Egy hét kihagyást követően ismét jelentkezik a power rankings, ezúttal október utolsó hetének sorozatfelhozatalát vesszük górcső alá.  

Elkezdődik az elnök személyéről történő szavazás, majd két voks leadását követően lövöldözés kezdődik a klubházban... pár másodperc elteltével Kurt Sutter-t nem éppen irodalmi stílusban küldöm el melegebb éghajlatra. Szó se róla, ütős cold open-t kaptunk, viszont a hetedik rész során tökéletesen felvezetett belső konfliktus így (egyelőre) nem jutott el a tetőpontig, helyette egy külső fenyegetés állt a középpontban. Sutter játszik a nézőkkel, de elnézem neki, hiszen a sorozat ennek ellenére ismét egy kiváló epizódot rakott le az asztalra. Feszültséggel teli, vészjósló jövőt ígérő rész, amiben bár megkapjuk az adrenalinlöketünket, mégis az egyes karakterek közötti interakciók miatt marad igazán emlékezetes. Külön kiemelendő Jax és Piney beszélgetése, magával ragadó jelenetsor, melyben benne van az egész sorozat eszenciája.

A Homeland szállította az idei év egyik, ha nem egyenesen a legjobb pilotját, a folytatás kapcsán viszont már óvatos voltam, nem voltam biztos benne, hogy a későbbiekre is maradt elég muníció. Félre azonban a pesszimizmussal, négy részt követően ugyanis kijelenthető, hogy Howard Gordon sorozata rendkívül stabilan teljesít, egyrészt nagyon ügyesen építkezik, emellett pedig tökéletesen vegyíti az érdekfeszítő nyomozást az aprólékos karakterizációval. Az írógárda mellett a színészeknek is kijár a dicséret, Damian Lewis nagyszerűen formálja meg Brody őrmestert, de Claire Danes-nek és a meglepően visszafogott (ez pozitív jelző) Mandy Patrinkin-nek szintén jár a piros pont. A minőség mellett a nézettség is konstansnak mondható, így nem meglepő, hogy a Showtime berendelte a második évadot.

Egyszerűen nem tud hibázni a Parks and Recreation, ismét egy lehengerlő résszel jelentkeztek, egyben toronymagasan verték a többi, Halloween-es különkiadással jelentkező sorozatot. Az innovatív írógárdának és az általuk létrehozott, rengeteg poénforrást magukban hordozó karakterek miatt a negyedik évad során is előjönnek a Pawnee-kór tünetei: folyamatos, nagyjából húsz percig tartó alhasi fájdalom, súlyos, leküzdhetetlen függőséggel egybekötve.   

Leslie: Tom Haverford is a selfish, sleazy, self-promoting, good-hearted, secretly kind and wonderful tiny, little person.

A power rankings-ben még nem volt ilyen előkelő helyen az HBO 1920-as években játszódó drámája, már önmagában ez is mutatja, hogy jó úton halad a második évad. Úgy tűnik Terence Winter és a stábja végre ráérzett a történetmesélés és a jellemábrázolás közötti megfelelő egyensúlyra, míg a kiszámíthatóság miatt tavaly többször is rápillantottam az órámra az egyes epizódok alatt, addig ez idén eszembe sem jut. A múlt heti rész során a továbbra is érdekesen ábrázolt hatalomért folytatott harc mellett Richard Harrow történetét kell kiemelni, egy megrázó emberi sors, amit hitelesen, bármiféle sallang nélkül mutatnak be az írók, mindezt pedig Jack Huston érzékeny alakítása teszi teljessé.

A tavalyi, korábban már sokat szapult évadzáró után nem hittem volna, hogy van visszaút, szerencsére azonban rámcáfolt a sorozat. A vallási szálat eddig jól kezelik, melyben nagy szerepe van a Mos Def által hitelesen megformált Brother Sam-nek, az átívelő szálban komoly potenciál van és végre a mellékszereplők is, legyen szó Deb-ről, Masuka-ról, vagy éppen Angel-ről érdekes történetszálat kaptak. Újra frissnek, lehetőséggel telinek érzem a sorozatot, úgy tűnik a Showtime jó döntést hozott Scott Buck showrunner-ré való kinevezésével.

Múlt héten minden bizonnyal dobogós lett volna a The Walking Dead, a mostani epizód azonban nem tudott felérni az évadnyitóhoz. Nem kell azonban egyből rosszra gondolni, a minőséget tekintve még bőven az első évad átlaga felett vagyunk, csupán arról van szó, hogy néhány logikátlanság (főként a záró jelenetsor), valamint a Dale és T-Bag közötti párbeszédek lehúzták kissé az összképet. A múlt héten nem csak a Showtime rendelt be, az AMC a kiváló nézettséget látva bekérte a The Walking Dead harmadik évadját.

Jonathan azzal a céllal ment el a The New Dick Cavett Show-ba, hogy az új könyvét népszerűsítse, viszont ennél sokkal többet kapott. Végre méltó bosszút állhatott régi nemezisén, megkedveltette magát Dick Cavett-tel és közben még a vér szerinti apja utáni nyomozása is nagy nyilvánosságot kapott. Vele ellentétben Ray-nek már közel sem volt ilyen jó napja, de egy valami közös volt a két történetben, a talk-show fellépés és a véletlen babacsere is egyaránt kellemes pillanatokat okozott. Jól teljesít eddig a harmadik évad, remélhetőleg az HBO a gyenge nézettség ellenére megtartja a noir-otic comedyt.

A The Good Wife híres arról, hogy jól válogatja meg a vendégszereplőit, de ezúttal úgy érzem mellényúltak. Lisa Edelstein esetében a színésznő és az általa alakított karakter is antipatikus, lehet, hogy ezért kapok a fejemre, de már alig várom, hogy Will ajtót mutasson neki. Szerencsére más negatívumomról nem tudok beszélni, a The Good Wife az intelligens történetszövésével, a szépen felépített karakterizációjával és az átívelő szál - egy részes esetek közötti ideális összhang megtalálásával a harmadik évad során is magabiztosan őrzi a legjobb országos dráma titulust.

Vívódtam rajta egy ideig, szerettem volna ugyanis feljebb rakni a listán a Starz újoncát, viszont az erős konkurencia és a (pilothoz képest történő) kis mértékű visszaesés miatt a kilencedik hely jutott neki. A politikai machinációk, kiváltképp a kormányzói székért folytatott harc bemutatása elnyerte a tetszésemet, a képi világ szerencsére mit sem változott és további pozitívum, hogy Kane polgármester mellett a többi karaktert is kezdik kibontani az írók.

A Community kapcsán gyakran emlegetem, hogy Dan Harmon és az íróstábja szeret kísérletezni és az esetek döntő többségében sikerrel járnak, melynek eredményeképp valami különlegeset, nem egyszer zseniálisat sikerül kifőzniük. A mostani Halloween-es epizód a ritka kivételek egyike, az alapötlet - hét különböző horror sztori elmesélése ugyan jónak tűnt a megvalósítás azonban igencsak felemásra sikerült. A frappáns befejezésért viszont jár a pacsi.