Közel kilenc hónapnyi böjt után végre megérkezett. Nagyok, sőt talán azt is mondhatnám, hogy irreálisan nagyok az elvárások a Lost utolsó évadával szemben, persze közben azért azt se felejtsük el, hogy a  sorozat esetében már többször elhangzott 'ezt már nem lesznek képesek felülmúlni' gondolatokat Lindeloféknak eddig mindig sikerült megcáfolni. A 80 perces, LA X címre hallgató évadnyitóról alkotott véleményem, már spoilerek kíséretében a kép alatt olvasható. 

A cold open meghökkentő képsorokat hozott - ez persze egy Lost esetében nem túl meglepő - és nem mellesleg a  tartalom mellett a kivitelezés is (Jack Bender ismét kitett magáért) elsőrangúnak bizonyult. Faraday elmélete helyes volt, sikerült meg nem történtté tenni az eseményeket, kisebb változások ugyan történtek, de az Oceanic 815-ös járatán vagyunk, majd Jack deja vu-ját követően elhűlve figyeljük, ahogy egy gyönyörűen bemutatott jelenetben a sziget víz alatti képe tárul elénk. A főcímet követő történések azonban még nagyobb döbbenetet váltanak ki  belőlünk, a robbanás vélhetően egy alternatív univerzumot (melyet a  nyitó  képsorokban láthattunk) hozott létre, így Lindelofék a flashback és a flashforwardot követően egy új narratív formát dolgoztak ki. 

Az évadnyitó történéseit három részre lehet felosztani, egyik az előbb említett alternatív világ, aztán az eredeti idővonalban játszódó, a megszokott csipet-csapat körüli történések, míg a harmadik a Nemezis/Locke-Ben féle szál. Ennek alapján tagolom én is az írásomat, elsőként a szép új kezdetről szólva. Még mindig a rész hatása alatt vagyok, így nehéz elvonatkoztatni az első benyomás és a vajon mi ezzel a céljuk és miképp működik majd a későbbiekben gondolatok között. 

Először jöjjön a negatív oldal: az eddigi narratívák, legyen szó flashback-ről, vagy flashforward-ról egyik legfontosabb szerepe, persze a megdöbbenést kiváltó jelenetek mellett a karakterizáció volt. Lényeges összetevője ez a Lost-nak, a számos misztikus elem és wtf helyzetek mellett ez teszi kerekké/teljessé a sorozatot és többek között a komplex jellemrajzoknak is köszönhető, hogy az elmúlt évtized egyik legjobb drámájaként tartjuk számon. Azzal együtt, hogy néhány karaktermomentum - Lock és Boone párbeszéde, Charlie története, Jack és Locke utolsó dialógja kifejezetten tetszett, a jellemábrázolás során ezúttal nem tudták a megszokott szintet hozni.

Cuse-ék okosan arra játszottak, hogy a szinte teljesen feltérképezett karakterek kapcsán már csak az alternatív jövőkép tudna újat mutatni. Az elképzelés helyes, a kivitelezés egyelőre felemás. A cél talán annak a bemutatása lehet, hogy a sziget nélküli életük üres, boldogtalan lett volna, így az eredeti idősíkban megtörtént események is kedvezőbb megvilágításba kerülnének. Úgy is mondhatjuk, hogy valóban ez volt elrendelve számukra. Persze az alternatív idősík bevezetésének még több, jóval összetettebb szerep is juthat, de ezt majd csak idővel tudjuk meg. 

Térjünk rá az eredeti idővonalra, azon belül is Jack-ék történetére: rossz volt végignézni Juliet második halálát, legfeljebb az vigasztalt, hogya rövid visszahozatala azért nem volt teljesen céltalan. A "we should get coffee sometime" mondat nagy valószínűséggel az alternatív univerzumban hangozhatott el, legalábbis a szövegrészlet, Juliet arcvonásai, valamint a Miles által később megtudott információ miatt - "it worked". Közben a halott Jacob is megjelenik és Hurley barátunk segítségével üzen: Sayid-ot csak a templomban lehet megmenteni és a csapat is egyedül ott lehet biztonságban.

A kis kirándulás végén újabb otherekbe botlunk, melynek során elsőként természetesen a kötelezően letudott konfliktushelyzetet kapjuk meg. A behozott szereplők közül igazából csak John Hawkes ellen van kifogásom, már a Deadwood-ban is antipatikus volt számomra és ez, valószínűleg részben a színész, részben pedig a szerep hibájából adódóan most sincs másként. A Nemezis elleni harcra való felkészülést követően pedig rész végi cliffhangernek Sayid feltámadását kapjuk meg. Utóbbi kapcsán egyébként nem tartom valószínűnek a Jacob szállta meg a halott testet - féle elképzeléseket, szerintem ő a jó öreg, szimpatikus gyilkológép maradt (oké, ez részben oximoron).

Az én tetszésemet leginkább a harmadik, Jacob egykori kis kuckójában zajló történetszál nyerte el. Egyrészt dicséret illeti az évadnyitót természetesen forgatókönyvíróként is jegyző Lindelofot és Cuseot, remek párbeszédeket írtak és emellett Terry O'Quinn-t is ki kell emelnem, aki végig hiteles tudott maradni Nemezis figurájaként. Utóbbi számos kérdésünkre is választ adott, így többek között megbizonyosodhattunk arról, hogy Nemezis egyenlő smokey-val, legfőbb célja - elvileg - a hazatérése, a hamu valóban védelmet nyújt,  és Richard múltjával kapcsolatos részletek (rabszolga lehetett a Black Rockon) is napvilágra kerültek. 

Összességében egy jó iramú, wtf jelenetekkel telerakott 80 percet kaptunk, no persze, mondhatjuk, hogy ez azért mindenképp elvárás volt egy Lost évadnyitó esetében. Az alternatív univerzum felett még nagyon korai lenne ítéletet mondani, egyelőre próbálom félretenni a szkepticizmusomat és bízni a készítőkben. Nem meglepő módon jó néhány újabb kérdés születettet, de azért azt tegyük is hozzá, hogy Lindeloféktól nem kevés választ, vagy legalábbis erős sejtetést is kaptunk.

Értékelés: