1. Breaking Bad (AMC / 5x15 – Granite State): Teljesen más intenzitású, valamint kevesebb áll-leejtős momentumot tartalmazó részt kaptunk, mint a múlt heti agyondicsért epizód során, de a minőségben nem történt visszaesés és egy újabb sokáig emlegetett, az év legjobbjai között helyet foglaló részt prezentáltak nekünk Gilliganék. Azt gondolnánk, hogy hőseink már nem tudnak a jelenleginél mélyebbre süllyedni, de mindig jön a cáfolat, Jesseért megszakad a szívünk, kegyetlen, de egyúttal realista történetszálban mutatják be nekünk, hogy miképp törik meg végleg őt Todd és a neonáci társai. A legerősebb jelenetek azonban Walthoz kapcsolódnak, a világtól elzártan élő Heisenberg már csak árnyéka régi önmagának, mindent elveszített és úgy tűnik, hogy végleg feladja. A fiával való telefonbeszélgetése (mely közel olyan hatásosra sikeredett, mint az Ozymandias-beli beszélgetés Skylerrel), valamint az elsőrangúan kivitelezett tévés riport azonban kizökkentik a passzivitásából és egyben teljessé teszik a karakterben lezajlott változásokat. Ma hajnalban pedig véget ér az utazás, az elmúlt hetek tapasztalata alapján minden esélyünk megvan arra, hogy mindez egy a sorozathoz méltó befejezéssel történik.

2. Parks and Recreation (NBC / 6x01-6x02 London): visszatért a jelenlegi mezőny legjobb komédiája, mely egyből egy rekeszizmokat kíméletlenül megdolgoztató dupla résszel kedveskedett a nézőknek. A londoni kiruccanás hatalmas lehetőségeket rejtett magában, amiket ki is használtak Schurék, ügyesen rájátszottak a kulturális különbségekre, a rész igazi erejét azonban a karakterek közötti interakciók adták. A Leslie-April kettős nagyszerűen működött, sőt Aubrey Plazat még mosolyogni is láthattuk, míg Andy és Tom tökéletes ellentétjei egymásnak, de éppen a nagy kontraszt miatt működnek remekül a közös jeleneteik. Ron életbölcsességeit mindig élmény hallgatni, a záró jelenetsorok láttán viszont még a legkeményebb férfiakat is elérzékenyültek a képernyők előtt, rejtvény, whiskey, skót felföld és egy gyönyörű vers, mi más kell a boldogsághoz. Egyedül Ann és Chris történetszála nem működött, az egyértelműen látszik, hogy nincs több a karaktereikben, nem véletlenül lesznek – várhatóan az évad felénél, kiírva a sorozatból.

3. Ray Donovan (Showtime / 1x12 – Same Exactly): költői a kérdés, de ettől még felteszem: mit csinált Ann Biderman és stábja az évad nagy részében, amikor az utolsó két rész során bizonyították, hogy képesek megfelelni az elvárásoknak és egy sötét tónusú, érdekfeszítő drámát tudnak letenni az asztalra. Feszültséggel teli és jól megkomponált karakterjelenetekkel tarkított finálét kaptunk, melynek csúcspontja a Liev Schreiber és Jon Voight közti párbeszéd volt, ilyen az, amikor két színész a maximumot hozza ki egymásból. Elégedettek lehettünk a lezárt szálakkal, de jövőre ennél jóval konzisztensebb teljesítményt várunk el a sorozattól, mert az most is kiderült, hogy a potenciál meg van benne.

4. Marvel’s Agents of S.H.I.E.L.D. (ABC / 1x01 - Pilot – One One Six): a legjobban várt országos újonc dráma hozta a kötelezőt, mely megállapítás a kiemelkedő nézettségre és a minőségre egyaránt érvényes. Egy lendületes, jól összerakott pilotot láthattunk, mely elsősorban a Joss Whedontól megszokott, iróniával átitatott párbeszédek miatt működött. Emellett ügyesen mutatták be a csapattagok verbuválását, talán csak a kissé sótlannak ható ’heti ügy’ kapcsán lehetnek fenntartásaink, de az összkép még így is egyértelműen pozitívnak mondható.

„You can't walk away from this. With great power comes.... a ton of weird crap you are not prepared to deal with.” (Skye)

5. Strike Back (Cinemax / 4x07 – Shadow Warfare: Episode 7): a tavalyi igencsak kiszámíthatóra és laposra sikeredett évad után idén összekapták magukat a Cinemax akciósorozatának készítői és egy jóval izgalmasabb és eddig ügyesebben felépített szezonban van részünk. A mostani epizódban az oroszországi börtönök meleg fogadtatásával szembesülnek hőseink, céljuk ugyan a beépülés volt, de közben számos nem várt problémába ütköznek. Ismét bebizonyosodott, hogy jól kezelik az átívelő szálakat az írók és még a jellemábrázolás kapcsán – persze a sorozat műfajából adódó lehetőségekhez mérten, is dicséret illeti őket. Páratlan számú epizód révén cliffhangerrel búcsúztunk el a Michael-Damien kettőstől, utóbbi esetében ez kissé erőltetettnek hatott.

Akik piros pontot érdemelnek: szedjünk össze minél több őrült ötletet, mixeljük őket össze és bízzunk benne, hogy fogyasztható lesz a végeredmény. Kissé kockázatos recept, de eddig bevált a Sleepy Hollow esetében, melynek második felvonása is infantilisra, de egyúttal szórakoztatóra sikeredett. A Brooklyn Nine-Nine és a Trophy Wife esetében csak nüánszokon múlt, hogy ebben a kategóriában kötöttek ki, a Fox és az ABC sitcomja (előbbinél a második rész, utóbbi esetében a pilot) is közepesnél alig jobb epizódot produkált. Mindkettő esetében a szerethető karakterek és a sorozatban rejlő potenciál volt a döntő érv.

Közepes osztályzatot kaptak: három olyan országos újonc került ebbe a kategóriába, melyek felemás teljesítményt hoztak és a következő két-három rész alapján döntöm el, hogy maradnak, avagy átadom őket a cancel manónak. A The Crazy Ones kapcsán ki kell emelni a Robin Williams – James Wolk párost, akik között remek az összhang, a másik oldalon viszont ott találjuk Sarah Michelle Gellar gyenge teljesítményét és a poénok hiányát. A We are Men esetében pozitívumként értékelhetjük a feelgood jelleget, de túlságosan kapkodó volt a pilot, ráadásul az emlékezetes poénok itt is hiánycikknek számítottak. Az NBC nagy reménysége a The Blacklist, mely nézettségben hozta az elvárásokat, de a sorozatot egyelőre csak James Spader viszi el a hátán, ez azonban hosszútávon nem lesz elég, eredetibb ötletek és jobban megírt karakterek szükségeltetnek a szintlépéshez.

A hét citromdíjasai: sajnos ezúttal többes számot kellett használnom, ugyanis a hét során jó néhány olyan sorozatepizódot láttam, mely után örültem volna egy rövid távú emlékezetkiesésnek. Az országos pilotok esetében – Hostages, Mom és The Michael J. Fox Show nagyjából az történt, amire előzetesen számítottam, vagyis csak nagy nehézségek árán sikerült végignéznem őket. Gyatrán megírt ’alkotásokról’ van szó, közülük talán csak a Chuk Lorre sitcom sikerült viszonylag elfogadhatóra.

A Dexter évadzáró, mint ahogy arra számítani lehetett, bevonult a sorozattörténelembe…. az más kérdés, hogy a ’miként kell a rajongókat szembeköpni’, ’az inkompetens showrunnerek leírása’ és a ’kultsorozatból közröhej tárgyává váló dráma’ címke alatt kell majd keresni a bejegyzéseket. Ez azonban várható volt, a nyolcadik évad végig botrányos minőséget hozott, melynek a betetőzése volt a rajongók felháborodását kiváltó vasárnapi finálé. Sajnos a citromdíjasok között ezúttal a Sons of Anarchy-t is meg kell említenem, melynek heti epizódja tele volt karakteridegen jegyekkel, önismétlésekkel, valamint sablonos megoldásokkal. Rossz irányba halad Jax, de vele együtt a sorozat is, Kurt Sutternek nagyon össze kell kapnia magát, mert ez a SoA-tól édeskevés.