Az FX bekérte az American Horror Story-t

Papírformának mondható döntés született, az FX bekérte sorozatnak a Ryan Murpyh és Brad Falchuk (Nip/Tuck, Glee) által készített American Horror Story-t. Gyorsan megvalósuló projektről van szó, Murphy új tervéről februárban hallottunk először, a gyors pilot berendelést követően aztán áprilisban hozzákezdtek a forgatáshoz és júliusra már sorozat lett belőle. Nem csoda, hogy az FX ennyiire siettette a produkciót, a legutóbbi két dráma újoncuk rövid életűnek bizonyult, a Terriers és a Lights Out is egy évad után köszönt le.

Műfaját tekintve az American Horror Story pszichológiai thriller, melyben természetfölötti motívumot, valamint erős szexuális töltetet is találunk. A sorozat középpontjában egy terapeuta és annak felesége áll, akik úgy döntenek, hogy új házba költöznek  a gyerekeikkel. Itt azonban érdekes pszichológiai játék részesei lesznek, úgy tűnik a ház mindent tud a félelmeikről és ezt természetesen fel is használja ellenük. Ha az előbb a műfaji besorolást emlegettük, akkor a horror elemeket is meg kell említenünk: Murphy és Falchuk elmondásuk szerint sokat merítettek az 1970-es évek horror filmjeiből, így többek között a Rosemary gyermekéből, a Ne nézz visszából, valamint a Ragyogásból. 

A szereposztás kiválónak mondható, a házaspárt Dylan McDermott és Connie Britton alakítja, a további szerepekben pedig olyan nevekkel találkozunk, mint a kétszeres Oscar-díjas Jessica Lange, Frances Conroy, Denis O'Hare és Alexandra Breckenridge. A pilot remek teszteredményekkel büszkélkedhet, a hírek szerint különösen a női nézők körében bizonyult népszerűnek. Az első évados berendelés 13 részre szól, a premierre pedig várhatóan október 5-én kerül sor. Elég szoros a határidő, ennek megfelelően már össze is verbuválták az írógárdát, a forgatás pedig két héten belül kezdődik.