Game of Thrones - pilot

'Talán még egy sorozatot sem előzött meg műsorba kerülése előtt akkora netes hype, mint a Game of Thrones-t.' - mindezt másfél évvel ezelőtt a pilot forgatásának megkezdésekor írtam. A helyzet a sorozatberendelés után sem változott, sőt az HBO marketinggépezete még csak ezután lendült bele, melyet aztán a rajongói honlapok tovább erősítettek, ezáltal a könyveket nem ismerők között is hatalmas várakozás előzte meg George R.R. Martin regényciklusának kis képernyőre ültetését. A premiert követően nyilvánvalóan az első kérdés az, hogy sikerült-e megfelelni a magas elvárásoknak: a könyveket behatóan ismerő szucsitg szerint igen, a kép után pedig én fejtem ki a spoilermentes véleményemet.

Azt fontos már az elején elmondani, hogy nem olvastam a Game of Thrones-t, nincs összehasonlítási alapom, részemről tehát a sorozat könyvvel való összehasonlítása elmarad. Ez talán nem is baj, egyrészt szucsitg kolléga minden részletre kiterjedően elemezte az adaptáció ezen aspektusát, másrészt így kizárólag önmagában értékelhetem az alkotást. A pilot lassú, mondhatnák azt is, hogy ráérős tempó diktált, a történéseket pedig viszonylag gyorsan össze lehetne foglalni, az egy órás játékidő azonban úgy elröpült, mintha csupán 20 percről lett volna szó. Úgy gondolom ennél nagyobb dicséretet nem kaphatna a sorozatot készítő David Benioff (25th Hour, Troy) és D. B. Weiss, már a prológusnak szánt első epizóddal sikerült átadniuk Westeros világának egyedülálló atmoszféráját.

Egy rendkívül szerteágazó, komplex világról van szó, melyben megfelelő tolmácsolás nélkül könnyen el lehetne veszni, a két írónak, a sorozatban konzultánsként közreműködő (emellett a nyolcadik epizód szkriptjét jegyzi) George R.R. Martin segítségével azonban sikerült úgy bemutatnia a számunkra eddig ismeretlen helyszíneket és karaktereket, hogy kivétel nélkül valódinak, hitelesnek éreztük őket. Ez minden fikciós történet esetében lényegi pontnak számít, fantasy sorozat esetében, ahol még inkább elrugaszkodunk a valóság talajától, pedig még fontosabb.

Az HBO-nál tökéletes kezekbe került a projekt, melyet a minden részletre kiterjedő precíz munka, illetve az azt fedező költségvetés is bizonyít, ezt leginkább az elsőrangú díszleteken és a jelmezeken tudjuk lemérni. Westeros-ból a pilot során Winterfell-t, Pentos-t és King's Landing-et láthattuk, mindegyik gyönyörűen kivitelezett és ami szintén lényeges, a színviláguknak köszönhetően könnyen felismerhetőek. A külcsínre tehát egy szavunk sem lehet, de a történetvezetés és a jellemábrázolás kapcsán is pozitívumokról tudok beszámolni. Előbbinél, ahogy azt korábban említettem a felvezetést kaptuk meg, a családi viszonyok és az intrikák bemutatása mellett részünk volt néhány múltra visszatekintő dialógban, illetve záróakkordként egy váratlan fordulatban.

Egy sok, egyenrangú szereplőt felvonultató sorozat esetében nagyon okosan kell bánni a karakterizációval, meg kell találni az egyensúlyt, az elején néhány szereplőt mindenképpen előtérbe kell helyezni és alaposabban bemutatni őket, míg valakire eleinte kevesebb idő jut ugyan, de ezt a későbbiekben lehet kompenzálni és addig is fontos, hogy az írók fenntartsák az érdeklődést a karakter iránt. Ezt a Game of Thrones tökéletesen végrehajtotta, a pilotban leginkább a Stark család szemüvegén keresztül ismerjük meg a Martin által elképzelt világot, de a király Robert Baratheon, valamint a Lannister és a Targaryen-ház kapcsán bemutatott figurák kivétel nélkül rendelkeznek olyan személyiségjeggyel, ami miatt kíváncsiak vagyunk rájuk is és sikerült elültetni bennünk a 'minél több mindent szeretnék róluk megtudni' érzést.

Az már a casting során látszott, hogy kiváló színészgárdát sikerül összehozni, melyre a pilot során bizonyítékot is kaptunk. A legmeggyőzőbb alakítást Peter Dinklage-től láthattuk, maximálisan kihasználta a rövid játékidejét és már most látni, hogy hatalmas potenciál van a karakterben és a színészben egyaránt. Sean Bean tökéletesen adja vissza Winterfell urát, a lelkiismeretes Ned Stark-ot, a családtagjai közül a feleségét játszó Michelle Fairley egyelőre elég halovány, viszont ezt ellensúlyozzák a Stark gyerekek, közülük is ki kell emelnem Maisie Williams korához képest rendkívül érett játékát.

A Lannister-család kapcsán már szóltunk a Tyrion bőrébe bújó Dinklage-ről, hozzá hasonlóan a rideg és számító királynőt megformáló Lena Headey, valamint az ikertestvérét hozó Nikolaj Coster-Waldau is meggyőző teljesítménnyel rukkolt ki. Mark Addy a nagy tekintéllyel bíró, de adott helyzetben a szórakozást sem megvető király szerepében karizmatikus alakítással jelentkezett. A tengerentúli történésekben kulcsszerep jut a Targaryen-háznak, az önelégült, céljai eléréséért mindenre képes Harry Lloyd a pilot egyik kellemes meglepetése volt, de a gyönyörű Emilia Clarke érzékeny játékát is dicséret illeti.

A piloton szerencsére nem látszódott az a sok újraforgatott jelenet, amire a színészcserék miatt került sor, bár hozzáteszem, a csatornánál alapvetően vegyes érzésekkel viseltettek a független filmjeiről ismert Thomas McCarthy (The Station Agent, Visitor) rendezésével. Nem meglepő, hogy az újraforgatások során (a pilot több, mint 2/3-áról van szó) már az HBO veterán Tim Van Patten (The Sopranos, The Wire, The Pacific) vezényelte a stábot. Szót kell még ejteni a sorozat zenei világáról is, mely egyike a kevés negatívumnak. Ahogy azt előre sejteni lehetett, a többek között a FlashForward-on és Prison Break-en dolgozó Ramin Djawadi dallamai feledhetőre sikerültek, most sajnáljuk csak igazán, hogy az Oscar-díjas Stephen Warbeck és az HBO útjai két hónappal a bemutató előtt szétváltak.

Sajnálatos módon a pilot nézettsége csalódást okozott, a várt 5-6 milliós kezdéshez képest csupán 2.2 millió előfizető nézte meg a részt, 18-49-ben pedig mindössze 0.9-es ratinget ért ert el. Összehasonlításképp, a legutóbbi nagy reklámkampánnyal övezett HBO premier, a Boardwalk Empire 4.8 millió nézővel és 2.0-ás demóval nyitott. A csatorna a visszafogott kezdés ellenére berendelte a Game of Thrones második évadját, csupán az okozhat csalódást, hogy a remélt 12 helyett akkor is csupán 10 részt kapunk majd. A berendelés oka többek között az, hogy az HBO számára a nézettségnél fontosabb, hogy az adott sorozat mennyi új előfizetőt jelent számukra, valamint várhatóan a nemzetközi értékesítésekből és a DVD eladásokból befolyó összeg is magasra rúg majd.

Hatalmasok voltak az elvárások a Game of Thrones irányába, melyeknek a pilot alapján teljes mértékben sikerült megfelelnie. Az is nyilvánvaló, hogy a sorozaton szinte kivétel nélkül elhivatott és tehetséges emberek dolgoznak, mindez az HBO felügyelete alatt, így rendkívül bizakodó vagyok a sorozat későbbi részeinek minőségét illetően.

Értékelés:

Címkék: game of thrones