Nem kis feladatra vállalkozott Bill Gallagher, amikor belekezdett Patrick McGoohan 1967-es, mára már nyugodtan mondhatjuk, hogy kult státuszt elért sorozatának, a Prisoner-nek a feldolgozásába. Az előjelek biztatóak voltak, az eddig tökéletes mérleggel büszkélkedő AMC-hez került a terv, nívós szereplőgárdát toboroztak össze és a kikerült promók is arról árulkodtak, hogy itt valami nagy dolog készül. A hat részes minisorozatot látva azonban azt kell mondanom, hogy a Prisoner is beállt azon idei, egyre csak gyarapodó sorozatok listájába, melyek nem voltak képesek megfelelni a felfokozott várakozásoknak...

A premier előtt néhány nappal már kezdtek kiszivárogni az első kritikák és azok negatív töltete már egyfajta intő jelnek is betudható lehetett volna. Ugyan kicsit én is lejjebb tettem a várakozásaimat, de még mindig bíztam a sorozatban és akkor még az elutasító véleményeket inkább csak a témából adódó szkepticizmusnak tudtam be. A Jim Caviezel alakította egykori titkos ügynök egy kietlen, sivatagos tájon ébred, nem tudja, hogy és azt sem, hogy miképp került oda. Egy oázis jellegű, Village - Falunak elkeresztelt településig gyalogol el, amelyről már az első ottani interakció során kiderül, hogy jelentősen eltér a megszokottól. A furcsaságok, meghökkentő dolgok egyre csak szaporodnak, az itt élők szerint a Falun kívül nem létezik más hely, a nevük helyett számmal ellátott emberek pedig mintha agymosáson mentek volna keresztül. Ez persze csak a jéghegy csúcsa, a hely és az ott élők még számos meglepetést tartogatnak számunkra.

A kerettörténet ígéretesen hangzik és ugyan messze nem hibátlanok, de összességében az első két résszel is elégedettem voltam. Ekkor még jól kezelték a kétségbeesésnek és a paranoia érzésének a bemutatását, a two (Ian McKellen) és six (Jim Caviezel) között lévő harc pedig különös ízt adott a történetnek. A harmadik résztől kezdődően azonban folyamatos lejtmenet jellemzi, feleslegesen behozott és túlerőltetett szálakkal és a készítők által okosnak gondolt, de valójában semmitmondó, sablonos párbeszédekkel találkozhatunk. A történet még szövevényesebbé, még inkább szürrealisztikusabbá tétele pedig öncélúnak tűnik, és ezek is hozzájárultak ahhoz, hogy nem sikerült átadni bizonyos, elviekben komolynak tűnő szituáció súlyosságát.

Lehet, hogy jobban funkcionált volna két órás filmként? - azért is írom mindezt, mert az eleinte szokatlannak, de ezzel együtt tetszetősnek mondott vágás idővel idegesítővé válik, amely a flashback-ek monotonitására és a sztori legnagyobb - egyre képtelenebb és buta magyarázatokkal ellátott - részére is igaz. A rejtélyek többsége számomra már túl elvont volt és a lehetőségként felmerülő különféle szociográfiai, vagy adott esetben filozófiai kérdések kibontása is elmaradt. Az emberi lélek szabadsága ugyan erőteljesen megjelenik, de a párbeszédek, melyekben ennek megvitatására kerül sor, üresek és csak semmitmondó frázisok ismételgetésének tűnnek.

Azért pozitívumokról is beszámolhatunk, elsőként a színészi gárdát, pontosabban a két főszereplőt kell kiemelni. Mind McKellen, mind Caviezel a maximumot hozza ki a szerepéből, annak ellenére, hogy bizonyos esetekben a forgatókönyv nehéz feladat állította őket. A többi színész teljesítményéről inkább a jót, vagy semmit elve alapján most nem írok, maradjunk annyiban, hogy túlságosan is nagy volt a kontraszt a két, fentebb említett úriember és a színésztársak produkciója között. A díszleteket is dicsérni lehet, az eredeti sorozat wales-i forgatása helyett, ezúttal afrikai helyszínt választottak, mely jó ötletnek bizonyult. Sajnos azonban nálam ennyiben ki is merült a pozitív jegyek taglalása...

A Prisoner egy kusza, ígéretes ötleteket tartalmazó, de azokat legtöbb esetben kihagyó mini, mely a közelébe sem volt annak, hogy hozza, ahhoz pedig pláne nem, hogy  túlszárnyalja a McGoohan fémjelezte sorozat szintjét.

Értékelés: