Hírek a Terra Nova háza tájáról

Az idei upfronts egyik legígéretesebb újonca a Terra Nova volt, a Fox az eredetileg midseason-re szánt sorozatot aztán eltolta a 2010/11-es idényre, legfeljebb annyi vigaszunk lehet, hogy májusban levetítik a pilotot. Érthető volt anno a döntés, hiszen a produkció a bejelentés időszakában még csak előkészületi fázisban volt és nem akarták siettetni a forgatást, valamint a digitális trükkök elkészítése is több időt igényelt. Az elmúlt hónapokban sok minden történt a Terra Nova háza táján, mind az alkotókat, mind a színészgárda összetételét tekintve, a bejegyzésben most ezeket foglalom össze.

történet: 

2149-re az emberiség módszeresen tönkretette a környezetét, melynek következtében visszafordíthatatlanná vált a Föld pusztulása. Tudósok egy csoportja az időutazáson dolgozik, ennek segítségével végül egészen 85 millió évet utaznak vissza. A cél, hogy helyrehozzák a múltban elkövetett hibákat, mi elsősorban a Shannon család megpróbáltatásait követhetjük majd nyomon. Ahogy az lenni szokott, nem minden az előzetes tervek szerint megy, a Terra Nova kolónia ugyanis több meglepetést is tartogat az ott élőknek és közben az őslények támadásától is tartaniuk kell.

késztők: 

Kelly Marcel volt az ötletgazda, a forgatókönyvet pedig Craig Silverstein írta, egyikük sincs azonban a Terra Nova stábjában, utóbbi például a Nikita showrunneri posztját vállalta el. A sorozatban produceri státuszt tölt be többek között Steven Spielberg, Brannon Braga (Star Trek: Voyager, 24, FlashForward - csak a pilot), Peter Chernin, Jon Cassar (24) és David Fury (Lost, Buffy, 24).

Friss hír, hogy utóbbi kreatív nézetkülönbségekre hivatkozva otthagyta a szériát, mely tekintettel arra, hogy Braga lett a showrunner, egyáltalán nem meglepő. Braga egy rendkívül makacs, önfejű ember, akivel nagyon nehéz együtt dolgozni, erről a Star Trek: Voyager kapcsán Ron Moore is tudna mesélni. A pilotot Alex Graves (The west Wing) rendezi, a későbbiekben minden bizonnyal a 24 veterán Cassar is levezényel néhány részt.

színészgárda:

Az upfronts után indult meg a casting, az eltelt négy hónap során három komolyabb szerep talált gazdára. A Shannon család fejét az a Jason O' Mara fogja alakítani, akit legutóbb a kellemes meglepetésnek bizonyuló Life on Mars főszerepében láthattunk. Az egyik női szerepet is kiosztották, Allison Miller a Terra Nova kolónia egyik régi lakóját Skye-t játssza, a fiatal színésznő ezt megelőzően a Kings-ben tűnt fel.

Mai hír, hogy Stephen Lang is szerepet kap a sorozatban, Frank Taylor-t, a kolónia karizmatikus és kegyetlen vezetőjét alakítja majd. Lang számára testhezálló a szerep, tavaly az Avatar-ban láthattuk, ahol a film legemlékezetesebb karakterének, Quaritch ezredesnek a bőrébe bújt. Érdekesség, hogy a Terra Nova az ő személye mellett az alapszituációban (tönkretett természet, pusztulásnak indult Föld) is hasonlóságot mutat az Avatarral, sőt a korszakot illetően még egy harmadik közös pontot is találunk: a Terra Nova kiindulási pontja 2149, James Cameron sci-fije mindössze öt évvel később játszódik.

Visszatérve a casting-hoz, a főszereplőket illetően kiosztásra vár még a Shannon családból a feleség, valamint a két gyerek (fiú és lány) szerepe.

forgatás:

A sorozatot Ausztráliában, Queensland-ben fogják forgatni, a munkálatokat előreláthatólag októberben kezdik meg. A produkció a város számára anyagilag igencsak kifizetődő lesz, több mint 50 millió dollárt forgatnak be a helyi gazdaságba, és emellett számos új munkahelyet is teremt majd. Ha már pénzügyek, akkor végezetül nézzük meg, hogy a gyártó mennyit fog belefektetni a Terra Nova-ba: a hírek szerint epizódonként 4 millió dollárt fognak költeni a sorozatra, a pilot költségvetése pedig várhatóan ennél is nagyobb lesz.

Címkék: terra nova