Mi a baj az SGU-val?

A pilot kapcsán anno azt írtam, hogy ugyan voltak hibái, de összességében teljesítette az előzetes várakozásokat. Az azóta eltelt három rész viszont csalódást okozott, a legutóbbi, Light címre hallgató epizód pedig kis híján kiverte nálam a biztosítékot. Még sem ez utóbbival foglalkozok elsősorban, hanem egy általános képet próbálok festeni arról, hogy szerintem miért is halad rossz irányba a harmadik Stargate sorozat.

Sötét, depresszív hangulat, komoly dráma, karakterizáció... Ezt ígérték Wright-ék és azt kell mondjam, be is tartották a szavukat, csak éppen a kivitelezésbe csúszott hiba. Az eddigi öt rész során mindig valamilyen halálközeli állapotban voltak hőseink, Eli beszólásain kívül mindenkit gondterhelt, komor kedélyállapot jellemzett. Erre számíthattunk nagyjából, a probléma az, hogy nincs mélysége ezeknek a problémáknak, művinek tűnik az egész. Kicsit részletezve: úgy tűnik, mint ha fogtak volna néhány hasonló tematikájú, vagy legalábbis adott szituációkban megegyező filmet/sorozatot/könyvet és átemelték volna az azokban megjelenített komplikációkat. Még talán ez is beleférne, a mára már sablonosnak mondott helyzeteket is meg lehet oldani érdekesen, vagy éppen valami kis egyedi színezettel megtölteni. A rosszul és érdektelenül megírt karakterek miatt azonban erre esély sem mutatkozott...

Kezdjük először az egyelőre teljesen kilátástalannak tűnő női szereplőinkkel. Van egy szöszi majdnem doktorunk, aki folyamatosan csak azt bírja hajtogatni, hogy neki nem kéne itt lennie. De legalább nála felhozhatjuk azt a pozitívumot, hogy eyecandy és ettől függetlenül is úgy érzem, hogy lenne a karakterben szufla, ha az írók végre összeszednék magukat. Nem tudtam eldönteni, hogy a legirritálóbb címmel kit tüntessek ki, végül a több játékperc miatt a szenátor lánya győzött Ming-Na felett. Igen, a karakterneveket direkt nem használom, 1. nem emlékszem rájuk - ez sem igazán a sorozat dicsérete 2. ha ilyen előfordul, általában utánanézek, de van egy olyan érzésem, hogy nagy részét az olvasó sem tudta megjegyezni, így a praktikusabb leírás módszert alkalmazom.

Visszatérve a mi kis .... -ra  igen, ide az a szó való - a papa halálát követő gyász után flörtölt Eli-al, majd ágyba bújik a Scott hadnagyunkkal, ráadásul utána olyan kis beszélgetést nyomnak le, mint akik már 10 éve ismerik egymást és egymásnak teremtette őket a sors (ez a dialógus a sorozat eddigi "csúcspontjának" számít), majd ismét a matek zsenink vállain sírja ki magát. De még ha ettől eltekintetnénk, akkor sem látom, hogy a karakter miként illeszthető bele a történetbe, az eddigi részek és valószínűleg azt követően is meg fogja kapni a nézőktől a 'mi a francnak kellett őt egyáltalán beleírni a sorozatba?' jelzőt. Ming-Na korábbi szerepeiben sem volt szimpatikus, ráadásul most a karaktere is ellenszenves. Jah és van még egy bögyös katonánk, aki... hát azt tudjuk róla, hogy jó teste van és nagyjából ennyi.

Azért a férfi szereplőink esetében pozitívabb a kép, Robert Carlyle alakítás terén messze kimagaslik a többiek közül és Dr. Rush-ban van még talán a legtöbb lehetőség. Young ezredes (jé, itt már emlékszem a nevekre) kapcsán is inkább pozitívumokról tudok beszámolni, mint, ahogy Eli barátunkkal sincs különösebb probléma. Ugyan mind a hárman egy-egy jellegzetes karaktertípust jelenítenek meg (Rush esetében azért ez összetettebb lehet majd), de legalább életszerűeknek tűnnek.  A kissé heves vérmérsékletű bakánk (a néger srác) - mint, ahogy a pilot kapcsán már írtam - teljesen felesleges karakter, ráadásul, ahogy arra számítani lehetett próbálják még kedvelhetővé is tenni - nem fog összejönni... Ne feledkezzünk meg Lou Diamond Phillips-ről sem, akivel hasonlóképpen a minek szerepel benne? kérdést játszhatjuk el. Vannak még technikusaink, egyéb mellékszereplőink, de róluk sok mindent nem lehet elmondani az eddigiek alapján.

Még szeretnék kitérni a hazautazásokra - azaz a test, vagy tudatcsere, kinek, hogyan tetszik megoldásra. A Földdel való kapcsolattartás önmagában nem rossz ötlet, viszont ismét a kivitelezésbe kell, hogy belekössek. Egyrészt a másik testbe költözés eleinte furcsa, majd részről-részre egyre idegesítőbb lett, emellett pedig számos logikai bukfencet tartalmazott a ki, mikor és mire használja kérdéskört vizsgálva. Értem én, hogy elvileg a karakterek elmélyítésére szolgált volna, de ezt nem sikerült elérni, ehelyett unalmas, semmitmondó és felesleges drámázásba csapott át.

A probléma ott van és emiatt fektettem nagy hangsúlyt a kritikában az egyes szereplőkre, hogy a készítők által felvázolt úton az erős karakterizáció lenne az egyik legfontosabb szempont. Ezt, mint a fenteikből kiderült, nem tudták véghez vinni - főleg a női szereplők tekintetében - és történetben pedig nem tud annyit nyújtani, hogy legalább egy szimpla szórakozás faktort kiváltson belőlünk.

Értékelés: