Lost befejező szezonja bár hozott néhány kiváló részt, összességében nézve nem tudta megközelíteni a korábbi évadok szintjét. A Dexter csalódást okozott, míg a True Blood önmaga paródiájává vált.

megjegyzés: a sorozatokhoz tartozó írások kivétel nélkül spoilermentesek.
 
15. The Good Guys (Fox)
 

A Stark-Bailey páros kalandjai mindössze 20 részt éltek meg, de azok legalább kivétel nélkül emlékezetesre sikerültek. Mindez többek között Dan Stark monológjainak, a számtalan kikacsintásnak, a flashback-es szerkezetnek, vagy éppen a karikatúraszerűen ábrázolt rosszfiúknak köszönhető. A remek zenei betétekkel megtűzdelt sorozatban a színészekre sem lehetett panasz, Bradley Whitford parádés alakítást hozott, Colin Hanks jó választás volt a szabályokat (legalábbis eleinte) betartó társ szerepére, míg Jenny Wade az eyecandy-adagot biztosította. A Fox-ot ezúttal nem hibáztathatjuk a kasza miatt, már az is nagy dolognak számított, hogy ilyen nézettség mellett végigmehetett az évad.

14. Damages (FX)

Sajnos nem sikerült megismételni a remekbe szabott 2. évad teljesítményét, így tavalyi helyezéséhez képest visszaesett kissé a Damages. Az indítás nagyszerűen sikerült, azonban idővel a flashforward-ok vesztettek az erejükből és az ügy befejezése is hagyott kívánnivalót maga után. A jellemábrázolás terén azonban kimagaslót alkotott a KZK trió, Patty és Ellen kapcsolatának bemutatása mellett a Martin Short és Campbell Scott által elsőrangúan alakított karaktereket is szépen kibontották. Patty és Ellen utolsó közös jelenete után arra gondoltam, hogy ez még sorozatzárónak is abszolút beillene, de természetesen nem bánkódtam, amikor az FX kaszáját követően a Direct TV megmentette a jogi drámát. Két évadot (2x10 részt) fogunk kapni, a negyedik szezon nyáron kerül majd bemutatásra.

13. Misfits (E4)

Az alaphelyzet, miszerint egy furcsa londoni vihar miatt a közösségi munkát végző főhőseinknek különleges képességei lesznek, ugyan nem hangzik túl biztatóan, de ez ne tántorítson el senkit attól, hogy bepróbálja a jelenlegi egyik legjobb angol szériát. A Misfits tökéletes ötvözete a különböző műfajoknak, okosan és egyúttal költséghatékonyan bánnak a szuperképességekkel, jól kezelik a misztikus szálat, az ötletes párbeszédeknek köszönhetően erősen jelen van benne a humor, mindezt pedig egy erős karakterdráma egészíti ki. A napokban ért véget a második évad, a hírek szerint pedig már be van rendelve a harmadik is.

12. Party Down (Starz)

Ismét egy fájó kasza, és ismét egy olyan sorozat, melyet még évek múltán is a legjobbak között fogunk emlegetni. Rob Thomas és John Enbom komédiájánál nem lépett fel a sophomore slump, a második évad is ugyanolyan fergetegesre sikerült, mint az első. Los Angeles tán legrosszabb rendezvényszervező cégének munkatársai ezúttal is emlékezetes fél órákat biztosítottak nekünk, a keserédes humor mellett nagyon okosan beépítve az egyéni drámákat is. Hiányozni fognak a karakterek és velük együtt az őket alakító kiváló szereplőgárda, legyen szó Adam Scott-ról, Ken Marino-ról, Martin Starr-ról, vagy éppen a gyönyörű és nem mellesleg roppant tehetséges Lizzy Caplan-ről.

11. Justified (FX)

A sorozat alapját Elmore Loenard novellája adta, Graham Yost (Boomtown, Raines, The Pacific) a showrunneri pozícióban, a főszerepben Timothy Olyphant (Deadwood, Damages), mindez pedig az FX képernyőjén. Ilyen nevekkel művészet lett volna elrontani.... szerencsére ez nem következett be, a modernkori western címkével is kitüntetett sorozat hozta azt, amit előzetesen vártunk tőle. Először ötletes standalone részeket kaptunk, majd egy erős átívelő szálat hoztak be az írók, mindkettő jól működött, közben pedig Olyphant, valamint az egyre nagyobb szerepet kapó Walton Goggins remekbe szabott játékát élvezhettük. A második évad február 9-én kezdődik.

10. Parks and Recreation (NBC)

A felemás első évad után igencsak beleerősítettek Pawnee városának köztisztviselő és egy egészen remek második etapot kaptunk tőlük. A jól megírt karakterek bőséges humorforrással szolgálnak, Ron Swanson szinte minden egyes mondatát kőbe kellene vésni, de mellette ott van még a "nők bálványaként" is ismert Tom Haverford, a kissé együgyű Andy, a grimaszolás világbajnoka April,  de persze nem felejtkezhetünk meg a gyönyörű Rashida Jones-ról, vagy a kissé naiv és feminista szerepkörben tetszelgő Amy Poehler-ről. A második évada alapján a jelenlegi mezőny egyik legjobb sitcomjává nőtte ki magát a Pyrex, a harmadik évad január 20-án indul majd.

9. Spartacus: Blood and Sand (Starz)

2010 egyik leggyengébb pilotja, valamint az egyik legjobb idei sorozat. A Spartacus-ra mindkét jelző igaz, ugyan a pilot után bekövetkező javulás nem új keletű dolog, de korábban még nem találkoztam ilyen nagy mértékű, egy évadon belül végbemenő fejlődéssel. A Spartacus részről-részre fejlődött, a feszes tempó mellett a jellemábrázolást is egyre jobban eltalálták az írók, mindezt pedig jól megkoreografált harci jelenetek, valamint a főleg az évad második felében jelenlévő intrikák egészítették ki. A Starz rátalált az arany tojást tojó tyúkra, egyértelműen a csatorna zászlóshajójává vált a Spartacus. Sajnálatos módon Andy Whitfield betegsége, majd a sikertelen casting folyamat miatt nem tudni, hogy lesz-e egyáltalán második évad. A Spartacus: Gods of the Arena című hat részes előzménysorozatot január 21-én mutatja be a csatorna.

Időközben elkészült a lista második fele is, 2010 legjobb nyolc sorozatát ide kattintva lehet megtekinteni.