Kifejezetten erős volt szeptember első hetének felhozatala, a lista első négy helyezettje kiváló résszel jelentkezett. Részünk volt két évad és egy sorozatzáróban, valamint egy szezonnyitót is láthattunk, mindegyik a várakozások szerint teljesített. Az élen nem történt változás, viszont az már most látszik, hogy a közeljövőben nagy csata várható a Breaking Bad, Sons of Anarchy kettős között.

Végre megtudtuk a választ a mindannyiunkat izgalomban tartó kérdésre: "Pollos Hermanos, where something delicious is always cooking." A viccet és Gus Fring gyorséttermének szlogenjét most azonban tegyük félre és koncentráljunk inkább az évad nyolcadik és egyben eddigi legjobb epizódjára. Múlt héten Cranston és Paul játékát dicsőítettem, ezúttal viszont Giancarlo Esposito előtt kell megemelnem a nem létező kalapom, lehengerlő alakítással jelentkezett. Mindez persze nem meglepő, de mivel ez a rész a karakterére Gus-ra volt kihegyezve, így Esposito nagy örömünkre a szokásosnál is többet volt a képernyőn.

Elképesztő erejű jeleneteknek lehettünk szemtanúi, vizuálisan, a forgatókönyvet, valamint a színészi játékot tekintve egyaránt elsőrangú volt Walt vizsgálat előtti nagymonológja, a kihallgatás, Gus Hectorral történő bájcsevelye, majd a rész csúcspontjaként értékelhető flashback. Utóbbi ugyan önmagában is ütött volna, de úgy, hogy ilyen szépen felvezették, még nagyobb élményt jelentett. Tavaly azzal búcsúztam a Breaking Bad-től, hogy nagyon nehéz lesz ezt a színvonalat tartani, de úgy tűnik, hogy Vince Gilligan-nek és csapatának egyelőre ez nem okoz problémát.

Ahogy az a nagykönyvben meg van írva, a Sons of Anarchy pazar évadnyitót tett le az asztalra, amire a kritikusok és a rajongók nagy többsége is elégedetten csettintett, emellett pedig az 'Out' az FX történetének legjobb nézettségű epizódja (4.9 milliós össznézettség, 2.5-ös demó) lett. A srácok a 14 hónapos börtönbüntetésüket letöltve hazatérnek Charming-ba, ahol komoly változások történtek. Sutter nagyon szépen elosztotta a közel egy órás játékidőt, felvezette az évad főbb történetszálait, a külső és belső veszélyek bemutatása mellett pedig bőven jutott idő a karakterizációra, valamint a rész elején és végén elhelyezett montázsra is, melyeket a szokásoknak megfelelően gyönyörű zenei aláfestés és megrázó képsorok jellemeztek. Az évadnyitóról szóló írást ide kattintva lehet elolvasni.

Minden egyes percét élmény volt nézni a Wilfred évadzárójának, kezdve a Lost-os utalásokat tartalmazó nyitó jelenettől, Ryan személyiségváltozásán át a megdöbbentő cliffhanger-ig. Az írók mellett minden dicséretet megérdemel Elijah Wood, aki eddig remekül hozta az önbizalomhiánnyal küzdő, mások érdekeit szem előtt tartó, szerény Ryan-t, de a most látott mindenre képes, önző szerepet is tökéletesen megoldotta. Zuckerman-ék nagyon okosan építették fel az epizódot, melyre a cliffhanger tette fel a pontot és persze egyben rengeteg kérdést hagyott maga mögött.

What's up lil'bitch? vagyis megérkezett anyu rég nem látott barátnője, aki természetesen szabadszájú és imádja a bulizást. Ezt figyelembe véve már meg sem lepődünk azon, hogy Jenna neki köszönhetően, vonakodva ugyan, de megtartja az első buliját. A parti természetesen nem a várakozások szerint alakul, amit az írók ügyesen a másnapi, kijózanodással és takarítással töltött időszak során mutattak be nekünk, amikor is Jenna emlékei a felszínre törtek. Ezúttal is pörgős, remek egysorosokban lehetett részünk, melyek humoros és drámai jelenetek során egyaránt jól működtek. Osztályzatban kifejezve (ha már tinisorozatról van szó) a rész erős négyesnek tűnt, majd a végén látott fordulatnak köszönhetően az érdemjegy végül stabil ötössé változott. A sorozat eddigi legjobb epizódja.

Elérkeztünk a Rescue Me századik, egyben befejező epizódjához, vagyis most láttuk utoljára Tommy Gavin-t és kompániáját. A záró évad sajnos eléggé felemásra sikeredett, de a befejező epizódra összeszedték magukat Leary-ék és egy szebb napokat idéző résszel ajándékoztak meg minket. Az elbocsátó szép üzenetet ide kattintva lehet elolvasni.

A héten egymást követték az évadzárók, a hatodik helyre a USA Network egyetlen értékelhető sorozata, a Suits első évados fináléja került. Az írók a múlt héten megalapoztak a mostani epizódnak, legalábbis, ami Harvey ügyét illeti, míg Mike esetében a magánélete és mint kiderült, a féltve őrzött titka játszotta a főszerepet. Trevor behozatalának finoman szólva sem örültem, de ezt leszámítva egy jó ritmusú, élvezetes részt kaptunk, az pedig nem kérdés, hogy jövőre ott leszünk a második évad rajtjánál.

Vegyes érzéseim vannak az e heti Doctor Who-val kapcsolatban, hiszen egy ígéretes alapsztorival rendelkező, jól felépített, szép dialógokkal megtámogatott epizódot kaptunk, mégis csalódott voltam. Ennek elsősorban az az oka, hogy érzelmileg nem tudott megfogni, az elmúlt két évad alatt túl sokszor jött elő a meg kell mentenünk Amy-t alaphelyzet, de ugyanez igaz az Amy-Rory kettős kapcsolatára is.

Ahogy az várható volt, az utolsó előtti részében a karakterek többségénél pozitív irányú változás állt be, az írók próbálnak megágyazni a finálénak. Ugyan még van néhány elsimítandó probléma, de afelől kétségünk sem lehet, hogy happy end-del zárul majd a történet. A gond ezzel csak az, hogy a záró évadban szinte kivétel nélkül erőltetett és hatásvadász szálakat hoztak be és ezekből már nem tudnak jól kijönni, egész egyszerűen nincs arra idő, hogy hiteles megoldással álljanak elő. Borúlátó vagyok a sorozatfinálét illetően.