Boardwalk Empire - pilot

1920 január, az Egyesült Államokban életbe lép az alkoholtilalom, melynek eredeti célja célja az állampolgárok megóvása volt az alkohol káros következményeitől. A törvény azonban visszafelé sült el, a több, mint másfél évtizedig tartó időszak ugyanis lehetőséget adott a szervezett bűnözés felvirágzására. A Boardwalk Empire ebbe a korszakba enged betekintést, Atlantic City és a korszak egyik hírhedt személyisége, Nucky Thompson figuráján keresztül.

Grandiózus vállalkozásról van szó, melyet többek között a minden idők legdrágább pilotja titulus is bizonyít. Az HBO sokat vár a produkciótól, új zászlóshajónak szánják, mely meghatározza a csatorna arculatát és egyben új előfizetőket (náluk a nézettség csak másodlagos), valamint a díjátadókon való eredményes szereplést remélnek tőle. A sorozat mindenesetre jó kezekbe került, a showrunner az a Terence Winter lett, aki David Chase jobbkeze volt a Sopranos-nál, de az író és színészgárda, valamint a rendezők névsora is impozánsnak mondható. 
 

A Martin Scorsese által rendezett pilot egyik nagy erénye, hogy úgy volt képes visszaadni a korszak hangulatát és beilleszteni a történelmi eseményeket, hogy közben a karakterizációra is nagy hangsúlyt fektetett. Láttuk, ahogy elkezdődik egy új éra, megfigyelhettük, hogy a chicago-i és new york-i gengszterek miként fedezik fel az új lehetőséget és próbálnak üzletelni Nucky-val és szemtanúi voltunk annak, hogy a szereplők milyen, a későbbi sorsukat meghatározó változásokon mennek keresztül.
 
Örömteli, hogy a Steve Buscemi által alakított Nucky kapcsán az írók kikerülték a megszokott kliséket, egy számunkra is nehezen kiismerhető, komplex karaktert sikerült megalkotniuk. Számító, törtető politikusról van szó, aki szép lassan eljut addig a pontig, ahonnan nincs visszaút.
 
Look, you can't be half a gangster, Nucky.
Not anymore.
 
Mindeközben megismerjük egy másik, mondjuk úgy empatikus oldaláról is, példaként a férje által bántalmazott nő felkarolását, vagy az ő elhunyt felesége (a fotón valóban Molly Parker volt látható) kapcsán előjövő érzelmeit lehet megemlíteni. Buscemi a tőle már megszokott nagyszerű játékkal rukkolt ki, de a többiekre sem lehet panasz. Az érdes hangú Michael Pitt jó választásnak bizonyult a fiatal, az első világháborút megjárt Jimmy Darmody szerepére. A sofőrként dolgozó Jimmy szeretne előrelépni, fontosabb szerepet betölteni Nucky-nál, végül aztán konkrét lépéseket is tesz ennek érdekében. Érdekesen alakult kettejük kapcsolata és a pilot alapján komoly potenciál van a közös jeleneteikben.
 
Rajtuk kívül még a szegény sorsú (minden tekintetben) Margaret-et, Kelly Macdonald alakításában, mutatták be részletesebben az írók. Hozzá kell tenni, hogy nagy szereplőgárdával dolgozik a sorozat, elég csak megemlíteni a más városokból érkező gengsztereket, a helyi rendőrséget és nagyhatalmú politikusokat, valamint Nucky környezetét, ráadásul később Gretchen Mol vagy Michael Kenneth Williams karaktere is nagyobb szerepet fog kapni. A pilotban feltűnik Al Capone is (visszatérő szereplő), akinek bizony emlékezetesre sikerült a bemutatkozása.
 
 
A történet szolgál néhány váratlan fordulattal, talán az egyetlen negatívum a végjáték, a gengszterek közötti leszámolás kapcsán jött elő. A kapcsolatrendszerük bemutatása hagyott egy kis kívánnivalót maga után, melynek köszönhetően aztán az utolsó néhány jelenet, legalábbis az első nézés alkalmával nem volt teljesen egyértelmű. Az egy és negyed órás pilot elérte a fő célját, bemutatta a karaktereket és az őket körülvevő világot, összességében teljesítette az előzetes elvárásaimat.
 
Egy, a korszak atmoszféráját tökéletesen átadó első részt láthattunk, mely a jellemábrázolásra is nagy hangsúlyt fektetett és nem utolsósorban elsőrangú rendezés jellemezte. Utóbbi kapcsán érdemes megjegyezni, hogy későbbiekben több részt is rendező Tim Van Patten (The Sopranos, The Pacific) ügyelt arra, hogy Scorsese pilotban látott stílusát vigye tovább.
 
Értékelés: