Robert Kirkman Eisner-díjjal kitüntetett képregénye tökéletes alapanyag egy sorozathoz, a Frank Darabont és az AMC közreműködésével tavaly elkészített első évad azonban sajnálatos módon nem tudott felérni a nagy elvárásokhoz. A rendkívül jól sikerült pilotot követően folyamatosan esett a színvonal, végül pedig egy igencsak haloványra sikerült évadzáróban volt részünk. Ennek megfelelően nem igazán vártam a második etapot, ráadásul a sorozat körüli hercehurcák  - a hatalmas siker ellenére csökkentették a költségvetést, Darabont kirúgása -, sem segítettek a helyzeten. A kép alatt megnézzük, hogy ezúttal már jóval alacsonyabb elvárások mellett milyen rajtott vett a második évad.

A több, mint egy órás évadnyitó kellemes meglepetést okozott, nyugodtan mondhatom azt, hogy a pilot utáni legjobb epizódban lehetett részünk. A kezdést, legalábbis a kialakuló helyzetet az előzetesek ugyan ellőtték, de az első húsz perc így is letaglózóra sikerült, az országúton végigvonuló zombihorda és a szereplők erre adott reakciója szuggesztív, feszültséggel teli jeleneteket eredményezett. Az erős nyitányt követően kicsit visszavett a tempóból a sorozat, de erre a karakterizáció előretolása miatt szükség is volt, ráadásul további pozitívum, hogy mindeközben az atmoszférateremtés továbbra is kiemelkedőnek bizonyult.

A sorozat nagyon jól megragadta a posztapokalitikus hangulatot, melynek eredményeképpen könnyen együtt tudtunk érezni a karakterekkel. Ennek kapcsán hadd éljek egy összehasonlítással: a The Walking Dead-re és az idén nyáron bemutatott Falling Skies-ra egyaránt igaz, hogy a valóságtól elrugaszkodott alaptörténettel bír, viszont míg az előbbi egy valóságosnak ható, a kilátástalanságot elsőrangúan átadó világot tár elénk, addig a TNT sorozata egy mesterkélt, életszerűtlen képest fest le nekünk.

Az AMC alkotása esetében ez persze csapatmunka eredménye, az írógárda mellett a rendezők, az évadnyitó esetében a tavaly is jelen lévő Ernest Dickerson & Gwyneth Horder-Payton kettős, az operatőri munka - a korábban a Men of a Certain Age-en és a Friday Night Lights-on dolgozó David Boyd, valamint Bear McCreary jól megválasztott zenei motívumai egyaránt dicséretet érdemelnek. A gyomorforgató jelenetek természetesen ezúttal is jelen voltak, de szerencsére nem beszélhettünk öncélúságról. A jellemábrázolás kapcsán Andrea szálát emelném ki, a korábban az öngyilkosságon gondolkodó, reményvesztett nő történetét ügyesen bontották ki és egyúttal a csapat felbomlásának is megágyaztak.

Daryl továbbra is a legérdekesebb karakter, Rick-et sikerült szimpatikusabbá tenni és egyúttal kicsit közelebb hozni hozzánk, míg a Shane-Lori kettős az első évad nagy részével ellentétben ezúttal elviselhető volt. Összességében elmondható, hogy egy nagyszerű évadnyitót láthattunk, mely visszaadta a sorozatba vetett hitem, most már csak az a kérdés, hogy sikerül-e ezt a formát állandósítani. Végezetül nézzünk rá a második évados premier nézettségére: minden előzetes várakozást felülmúlóan nyitott a sorozat, az egészen bravúros 7,3 milliós össznézettség és a hasonló jelzővel illethető 3.8-as demó fantasztikus teljesítmény, utóbbi ráadásul minden idők legjobb kábeles (basic cabel) eredménye.

Értékelés: