Community - pilot

Végre egy unaired pilot, bár ez sem a szokásos módon érkezett, kép és hangminőségben sem az igazi, de ezt most kevésbé bánjuk. Az egykamerás sitcom egy community college-ben játszódik, melyre magyar megfelelőt ugyan nehéz találni, de a pilot első perceiben segítenek nekünk és körülírják. Ezekbe a főiskolákba az idősektől, az elvált, középkorú háziasszonyokon keresztül fiatal lúzerekig tulajdonképpen bárkit felvesznek. Főhősünk (Joel) egyikbe sem sorolható be, ugyanis jómódú ügyvéd.... volt, amíg rá nem jöttek, hogy diplomája hamis, így kénytelen visszaülni az iskolapadba.

Joel persze ügyeskedik, hátha kit tudja vonni magát a tanulás alól, mindeközben még egy tanulócsoportot is létrehoz, melnyek egyetlen célja, az általa kinézett csaj meghódítása lenne. Persze, nem minden a tervei szerint alakul...

Vegyes érzéseim vannak a pilottal kapcsolatban, ha a karaktereket nézzük, akkor inkább kifejezetten jó, ha a poén-faktort veszem alapul már kevésbé előnyös a helyzet. A kissé tapló főhősön kívül kapunk egy az írók által Elizabeth Shue-hasonmásnak elkeresztelt női szereplőt, egy kissé fura idős karaktert, Chevy Chase alakításában (jó volt viszontlátni), valamint egy gyorsbeszédű indiaiat. Rajtuk kívül még három tagja van a tanulócsoportnak és ugyan 24 perc kevés arra, hogy mindegyiküket alaposan bemutassák, de azt már most látni, hogy még a röviden felvázolt karakterekben is van lehetőség.

A poénok nagyobbik hányada viszont, legalábbis nálam nem ért célba... Ahogy arra már a promókból is következtethettünk, néhány esetben helyzet, de azért javarászt jellemkomikumra építenek. Nincs is ezzel semmi baj, hiszen mindkettőből remek dolgokat lehet kihozni, azzal viszont már inkább, hogy a pilot mosolyt ugyan gyakran, de nevetést már annál ritkábban váltott ki.

Azt a fent említettek ellenére is látni, hogy lehet benne potenciál, még két-három résznyi esélyt adok neki. Ez persze majd csak szeptembertől lesz esedékes, az NBC 09. 17-től tűzi műsorára. Az egykamerás sitcom-hoz nagy reményeket fűznek, első két hetében még erős Office felvezetést kap, majd a 8 órás slotba kerül.

Értékelés:

Címkék: community