A kábelcsatornák 2010-es újoncairól
Ezúttal a kábelcsatornák újoncait veszem górcső alá, melyek és ez gondolom senki számára nem okoz meglepetést, jóval pozitívabb képet mutatnak az országos felhozatalnál. Az adott naptári év, vagyis a 2010-ben bemutatott újoncokról lesz szó, kábelen ugyanis nehezebb az évad meghatározása, legtöbbjük egész évre elosztja a saját gyártású programokat. A lista természetesen nem teljes, csak azok szerepelnek rajta, amiket legalább egy rész erejéig bepróbáltam. A sorozatokat a premierjük időpontja alapján rendeztem sorrendbe.
Blue Mountain State (Spike): az egyetemi foci világa, melyben nem a meccseken, hanem a féktelen bulikon van a hangsúly. A készítők számára nem létezett tabu, az alpári poénok azonban egy idő után öncélúvá váltak és az évad felénél elkaszáltam a sorozatot. 5/10
Spartacus: Blood and Sand (Starz): a pilot megnézése után igencsak lehúztam a Starz újoncát és nem gondoltam volna, hogy valaha is visszatérek majd hozzá. A pozitív vélemények hatására azonban mégis adtam neki egy újabb esélyt és nem bántam meg. Steven S. DeKnight alkotása olyan, mint egy adrenalinbomba, végig pörgős, feszes tempót diktál, az írók pedig végig kétségek között hagytak minket, Spartacus kivételével egyetlen szereplő sem volt biztonságban. Mindeközben a karakterizációt sem hanyagolták el, mely az intrikákkal megtűzdelt történetszálakkal együtt egy kiváló sorozatot eredményezett. Az év egyik kellemes meglepetése. 8/10
Caprica (Syfy): a Battlestar Galactica előzménysorozatával szemben nagyok voltak az elvárások, melyeknek azonban képtelen volt megfelelni. Az írók csak erőlködtek, olyan érzésem volt, mintha maguk sem nagyon tudnák, hogy merre haladjon tovább a sztori. A karakterek sem működtek, a vallási szál felesleges erőltetésével pedig csak tovább rontottak a helyzeten. A virtuális valósághoz kapcsolódóan ugyan kaptunk néhány érdekesebb sztorit, de ez önmagában kevésnek bizonyult. A Syfy pár héttel ezelőtt elkaszálta a sorozatot. 5/10
How to Make it in America (HBO): az HBO a keleti parti Entourage-ként reklámozta, de ennek nem tudott megfelelni, hiányzott belőle a könnyedség, az egyedi atmoszféra, és emellett a karakterek többsége is antipatikus volt számomra. Középszerű sorozat, melyben a drámai részek súlytalannak bizonyultak, humort pedig nem tudtak/akartak belecsempészni. A gyenge nézettség dacára megkapta a második évadot. 5/10
The Pacific (HBO): a Band of Brothers miatt nagyok voltak vele szemben az elvárások, végül azonban nem tudott felérni a nagy elődhöz. A legfőbb probléma a koncepcióval volt, amint megismertük az egyik karaktert, elbúcsúztunk tőle és jött a következő, ezzel megnehezítve a velük való azonosulást. A megvalósításra egy szavunk sem lehet, mely persze a 250 milliós költségvetés miatt azért alapfeltételnek számított. A minisorozat legemlékezetesebb része a Timothy Van Patten rendezte Okinawa volt, ezt a háború borzalmainak rendkívül hiteles bemutatása mellett a remek karaktermomentumoknak köszönhette. A zárórészre sem panaszkodhattunk, a minisorozat egészét vizsgálva azonban már közel sem volt ilyen pozitív a kép. 6/10
Justified (FX): az alapanyag kiváló - Elmore Leonard Fire in the hole című novellája-, és szerencsére a megvalósítás kapcsán is csak felsőfokban beszélhetünk. Utóbbiban Graham Yost showrunner, valamint a színészek közül Timothy Olyphant és Walton Goggins teljesítményének volt döntő szerepe. A rossz korba született, vadnyugati seriffhez hasonlítható Raylan karaktere egyedi ízt kölcsönöz a sorozatnak, a nagyszerű dialógusok pedig még rátesznek egy lapáttal. Az először standalone részekkel, majd később erős átívelő szállal dolgozó Justified első évadára a sokáig emlékezetes utolsó epizód rakta fel a koronát. 8/10
Treme (HBO): David Simon ismét megcsinálta. A The Wire, a Homicide: Life on the Street és a Generation Kill alkotója ezúttal New Orleans városába kalauzol el minket és egy rendkívül életszagú képet ad a Katrina hurrikán által sújtott városról és annak lakóiról. Elsőrangú és rendkívül aprólékos jellemábrázolás, jól megválasztott zenei betétek, emlékezetes alakítások (John Goodman, Melissa Leo, Khandi Alexander, Clarke Peters, Kim Dickens, Steve Zahn, etc.) jellemzik a Treme-t, mely 2010 legjobb újonca volt. A gyenge nézettség dacára az HBO már a pilot után bekérte a második évadot. 9/10
The Hard Times of RJ Berger (MTV): az MTV újonca korrekt pilotot produkált és felcsillant a remény, hogy a már sokszor látott alaphelyzetből ezúttal valami érdekeset, a megszokottól eltérőt tudnak majd kihozni, Ez a reményem aztán a következő két rész alkalmával szertefoszlott, az írók ellőtték minden puskaporukat és végül egy unalmas, kiszámítható tinisorozatot kaptunk. 4/10
Pretty Little Liars (ABC Family): a sorozat eyecandy-faktora igencsak erősnek mondható, ez azonban önmagában érthető módon kevésnek bizonyult. A történet, főként a központi rejtély-szál nem tudott lekötni, ehhez jött még, hogy egyik karaktert sem tudtam igazán megkedvelni. A pilot után elkaszáltam. 4/10
Louie (FX): Louis C. K.-nél két lehetőség van, vagy bejön a humora és már az elején megnyer magának, vagy úgy nézed végig az előadásait/sorozatait, hogy folyton azt kérdezgeted magadtól, hogy mikor jön el az a pillanat, amikor végre találunk benne egy értékelhető poént. Én az utóbbi táborba tartozom, a részben önéletrajzi ihletésű Louie pilotját szabályosan végigszenvedtem, a lehangoló élethelyzeteken, valamint a számomra erőltetettnek tűnő poénokon képtelen voltam nevetni. 4/10
Haven (Syfy): a sorozatot Stephen King Colorado Kid című regénye ihlette, mely a kiváló írónak közel sem a legsikerültebb alkotása. Az adaptáció azonban nem csak emiatt lett vérszegény, gyenge trükkök, sablonos sztorik és karakterek jellemezték, már a pilot után egyértelmű volt, hogy a Syfy ismételten rossz lóra tett. 3/10
The Glades (A&E): az A&E fiatalnak számít a saját gyártású sorozatok terén, a kezdés nehezen indult, a gyorsan megbukott The Cleaner és The Beast kettőst követően azonban a The Glades-szel már végre sikert tudtak elérni. A nézettségi mutatók tehát kedvezően alakultak, a minőség kapcsán azonban már közel sem ilyen pozitív a kép. Egy tisztességes iparosmunkáról van szó, mely a procedurális jelleg, valamint az antipatikus főszereplő miatt a második esélyt sem kapta meg tőlem. 5/10
Rizzoli & Isles (TNT): a csatornánál nagy az öröm, a nyomozó és a halottkém érdekes párosa hatalmas sikernek örvend, engem azonban nem sikerült lenyűgözniük a készítőknek. Az unalmas nyomozási metódus mellett a karakterek magánéleti szála is érdektelenre sikerült, így két részt követően feladtam. 5/10
Covert Affairs (USA Network): egy szinte végig klisékkel operáló, pongyola forgatókönyvvel és egydimenziós karakterekkel rendelkező pilotot láthattunk. A Piper Perabo főszereplésével készült kémsorozata ugyan a nézettséget tekintve sikeresnek bizonyult, de minden más téren komoly csalódást okozott. 3/10
Rubicon (AMC): a 70-es évek paranoid thrillerjeire hajazó Rubicon üde színfolt volt az idei sorozatpalettán. Egy rendkívül intelligens sorozatról van szó, a Jason Horwitch helyére beugró Henry Bromell, valamint az írógárda többi tagja remek munkát végzett, mind a történet fokozatos kibontását, mind a jellemábrázolást tekintve. Az egyedi atmoszférával bíró sorozatnak számos emlékezetes karaktert köszönhetünk, elég csak Truxton Spangler és Kale Ingram figurájára gondolnunk, de Will elemző csoportjának tagjait is felsorolhattam volna. A finálé ugyan nem ért fel az addigi részek szintjéhez, de a Rubicon ezzel együtt is az egyik legjobb újonc sorozatnak bizonyult idén. Az AMC sajnos a gyenge nézettség miatt elkaszálta a sorozatot. 8/10
The Big C (Showtime): az utóbbi időben a Showtime ráállt a a 30 perces dramedyk készítésére, mellyel rossz irányba indultak el. A The Big C is ebbe a műfajba tartozik és az elődjeihez hasonlóan itt sem sikerült a két műfaj - dráma és vígjáték megfelelő vegyítése, előbbi nagyobb teret kap, de nem sikerül elmélyíteni, igazán hitelessé tenni. A rákos családanya szerepében feltűnő Laura Linney teljesítményét csak dicsérni lehet, de ez kevésnek bizonyult, a sablonokból építkező, érdektelen karakterekkel megtűzdelt sorozatot a pilot után elkaszáltam. 5/10
Boardwalk Empire (HBO): az év egyik leginkább várt produkciójáról van szó,
mely megállapítás a nézők, a kritikusok, valamint a csatorna szemszögéből egyaránt igaznak mondható. A korszellemet elsőrangúan visszaadó sorozat kivitelezését csak dicsérni lehet, az HBO a minőséget és a nézettséget tekintve is elégedett lehet. Terence Winter egy sok szálon futó történetet alkotott meg, melynél azonban a karakterizáció még kívánnivalót hagy maga után. 7/10
Terriers (FX): Shawn Ryan és Ted Griffin közös alkotása teljes mértékben beváltotta a hozzá fűzött reményeket: a remek atmoszférával rendelkező dramedy-ben találunk egy részes ügyeket, valamint átívelő szálat is, de a sorozat igazi értéke az elsőrangú jellemábrázolásban rejlik. Úgy érzem, mintha pillanatok alatt véget érne egy rész, mely leginkább a végig izgalmas esetek, valamint a jól megírt karakterek miatt alakul így. Sajnálatos módon a nézettsége rendkívül gyenge és minimális esély van a második évadra. 8/10
The Walking Dead (AMC): az AMC idei második újonca, mely a Rubicon-nal, legalábbis a nézettséget tekintve ellentétes utat járt be. Frank Darabont tökéletesen átadta a Kirkman-féle képregény hangulatát és és az év legjobb pilotját szállította nekünk. A második rész a karakterábrázolásban vétett hibák miatt nem érte el a pilot szintjét, de hozzá kell tenni azt is, hogy ettől függetlenül számos emlékezetes jelenetet tartogatott számunkra. A sorozatban hatalmas potenciál van, melynek kiaknázására bőven lesz lehetőség, a hét elején a csatorna berendelte a 13 részes második évadot. 8/10
