Happy Town - pilot

Az ABC már a tavalyi upfronts idején is a "csatornától, mely elhozta nekünk a Twin Peaks-t"  szlogennel reklámozta a Happy Town-t, mely minden bizonnyal a sorozat kisvárosi, misztikus  jellegére utalt. Ennél tovább érthető módon ők sem merészkedtek, hiszen botorság lenne a 90-es évek egyik legmeghatározóbb (mind minőségét, mind utóhatását tekintve) sorozatával komolyabban összevetni... előzetesen személy szerint egy guilty pleasure kategóriába soroltam be és azt kell mondanom, ennek teljes mértékben megfelel.

Haplin egy békés kisváros, öt éve nem történt komolyabb bűncselekmény, azonban a jó öreg klisét kijátszva a felszín mögött rejtélyes dolgok zajlanak. Ezt megelőzően ugyanis egy eltűnéssorozat borzolta a helyiek idegeit, melyért sokan az úgynevezett magic man-t tartják felelősnek. Az ügyet azóta sem sikerült megoldani, ráadásul történetünk kezdetén egy gyilkosság miatt újból dolguk akad a kissé elkényelmesedett rendőröknek.

A rejtélyek sora azonban még csak most kezdődik, ugyanis a karakterek többsége, legyen az éppen a városba érkező, elsőre szendének tűnő csaj, a helyi seriff, vagy éppen a vele összetűzésbe kerülő, Sam Neill által játszott karakter sem az, akinek elsőre látszik. A sort még lehetne folytatni, számos labdát dobtak fel nekünk, melyek többsége elsőre érdekesnek tűnik ugyan, de jobban örültem volna, ha ezt kevésbé direkt módon kapjuk, több teret engedve a sejtetésnek. Ez a szereplők bemutatására is áll, mint ahogy a klisékből összetákolt jellemrajz is erősen kifogásolható.

A bevezetőben említett előzetes elvárások miatt azonban valamelyest elnézőbb voltam a pilottal és ugyan több mindent is kifogásolhatunk benne, alapvetően egy a kisvárosi hangulatot jól átadó, szórakoztató kezdésen vagyunk túl. Szintén a pozitív oldalt erősíti a nívós színészgárda is, a teljesség igénye nélkül Sam Neill, Amy Acker, Steven Weber, Robert Wisdom (Bunny "The Man" Colvin), M. C. Gainey, illetve a következő résztől Frances Conroy is feltűnik. Szép névsor, ráadásul nem kevés eyecandy-t is felvonultatnak, így a guilty pleasure kategória újabb alaptételét sikerült kipipálnunk.

A sorozat készítői, Josh Appelbaum, André Nemec és Scott Rosenberg eddig felemás rezuméval rendelkeznek, az October Road egy felejthető, a szentimentalitást kissé túlzásba vivő dráma volt, a brit eredeti alapján készült Life on Mars viszont rendkívül hangulatosra sikerült és kedvezőbb irányba tolta a megítélésüket. Amiben viszont közös a két sorozat, az a gyors kasza, előbbi két (ez is csak 19 részt jelent), míg a Life on Mars egy évadot ért meg csupán. A Happy Town valószínűleg még ezeket is alulmúlja majd, hiszen a nyolc részes első évadot szinte bizonyosan nem követi folytatás.

Mindenesetre a készítők ígérete szerint a magic man-hez köthető rejtély megoldódik, így egy nagy vonalakban kerek sztorit kapunk majd a végén. Voltak ugyan gyengeségei a pilotnak, de sikerült felkelteni a figyelmem, remélhetőleg ez a rejtélyek kibontását követően sem változik majd.

Értékelés:

Címkék: happy town