TCA tour 2010 (nyár) - FX

Az FX kedden a csatorna történetének leghosszabb prezentációját tartotta, az újoncaik mellett külön panelt kaptak a közeljövőben visszatérő sorozataik is. Ezt megelőzően John Landgraf, a kábelcsatorna elnöke tartott beszámolót, valamint válaszolt az újságírók kérdéseire. Utóbbi most a megszokotthoz képest kicsit nagyobb teret kap, hiszen Landgraf szokásához híven kifejezetten érdekes témákat hozott fel.

Az FX az utóbbi időben rendkívül aktívnak bizonyult az újoncok berendelésében, ehhez kapcsolódóan jött a kérdés, hogy mennyi sorozatot bír el egyszerre a csatorna? Landgraf szerint 12-ről lehet szó, az utóbbi egy év során nagy hangsúlyt fektettek a sitcomok számának növelésére, a műfaji megoszlást tekintve pedig 6-7 komédia és 5-6 dráma lenne a maximum. "Már majdnem teljesítettük ezt, úgy gondolom néhány év múlva el fogjuk érni." - nyilatkozta. Ennek apropójából nézzük meg, hogy fest a csatorna kínálata és mik a jövőbeli projektjeik - a jelenlegi felhozatal: Rescue Me, Sons of Anarchy, Justified, It's Always Sunny in Philadelphia, The League, Archer, Louie; a bemutatásra váró újoncok pedig Terriers (szeptember 8.) és Lights Out (január).


  showrunner Kurt Sutter, színészek Charlie Hunnam, Ron Perlman, Katey Sagal, Maggie Siff, Mark Boone Junior, Tommy Flanagan, Theo Rossi, Dayton Callie – Sons of Anarchy
 

Pilotberendelésnél tart a Wilfred, mely egy ausztrál komédia feldolgozása Elijah Wood és Fiona Gubelmann főszereplésével, a nashville-i szervezett bűnözést bemutató dráma, az Outlaw Country és a TCA-n bejelentett USS Alabama című sci-fi komédia. Mindegyiknek jó esélye van a sorozatberendelésre, a csatorna tavaly mind a hat pilotját bekérte, a drámákat tekintve pedig az elmúlt hét évben csak egyet dobtak vissza, ez utóbbi az Outlaw Country-ra nézve jó hír. Benne van a kalapban még a Powers című képregényfeldolgozás is, de itt elhúzódtak a munkálatok - a szktripten dolgoznak/átírják.

Landgraf szóba hozta az Emmy-jelöléseket is, ahol a Damages kivételével látványosan hanyagolták a csatornát. Hiába kaptak a sorozataik kiváló kritikákat, szerinte "az Emmy a saját külön kis univerzumában él". A kábelcsatornák helyzetéről is beszélt és kiemelte, hogy az utóbbi években a színészeknek majdhogynem státuszszimbólumot jelent az, ha van egy saját kábelsorozatuk. Elmondása szerint az írókkal is ugyanez a helyzet, melynek okaként a nagyobb kreatív szabadságot hozta fel. Végül egy érdekes adat Landgraf-tól: a The Shield indulásakor (2002) 40 saját gyártású sorozat ment a kábeladókon, ez a szám mostanra 140-re nőtt. 


producer Ted Griffin és Shawn Ryan, színészek Donal Logue, Michael Raymond-James  - Terriers
 
  • Louis C.K. komédiája a Louie megkapta a második évados berendelést, mely 13 részre szól. A sorozat főműoridőn kívül, 23 órás kezdéssel megy, az ebben az időpontban produkált közel 1 milliós átlagnézettsége jónak mondható. Ahogy azt már korábban említettem bekérték pilotnak a USS Alabama-t, a sci-fi komédia a Reno 911 alkotóitól érkezik. A 3000-ben játszódó történetben az Alabama űrható legénységének a bolygók közötti béke fenntartása a feladata, a Star trek paródia jelzőt egyébként már most ráaggatták.
  • Természetesen a Damages-ről is érdeklődtek az újságírók, Landgraf elmondása szerint a Direct Tv mindenképp kizárólagos jogot szeretett volna, így végül  a sorozat jövőjének biztosítása miatt belementek ebbe a megoldásba. A csatorna elnöke a jövő év eleji premierek időpontjait is megoszotta velünk: az animációs Archer januárban tér vissza a második etapra, ugyanebben a hónapban kerül bemutatásra az újonc Lights Out is, míg a Justified második évada valószínűleg februárra várható.


producer Warren Leight, színészek Holt McCallany, Pablo Schreiber és Stacy Keach – Lights Out

  • A Sons of Anarchy panelján a showrunner Kurt Sutter mellett szinte az összes fontosabb szereplő tiszteletét tette. Warren Leight, a bokszdráma Lights Out készítője utólag megjegyezte, hogy a SoA stábja jobban megijesztette őt, mint a Gleason edzőterem bokszolói. Az újságírók természetesen rákérdeztek az Emmy jelölésekre, illetve azok hiányára. Charlie Hunnam markáns véleményt fogalmazott meg a díjátadóról: "I personally don't subscribe to Emmys or awards or any of that shit. I think it's all a crock of shit. "It's all just so corrupting. We weren't on he receiving end of a force that can change the dynamic of what we're doing. All of that crap is just secondary and completely unimportant but does have the potential to ruin a good thing. So let me just say fuck 'em."

      A harmadik évaddal kapcsolatban számos spoilernek minősülő információ hangzott el,
      kiválasztottam azokat, amik még talán nem, vagy csak részben minősülnek annak:
      Sutter elmondta, hogy a kis Abel elrablásához kapcsolódó töténetszál az egész
      szezonon átível. Annak köszönhetően, hogy az évadnyitó és záró rész között nem
      telik el túl sok idő, rendkívül feszes évad várható. Érdekes lesz majd figyelni, hogyan
      változik meg Clay és Unser seriff viszonya.


Rob McElhenney, Glenn Howerton, Kaitlin Olson és Danny DeVito – It’s Always Sunny in Philadelphia

  • A Terriers-ben egy (engedély nélküli) magánnyomozó irodával, valamint az ott dolgozók finoman szólva is egyedi módszereivel ismerkedhetünk meg. A dramedy-t San Diego-ban, főként a tengerpart mellett forgatták. A két főszereplő Donal Logue (Life) és Michael Raymond-James (True Blood) korábban már dolgoztak együtt és olyan jól kijöttek egymással, hogy úgy döntöttek a forgatás idejére összeköltöznek. Landgraf örömét fejezte ki annak kapcsán, hogy ismét a csatornánál üdvözölhetik Shawn Ryan-t, aki nélkül az FX most nem tartana itt. "Ha nem lett volna a The Shield, akkor a Damages, vagy a Sons of Anarchy sem valósulhatott volna meg". A Terriers társ-készítője Ryan mellett Ted Griffin lesz, aki többek között a Trükkös Fiúk és az Ocean's Eleven forgatókönyvét jegyzi. Az első kritikák felettébb biztatóak.
  • A januárban bemutatkozó Lights Out egy olyan nehézsúlyú világbajnok bokszoló életét mutatja be, aki a visszavonulása után nem találja a helyét a világban. Feleségét és három lányát azonban támogatnia kell és ez nehéz döntések elé kényszeríti őt. Bokszolókról, legalábbis őket a középpontba helyezve eddig még nem készült sorozat, Warren Leight (In Treatment) készítő szerint: ""Boxing movies usually tend to be a one-off, with the exception of 'Rocky, which kept going on and on. We thought to do a serialized series about boxing would be really great."


Paul Scheer és Jon Lajoie – The League

  • A szeptemberben visszatérő The League készítői örömel újságolták el, hogy a második évad első részében feltűnik majd Chad Ochocinco, a Cincinatti Bengals elkapója. A hatodik évadába lépő (szintén szeptemberi bemutató) It's Always Sunny in Philadelphia stábja is részt vett a TCA-n, elmondásuk alapján nem gondolkodnak a sitcom befejezésén. Rob McElhenney (színész és író) szerint minél idősebbek lesznek, annál keserűbbé válnak és ezáltal viccesebbek is. Az Archer panelen megtudhattuk, hogy az animációs sorozatnak nincsen írói stábja, ugyanis a készítő Adam Reed (egyben Ray Gilllette hangja) írja mindegyik rész forgatókönyvét.