Azt kell mondjam, hogy az évadzáró utolsó tíz perce tökéletesen leképezte az egész sorozatot. Lassú, de következetesen végigvitt építkezés, erős, a nézőből komoly érzelmi hatást kiváltó jelenetsor, majd jön egy olcsó, hatásvadász fordulat, mely keserű szájízt hagy maga után. Ez a fajta kettősség végig megfigyelhető volt az évad során és bár a Boardwalk Empire-nek egyértelműen ott a helye a minőségi drámák között, továbbra sem tudja kihozni magából a benne rejlő teljes potenciált. A kép alatt spoilerek társaságában folytatom.

A sorozatnak a hatalmi játszmák bemutatása áll a legjobban, így nem azon csodálkozni, hogy az évad egyik főszálának tekinthető Nucky-Jimmy szembenállás végig lekötötte a figyelmemet. Élmény volt nézni a karakterek - Nucky és Jimmy mellett Capone, Rothstein, Horvitz és a sort még lehetne folytatni, közötti viaskodást, melybe beletartoztak a politikai machinációk, a megfélemlítések és adott esetben gyilkosságok is. Ebben a tekintetben az első évadhoz képest mindenképp előrelépés történt, különböző személyiségjegyekkel/habitussal felvértezett bűnözők és jól kidolgozott történetvezetés jellemezte a sorozat úgynevezett maffia-szálát.

A karakterizáció esetében már vegyes képet kapunk, de nézzük először a pozitív példákat. Jimmy esetében ugyan az Atlantic City-ért folytatott küzdelem állt a középpontban, a háttérben azonban fontos lelki folyamatok játszódtak le, ezen belül a szüleihez való kapcsolatát, valamint a háború miatt átélt borzalmakat és annak utóhatásait kell kiemelnem. Mindez az utolsó két részben tetőzött, elsőként az egyetemi évekre való visszatekintést láthattuk, majd jött az évadzáró ügyesen kivitelezett fordulata. Szintén dicséret illeti az írókat a jelenlegi sorozatpaletta egyik legérdekesebb figurájának Richard Harrow-nak az elmélyítéséért, mint ahogy Chalky White és Nucky jellemrajzával is elégedettek lehettünk.

A problémák Van Alden-nel kezdődtek, minden tiszteletem Michael Shannon-é, kihozza a szerepből a maximumot, sajnálatos, hogy az írók nem tudnak felnőni hozzá és egy teljességgel érdektelen alakot vetettek papírra. A legnagyobb probléma azonban Margaret-tel volt, amennyiben létezne sorozatos szakkifejezéseket értelmező szótár, akkor az antipatikus bejegyzésnél őt kellene felhozni szemléltető példaként. Sajnálatos módon a második évadban is kiemelt szerephez jutott és bizony szenvedés volt minden vele együtt eltöltött perc. Tele van bizonytalansággal, sokszor önmagát is becsapja, de természetesen közben piedesztára emeli magát... egész egyszerűen hidegen hagyott a folyamatosan mélabús ábrázatú nő sorsa, melyért az írók mellett Kelly Macdonald halovány játéka is hibás.

Itt most visszautalnék a bevezetőben említett gondolathoz, Terence Winter és stábja elsőrangúan mutatta be Jimmy halálát, az odavezető út, majd a háborús emlékmű közelében történt leszámolás végén elégedetten csettintettem, ráadásul Nucky utolsó mondata is a helyén volt. Itt kellett volna befejezni, de nem, Terence Winter úgy gondolta, hogy csavar még egyet a sztorin és megszületett egy teljesen felesleges, kilométerekről látszó fordulat, mely természetesen Margaret nevéhez fűződik. Ez mintegy keretbe zárta az egész évadot, melynek voltak ugyan kiemelkedő pillanatai, de sajnos mindig volt valami, ami lehúzta az összképet és így a sorozat továbbra sem tud kilépni a saját árnyékából. 

Értékelés: