The Inside: így is lehet nyomozós sorozatot készíteni

A nyomozós sorozatokat nem nekem találták ki. Lehet az procedurális, elsősorban a nyomozási metódusra koncentráló típusú, mint például a CSI és spinoffjai, Criminal Minds, Numbers stb., de lehet karakterizálós nyomozós pl.: NCIS, Bones, Castle, Mentalist (bár utóbbi talán épp a határon mozog) nem tudnak megfogni és szinte kivétel nélkül unalomba fulladnak nálam. Szinte, mivel ritkán adódnak azért kivételes esetek is, mint például az általam a blog-on is többször éltetett Life, vagy éppen jelen bejegyzés tárgya az Inside.

Tim Minear, aki közreműködütt többek között Firefly, Angel, Wonderfalls, Drive sorozatokban (és reménykedjünk, hogy megvalósul az Alien Nation) és Howard Gordon (24) közös gyermeke 2005 nyarán került műsorra a Fox-on. Csupán hét részt vetítettek le (a növekvő ratingek ellenére), a leforgatott 5 epizód is szerencsére fellelhető azonban, köszönhetően angol barátainknak, ahol az egész sorozatot leadták.

Nézzük, miért is tudott az Inside túllépni a nyomozós sorozatok megszokott keretein. A sorozat alapvető felépítettségéből erre még nem következtehetnénk, hiszen az egy rész egy eset sémát követi. Azonban az ügyek, valamint azok megoldásának menete eltér az átlagostól, és  sikerült olyan átívelő, részben magánéleti, de a nyomozások során is gyakran előkerülő szálat bevonniuk, amely minden esetben leköti a nézőt.

A Violent Crime Unit, egy az FBI berkein belüli nyomozó csoport nyomozását követhetjük, amely elsősorban sorozatgyilkosok után kutat. Az írók nem fogták vissza magukat, elég húzós eseteket mutatnak be, és az ábrázolásmód is gyakran felkavaró. A sorozat sötét tónusa, amit az előbb említett jellemzők mellett a színvilág is elősegít egyedi hangulatot kölvcsönöz neki.  Minderre még ráerősít az a gyakori pszichológiai "játék", melyet a csoport vezetője Web végez saját embereivel. A cél szentesíti az eszközt jeligével használja fel azok múltbéli traumás emlékeit/helyzeteit, hogy annak segítségével az ügy megoldását segítsék elő.

A legérdekesebb karakter kétségtelenül a Rachel Nichols alakította Rebecca Locke, az előbb említett magánéleti széi is elsősorban ő hozzá köthető. Végig hiteles tudott maradni remekül hozta egyáltalán nem könnyű szerepét. A csapat többi részére sem lehet panaszunk, kapunk például egy Adam Baldwin-t, akire szokás szerint a kemény, katonás stílusú karaktert osztották. Ez illik is hozzá, és számomra, mint eddigi minden szerepében ezúttal is szimpatikus volt.

A csoport főnökét, Web-et Peter Coyote játssza, azt hiszem a színészt nem kell különösebben bemutatni, ezúttal sem okozott csalódást. A csoportban még két nyomozó van, mindkettejükre jellemző a szolid, korrekt, viszont semmivel sem kitűnő teljesítmény, Jay Harrington- Better off Ted címszereplője és Katie Finneran. Meg kell emlékezni az egy-egy részes mellékszereplőkről is. Többek között Michael Emerson, Garret Dillahunt, Michelle Forbes, Zeljko Ivanek is nagyban hozzájárult az adott epizódok színvonalához.

Szinte végig egyenletes minőséget hoztak, talán csak az Aidan c. rész kapcsán húztam a száma, illetve a Web körüli huzavona nem tetszett még. Szerencsére utóbbit azért gyorsan letudták. A fináléban egy, talán még az eddigieket is felülmúló, feszült légkörű esetet kaptunk, és az utolsó képsorok is elégedettséggel tölthettek el minket, hiszen a kasza ellenére egy bőven elfogadható zárást kaptunk.

Végezetül köszönet szucsitg-nak és bruzsy-nak, elsősorban az ő ajánlásuknak köszönhetően próbáltam be a sorozatot. A fentiek jól mutatják, hogy egyáltalán nem bántam meg. A tovább mögött leírtam a sorozat nézési sorrendjét is, ugyanis a Fox jó szokásához híven ezúttal is más sorrendben adta le a részeket... az általam leírt lista a Tim Minear által elképzelt nézési sorrendet takarja.

Értékelés:

A sorozat nézési sorrendje:

1-01 - New Girl in Town

1-02 - Everything Nice

1-03 - Old Wounds

1-04 - Pre-Filer

1-05 - Loneliest Number

1-06 - Point Of Origin

1-07 - Thief Of Hearts

1-08 - Declawed

1-09 - Aidan

1-10 - Little Girl Lost

1-11 - The Perfect Couple

1-12 - Gem

1-13 - Skin And Bone

 

Címkék: the inside