Tíz éves az Elit alakulat (1. rész) írta: Gaines

Szinte hajszálpontosan egy évtizede, hogy az HBO műsorára tűzte a Tom Hanks és Steven Spielberg producerek nevével fémjelzett, nagyszabású, második világháborús minisorozatát, az Elit alakulatot, ami máig az egyik legbecsesebb ékköve a csatorna aranykorának. A 10 részes mini, melyben az Easy század drámai és felemelő, tragikus és hősies pillanatokkal teli útját követhetjük végig a kiképzőtábortól Németországig, alapműnek számít nemcsak a minisorozatok, de a háborús témájú filmek között is. Akkor – és még ma is – az egyik legdrágább televíziós produkciónak számított, nagyjából 125 millió dolláros költségvetéssel, és tizenkilenc Emmy-jelölésből hatot váltott díjra.

Az Elit alakulat rengeteg szereplőt mozgatott, és a 10 rész leforgása alatt nem csak az Easy tisztjeit és közkatonáit kedvelhettük meg, hanem az őket életre keltő színészek is az emlékezetünkbe vésődhettek. Az évforduló alkalmából két képes összeállítással tisztelgek a minisorozat előtt: az elsőben összegyűjtöm, melyik főszereplő mire vitte az elmúlt tíz évben, hol láthattuk őket, a másodikban pedig vicces, meglepő vendégszereplők, vagy akkor még ismeretlen, ám azóta befutott színészek közül válogatok ki néhányat.
 
1. Damian Lewis (Richard „Dick” Winters)
 
Az angol színésznek a határozott, szerény, embereit körömszakadtáig védelmező Winters hadnagy szerepe hozta meg a szélesebb körű ismertséget; Spielberg egy Hamlet-előadásban fedezte fel Lewist. Szerencsére nem tűnt el a képernyőről, előbb a Forsyte Sagából készült angol sorozatban játszotta a főszerepet, majd az NBC rövid életű, de sémákat felrúgó nyomozós sorozatában, a Life-ban remekelt. Ráadásul éppen idén tér vissza tévézni, a kritikusok által az őszi évad egyik legizgalmasabb újoncának tartott, a Showtime ügynökös-terroristás sorozata, a Homeland egyik főszereplőjeként.
 
 
2. Ron Livingston (Lewis Nixon)
 
Livingston a relatíve ismertebb arcok közé tartozott az Elit alakulat premierje idején; néhány kis költségvetésű, de kultstátuszt elérő filmből, a Bárbarátokból és a Hivatali patkányokból emlékezhettek rá a nézők. A szarkasztikus humorú, kissé iszákos Nixon hadnagy szerepe után jobb-rosszabb produkciókban működött közre: a Szex és New Yorkban Carrie egyik pasiját alakította, a Standoff laza túsztárgyalójaként pedig kifejezetten szórakoztató volt, ám érthetetlen módon 2009-ben elvállalta a Defying Gravity sci-finek csúfolt, kínos szappanjának főszerepét. Mostanság inkább filmezik, de csak Gyógyegér vacsorára-szintű blődségekben szerepel – várjuk vissza a tévébe.
 
 
3. Donnie Wahlberg (Carwood Lipton)
 
Mark Wahlberg tesója 2001-re feltűnt már néhány filmben és sorozatban, de a nagy többség csak úgy ismerte, mint a New Kids on the Block fiúbanda egyik alapító tagját. Míg Marky Mark a Boogie Nights-szal vetkőzte le korábbi imidzsét, addig testvére az Elit alakulat-beli játékával győzte meg a kétkedőket színészi tehetségéről – többek közt a minisorozat egyik íróját, Graham Yostot, aki rögtön ráosztotta a Boomtown fő nyomozó karakterét. Filmes karrierje kimerült néhány Fűrész-filmben, jelenleg a Tom Selleckes CBS-zsarusorozat, a Blue Bloods színészgárdáját gyarapítja. Érdekesség, hogy a Stephen King regényéből készült, zavaros Álomcsapdában újra összekerült Damian Lewisszal.
 

 

4. Neal McDonough (Buck Compton)

A szőke hajú, világoskék szemű színésszel rengetegszer találkozhatunk mellékszerepekben. Ugyan Compton hadnagy szimpatikus figura volt, McDonough leggyakrabban tenyérbemászó szereplőket testesít meg, mint például a Boomtown ügyészét – régi bajtársa, Lipton oldalán –, a Született feleségek ötödik évadjának „főgonoszát”, vagy legutóbb a Terriers egyik negatív szereplőjét. Ő játszotta továbbá a Bádogembert a SyFy (akkor: SciFi) steampunkosított Tin Manjében, ami a nívós szereposztás ellenére rettenetesre sikeredett. Legutóbb az Amerika kapitányban láthattuk, keménykalapos-bajuszos Dum Dumként.
 
 
5. Matthew Settle (Ronald Speirs)
 
Az Elit alakulat egyik legemlékezetesebb karaktere Speirs hadnagy volt, aki 10 rész leforgása alatt hidegvérű pszichopatából badass háborús hőssé avanzsált, ám mindvégig kiismerhetetlen maradt. Kár, hogy Settle ez után a drámai alakítás után könnyedebb vizekre evezett: a TNT indiános minisorozatában, az Into the Westben még erős karaktert kelthetett életre, de a Brothers and Sistersben már csak néhány részes vendégszereplésre futotta Ally McBeal faszijaként, végül pedig a Gossip Girlben kötött ki, ahol már az ötödik évadját tapossa.
 
 
6. Frank John Hughes („Wild Bill” Guarnere)
 
A forrófejű, tanyasi Gonorrheát alakító színész egy-két kivételtől eltekintve maradt a televíziónál (a Kapj el, ha tudszban fogott ki egy nagyobb szerepet, Tom Hanks nyomozócsapatának egyik tagját), de sajnos eltűnt a süllyesztőben. Ő is felbukkant az Elit alakulatosok gyűjtőhelyén, a Boomtownban, és a Soprano-család egyik ellenfele volt a Maffiózók utolsó részeiben. A 24-nek is már csak a leszállóágában (7-8. évad) lett visszatérő szereplő, igazából fogalmam sincs, kit játszott, csak arra emlékszem, hogy az elnöknő sleppjéhez tartozott.
 
 
7. Kirk Acevedo (Joe Toye)
 
A főszereplőket leszámítva valószínűleg Acevedo a legismertebb sorozatos arc az Easy század katonái közül. Különösen nagy népszerűségnek örvend a Fringe rajongóinak körében, Charlie Francis ügynököt többször is kiírták már a sorozatból, de valamilyen formában mindig visszatér. Az Elit alakulattal párhuzamosan forgott az HBO börtöndrámája, az Oz, ahol az önpusztító, de elpusztíthatatlan Miguel Alvarezt alakította évadokon át. Általában a bűnüldözés valamelyik oldalán találja magát: a Black Donnellysben olasz maffiózó volt, a nemsokára bemutatkozó Prime Suspectben pedig szexista nyomozót alakíthat.
 
 
8. Michael Cudlitz (Bull Randleman)
 
A nagydarab színészt, aki a minisorozat negyedik részében jutott rivaldafényhez, rengeteget foglalkoztatták az elmúlt tíz évben, az esetek kilencven százalékában a törvény embereként. A teljesség igénye nélkül, vendégszerepelt a 24-ben (FBI-ügynök), a Prison Breakben (börtönőr) és a Lostban (rendőr). Két „felettesével” is alkalma nyílt újból találkozni: a Life-ban Damian Lewis mellett tűnt fel, a Standoffban pedig Ron Livingston kommandósát alakította. 2009 óta a fanfavorit Southland főszereplője… mondanom sem kell, rendőrt játszik.
 
 
9. Dexter Fletcher (John Martin)
 
Az alacsony, bongyor hajú Fletcher elsősorban angol produkciókból lehet ismerős – ha megvan még A ravasz, az agy és két füstölgő puskacső, és ajánlom, hogy meglegyen, akkor ő volt az egyik srác Jason Stathem balek négyesfogatából –, az Elit alakulat után leginkább filmezett: a Csillagporban Robert De Niro oldalán kalózkodott, a Kick-Assben meg, ha jól rémlik, geciember volt. A sorozatnézők a Misfitsben szúrhatták ki utoljára, ő játszotta Nathan apját, akivel mindkét évadban összebalhézott.
 
 
10. Scott Grimes (Don Malarkey)
 
Ha megnézzük a vörös hajú, szeplős színész adatlapját, 2002 után nem sok címet találunk. A mennyiség azonban megtévesztő: hat évadon keresztül szerepelt a Vészhelyzetben, az utolsó néhány évadban már állandóként. Az eredetileg comic relief karakterként behozott Archie Morris bőrében elsősorban humoros oldaláról mutatkozhatott meg. Grimes emellett tagja a Band from TV nevű jótékonysági színészzenekarnak, ahol Greg Grunberg, Jesse Spencer és Hugh Laurie társaságában nyűvi a billentyűket.
 
 
11. Rick Gomez (George Luz)
 
George Luz volt az Easy mókamestere, a nagy hangutánzó. Nem meglepő, hogy Rick Gomez is komikus szerepekkel folytatta, valamint animációs sorozatok szereplőinek kölcsönzi a hangját. Leghosszabb ideig a Miért pont Brian? című szitkomban játszott, és hasonló sidekick-szerepben tűnt fel a Rob Thomas-féle második Cupid-sorozatban. Újabb strigulát jegyezhetünk fel a Boomtownosok listájára, a Justifiedban pedig helyettes államügyészként keserítette meg Raylan Givens életét, kár, hogy a második évadra nem tért vissza. Öccse is ismerős lehet a sorozatrajongóknak: Joshua Gomez játssza Chuck haverját, Morgan Grimest (a sidekick-szerepkör családban marad).
 
 
12. Shane Taylor (Eugene Roe doki)
 
A század dokiját alakító Taylor szinte teljesen eltűnt az Elit alakulatot követően, amit rohadtul sajnálok, a hatodik részben, a Bastogne-ban rendkívül erős alakítást nyújtott. A tehetséges színész mindössze egy 2009-es road movie-ban, egy zombihorrorban és a A triffidek napja BBC-adaptációjában játszott.
 
 
13. Ross McCall (Joseph Liebgott)
 
Az Elit alakulatos színészek egy jó részéről elmondható, hogy a minisorozatos maradt a legjobb szerepük. Ez a megállapítás Ross McCallra is igaz, akit sokáig csak Jennifer Lowe Hewitt barátjaként/vőlegényeként tartottak számon. Két évadot húzott le a Starz gyengécske sorozatában, a Crashben, azóta a White Collar visszatérő szereplője (Neal Caffrey nemezise). Egy epizód erejéig Angliába is átlátogatott, a Luther első évadjában volt műkincscsempész rosszfiú.
 
 
14. Rick Warden (Harry Welsh)
 
Valamiért azt hittem, hogy a karizmatikus Rick Warden nagyobb karriert fog befutni, ehhez képest alig voltak említésre méltó szerepei, a filmográfiáját nagyrészt angol tévéfilmek teszik ki. Még a Rómából emlékezhetünk rá, az első évadban ő játszotta a fiktív Quintus Pompeiust, egy alattomos, erőszakos törtetőt.