Charlie's Angels - pilot

Rendkívül gyenge eddig a 2011/12-es szezon újonc felhozatala, de a Charlie's Angels-nek köszönhetően úgy érzem elérkeztünk ahhoz a ponthoz, amikor már biztonsággal kijelenthető, hogy ennél mélyebbre már nem lehet süllyedni. Rendkívül nehéz lesz ugyanis a három angyalka teljesítményét alulmúlni, Alfred Gough és Miles Millar (Smallville) alkotása ezer sebből vérzik. A borzalmas forgatókönyv és harmatgyenge színészi alakítások miatt egy pillanatra sem lehetett komolyan venni a pilotot, így némely dialóg és arcjáték közben már szabályosan elnevettem magam. Csak így lehetett kibírni ezt a szokásosnál jóval hosszabbnak tűnő 42 percet...

Mielőtt beleásnánk magunka a pilotba, egy rövid történelemlecke: több, mint harminc éve, 1976 és 1981 között először a kis képernyőn, majd a 2000-es években a nagyvásznon két alkalommal is találkozhattunk Charlie 'angyalaival'. A nézettségi adatokat, illetve a filmek esetén a bevételeket figyelembe véve sikeres próbálkozásokról beszélhetünk, a kritikusok viszont már kevésbé lelkesedtek értük. Az ABC úgy gondolta, hogy eljött az ideje egy új változatnak, annyi különbséggel, hogy ezúttal Miami városában tesznek rendet a csajok. 

Paul Lee-ék hibás döntést hoztak, azt ugyan még kibírják, hogy kritikusok a földbe döngölték a sorozatukat, de a gyenge nézettségi mutatók (2.1-es demó) már komoly aggodalomra adhatnak okot. Nehéz elképzelni, hogy anno májusban a pilot miképp jutott át a rostán, a jól csengő címen kívül ugyanis semmi nem szólt a sorozat berendelése mellett. Nem volt véletlen, hogy az NBC nem kért a Wonder Woman-ből, tisztában voltak vele, hogy önmagában a név nem elég, vagy akár úgy is fogalmazhatnék, hogy tudták, a szarból nem lehet várat építeni. Az ABC másképp gondolkodott...

A Charlie's Angels kezdő percei, a három angyal bemutatása és Charlie monológja olyan érzést keltettek bennem, mintha egy számítógépes játék intróját látnám, annyira sterilnek, életszerűtlennek tűnt. A folytatás azonban még ezt is alulmúlta, végtelenül unalmas, kiszámítható történetvezetést láttunk, a fordulatok pedig már messziről látszottak. A pilot leggyengébb eleme azonban a párbeszédek voltak, blőd és teljesen nevetséges mondatokat adtak a színészek szájába. Egy konkrét példát hozva: "We don't exactly play by the rules either. yeah, we're angels, not saints".

Az alakítások a közepes teljesítményt hozó Minka Kelly-t leszámítva borzalmasak voltak, külön "kiemelendő"  Rachael Taylor és az ő elképesztően bárgyú tekintete, de hozzá hasonlóan a Bosley-t játszó Ramon Rodriguez is az annyira gyenge, hogy már röhögök rajta kategóriát képviseli. A Charlie's Angels pilotját a szánalmas jelzővel tudom leginkább körülírni, ehhez képest még egy CBS-féle procedurális sorozat is kifejezetten minőséginek tűnik. A legjobb lesz gyorsan elfelejteni, bízzunk benne, hogy a nagyközönség is hasonlóképp gondolkodik és ennek köszönhetően gyorsan lekerül majd a műsorról.

Értékelés:

Címkék: charlies angels