Power Rankings: október 21 – 27.

tv_1_1.jpg

1. The Good Wife (CBS / 5x04 – Outside The Bubble): nem mindennapos, hogy egy sorozat az ötödik évadja során ér fel a csúcsra, de a King házaspár drámája esetében erre már az első néhány epizódot követően komoly összeget mernék feltenni. Az egy részes ügyek továbbra is hozzák a megszokott magas színvonalat, az átívelő szál kezelése pedig kifogástalan. A sorozatok, főként országos csatornán viszonylag korán lezárják az évad végi cliffhangert, Kingék azonban nagyon okosan nem ezt tették, a feszültséget tökéletesen adagolva bontják ki az új cég alapításához kapcsolódó történéseket, miközben a karakterizációra is nagy hangsúlyt fektetnek. A részre az utolsó két perc tette fel a koronát, kiválóan megkomponált jelenetsornak lehettünk szemtanúi, Julianna Margulies és Christine Baranski szeméből mindent ki lehetett olvasni, az utolsó dialógus pedig végleg leszámolt a status quoval.

2. Masters of Sex (Showtime / 1x04 – Thank You For Coming): rendkívül stabil teljesítményt nyújt a Showtime alkotása, nem kérdés, hogy rászolgált az amerikai kritikusok hozsannájára, akik a legjobb őszi újoncnak kiáltották ki. Bill és Virginia esetében is a múltjuk egy fontos, de nem túl szép emlékű szereplője tűnt fel, az édesanya, illetve a az exférj személyében. Az alaphelyzet ugyan tányéron kínálta volna, de Ashford és stábja ügyesen kerülték a sablonokat, Lizzy Caplan és Martin Sheen pedig ismét nagyszerű teljesítményt tett le az asztalra.

3. American Horror Story: Coven (FX / 3x03 – The Replacements): kérjük bekapcsolni a biztonsági öveket és indulhat a váratlan és abszurd fordulatokkal megspékelt hullámvasút. Akár így is lehetne hirdetni a Covent, mely elképesztő iramot diktál, az igazi dicséret azonban az, hogy az írók okosan építik fel az egyes történetszálakat és szépen osztják el a szereplők közti játékperceket is. A múlt heti részben Falchukék jól adagolták a boszorkánysághoz kapcsolódó mitológiai utalásokat, nagy örömünkre Rejon ismét egyedi és szürrealisztikus atmoszférát teremtett, Jessica Lange és Kathy Bates pedig elsőrangú alakítással örvendeztetett meg minket. Fiona életútját és a keretes szerkezet külön ki kell emelni, melynek a lezárása igencsak frappánsra sikeredett.

4. Sons of Anarchy (FX / 6x07 – Sweet and Vaded):  immáron túl vagyunk az évad felén és nehéz egyértelmű kijelentéseket tenni a SoA idei szereplése kapcsán. Rendkívül vegyes a kép, de az kijelenthető, hogy a mélypont a harmadik epizód volt és azóta javuló - még ha nem is egyenletesen, tendenciát láthatunk. A mostani epizód legfontosabb átívelő szála Tarához kapcsolódik , a terv megvalósításáért és bemutatásáért jár a dicséret, az más kérdés, hogy karakteridegen jegyek is becsúsztak, de ez Sutter esetében sajnos már nem mondható meglepetésnek. Az egy részes ügyünk ezúttal Venushoz volt köthető, mely elsősorban Walton Goggins alakítása miatt vált emlékezetessé.

5. Brooklyn Nine-Nine (Fox / 1x05 – Halloween): jöjjenek az örömhírek, először a Fox teljes évados, vagyis 22 részes berendelést adott a sitcomnak, majd úgy döntött, hogy megkapja a Super Bowl utáni egyik spotot (a New Girlt követően lesz látható), végül pedig a legfontosabb, hétről-hétre látható a fejlődés a sorozaton. Ezúttal egy Halloween tematikájú részt kaptunk, mely során Peralta és Holt fogadása vitte el a prímet, de nem panaszkodhattunk Amy ’nem szeretem az ünnepet’, vagy éppen Rosa rövidre sikeredett balettos történetszálára sem. A készítők, ahogy az legutóbbi sorozatuk (Parks and Recreation) esetében is történt, kezdenek ráérezni a karakterekre, csak remélni tudjuk, hogy a kissé bohókás rendőreinknek is hasonló pályafutásban lesz részük.

Piros pontot érdemel: nem sokon múlott, hogy a zöld ruhába öltözött íjászunk bekerüljön a legjobb öt helyezett közé, végül csak nüanszok döntöttek a Fox sitcomja mellett. Az Arrow remekül kezdte a második évadot, a harmadik epizód után pedig lassan itt az ideje, hogy elhagyjuk mellőle a guilty pleasure jelzőt.

Beírásban részesülnek: sajnos a múlt hét során több sorozat is gyengélkedett, az NBC újonca, a Dracula esetében ez papírforma volt, klisékkel teletömött, érdektelen pilotot láthattunk, a pávás csatornánál viszont örülnek a pénteki naphoz képest jónak tekinthető nézettségnek. A Marvel’s Agents of S.H.I.E.L.D. két kifejezetten szórakoztató epizód után visszaesést produkált, kérdés, hogy az ABC-től érkező noteok, vagy azért, mert Jed Whedon és felesége nem képes megbirkózni a feladattal. A The Walking Dead második epizódja párhuzamot mutat az évadnyitóval, mely alapján kijelenthető, hogy középszerű, lassú kezdésben volt részünk, ennél több kell a későbbiekben.

A legnagyobb csalódást a Homeland okozta, Alex Gansa a rész végi fordulattal magára haragította a nézők a és a kritikusok nagy részét és azt kell mondjam, teljesen jogosan. Az érdekesen induló, de mostanra már túlnyújtott Dana szálat még el tudom nézni az íróknak, de ezt az erőltetett, sablonos csavart, mely a nézők arcul csapását jelentette, már nem. Gansa szerint az évad három, négy részes szakaszra lett felosztva, nem vállalok nagy kockázatot azzal, ha azt állítom, ennél már csak jobb jöhet.