A cím akár a néhány héttel ezelőtti SGU-s bejegyzéshez hasonlóan a 'mi a a baj az FF-el' is lehetne és nemcsak a negatív kritika, hanem a két sorozat néhány egyező tünete miatt is. Pedig, ha nem is váltotta meg a világot, de jól indult a FlashForward, a pilot nagyjából hozta a várakozásaimat. Aztán valami félrecsúszott, de hogy pontosan mi is, azt majd csak a kép után fejtem ki.

Komolyabb meglepetések nem igazán értek a sorozat felépítése kapcsán, a látottak jól egybecsengenek azzal, amit Goyer, vagy éppen Guggenheim nyilatkoztak a sorozat indulását megelőzően. Ugyan sokan kárhoztatják a tempó miatt, én nagyjából erre számítottam, az alapszituációt figyelembe véve nagyjából ez a reális egy 22, vagy mint később kiderült 25 részes első évadnál. Általában csak a részek végén, de általában a WTF adagra sem panaszkodhatunk, és bizony a beígért karakterdrámát is megkaptuk. Kérdezhetnénk, hogy akkor mégis hol a hiba?

Az utóbbinál elsősorban, hiszen a beígért karakterizáció ugyan megvan, de annak minősége már korántsem olyan, mint amire számítottunk. Nincs mélysége a karaktereknek, ezen kívül a legtöbbjük antipatikus és nehezen megkedvelhető figura. Kezdve a Joseph Fiennes alakította főszereplővel, akivel kapcsolatban ismét bizonyítást nyert, hogy bátyja tehetségének csak egy töredékével rendelkezik. Az arcára kiülő világfájdalom, az inkább vicces, mintsem komoly arcjátéka pedig még rátesz egy lapáttal a gyenge produktumra. A társát alakító John Cho keménykedő FBI-osként már az első részben hiteltelennek tűnt, és a valószínűleg fél év múlva halott leszek, beletörődjek-e vagy sem problémával küszködő karakterrel is komolyan meggyűlt a baja.

Úgy tűnik az FBI-os felhozatallal nem igazán vagyok kibékülve, a leszbikus vagyok, nem élek párkapcsolatban, de lebabázok helyzetet nehezen megemésztő Janis-t is sikerült ellenszenves, vagy legalábbis olyan figurává megírni, akinek sorsa nem különösebben izgat minket. Az ügynökeink közül talán csak a főnököt játszó Courtney B. Vance-t lehet dicsérni, a kínosan vicces flashforward-ját követően a szenátusi meghallgatás idején került hozzánk közelebb a karakter. Vele együtt még néhány színésznek kijár azért a jó érdemjegy, Sonya Walger, Brian F. O'Byrne, és legfőképp Jack Davenport a maximumot hozza ki a szerepéből, az már más kérdés, hogy az íróknak köszönhetően komplexnek, vagy igazán jól sikerültnek az ő karakterüket sem lehet mondani.

Alapvetően a sorozat jellemrajz téren mutatott hiányosságai az összképet tekintve nem is lennének talán annyira zavaróak, ha a készítők nem helyezték volna  ekkora hangsúlyt rá. Itt utalnék vissza a bevezetőben már említett SGU-val való hasonlatosságra, amelynél szintén ebbe (és persze még sok másba...) a hibába estek. Itt látom a FlashForward tán legnagyobb problémáját, hiszen a 'nem történik benne semmi, csak a részek végén van egy WTF jelenet' (teljesen jogos) vélemények valószínűleg teljesen másképp festenének, amennyiben a karakterizáció terén jobb munkát végeznének Goyer-ék.

A különböző történetszálakkal most külön nem foglalkoznék, ugyan van néhány zavaró momentum, de összességében a sorozat ebből a szempontból vizsgálva korrekten teljesít. Maradok ugyan, de sajnos az FF is beállt azon idei újoncok közé - szorosan az SGU és sajnos lassan a White Collar mellé, amelyek a jól működő pilot után komolyabban visszaestek. Végezetül még annyit, hogy a következő Believe című részt Michael Nankin rendezte, ha esetleg valaki kaszálta volna már a sorozatot, szerintem erre az egy részre, már csak az ő személye miatt is érdemes visszatérnie.

Értékelés: