TCA tour 2011 (nyár) - NBC

Robert Greenblatt a Showtime vezetőjeként ugyan már többször járt itt, de minden bizonnyal azért dolgozott benne egy kis drukk, hiszen NBC elnökként ez volt az első TCA-s fellépése. Ezen nem is lehet csodálkozni, ugyan komoly szakai háttérrel bír, de nagy rajta a felelősség, a pávás adó elmúlt évekbeli TCA-s fellépései finoman szólva sem sikerültek jól, sőt, talán a parodisztikus jelzőt is használhatnánk rájuk.

Az új tulajdonos Comcast érkezésével azonban megváltozott a helyzet, Greenblatt a kinevezése után tisztogatásba kezdett és ma már, legalábbis a vezető pozíciókat tekintve, kevesen vannak ott a régi gárdából. Az egyelőre a jövő zenéje, hogy az új irány mennyire lesz sikeres, de azt biztosan kijelenthetjük, hogy sikerült felülmúlni a csatorna korábbi TCA tour-os fellépéseit.


A teljesség igénye nélkül: Brian F. O'Byrne, Kirk Acevedo, Kenny Johnson (színészek), Alexandra Cunningham (készítő), Peter Berg (pilot rendezője és producer), Maria Bello, Aidan Quinn (színészek) – Prime Suspect

Az NBC panelt Joel McHale, a Community főszereplője nyitotta meg, aki ezúttal sem hazudtolta meg önmagát. "Ez tisztára olyan, mintha a Comic Con-on lennék, csak itt jóval több kocka van", majd ismertette az NBC új stratégiáját: "Kivárásra játszunk, egészen addig várunk, amíg az ABC-t és CBS-t néző emberek meg nem halnak." McHale a saját sorozatát 'Chevy Chase gyermekmegőrző szolgálatnak' nevezte és kifejezte abbéli örömét, hogy a Community ugyanannyi Emmy jelöléssel büszkélkedhet, mint a Jersey Shore. 

Greenblatt vette át a szót tőle, először az elmúlt fél év tapasztalatairól beszélt, többek között a személyi változtatásokat és azok szükségszerűségét is megemlítette. Külön kiemelte a 20th Century Fox TV-től érkező Jennifer Salke-t, aki az NBC szórakoztatási osztályának újdonsült vezetője, tulajdonképpen Greenblatt mögött a második ember a csatornánál. Idén az NBC közvetíti a Super Bowl-t (február 5.), az azt követő slot-ot, egyben a hatalmas lehetőséget a The Voice kapta meg. Másnap két órás műsorral jelentkezik a zenés tehetségkutató, amely a Smash premierjét vezeti fel.


Maya Rudolph, Will Arnett, Christina Applegate (színészek) – Up All Night

"Nem titok, hogy jelenleg a negyedik helyen vagyunk a csatornák versenyében. Nagyon keményen dolgozunk azon, hogy ez megforduljon és sikeresek legyünk" - folytatta Greenblatt. Természetesen a tettek és majd az eredmények minősítik az embert, de már ez a nyilatkozat is jelentős előrelépés ahhoz képest, amit az egykori NBCU elnök Jeff Zucker mondott néhány évvel ezelőtt, miszerint a csatorna soha nem lesz képes visszahódítani az első helyet... Greenblatt elismerte, hogy a közelgő évadban egy kissé háttérbe szorultak a szkriptelt sorozatok és ezen mindenképp változtatni szeretne a közeljövőben, egyúttal bízik benne, hogy sikerül rátalálni néhány hosszútávon sikeres szériára.

Röviden néhány bejelentésről: a korábbi hírekkel ellentétben Mariska Hargitay a Law & Order: SVU 13. évadának mindegyik részében szerepelni fog. A The Office-ban James Spader mellett további új arcokra számíthatunk.  A The Playboy Club kapcsán az utóbbi időben sokat lehetett hallani arról, hogy a Utah állambeli KSL-TV nem hajlandó átvenni a sorozatot. "Nem lepett meg különösebben a hír, ők az SNL-t sem hajlandóak leadni... de megnyugtatok mindenkit, hogy a többi helyi csatorna nem élt kifogással az újonc ellen." - mondta Greenblatt. A sorozatban egyébként mégsem lesz narrálás (Hugh Hefner látta volna el a feladatot), a Mad Men-nel való összehasonlítást pedig az elnök szerinte nem állja meg a helyét. 


Eddie Cibrian, Amber Heard (színészek) – The Playboy Club

Greenblatt nagyon sokat vár a Maria Bello főszereplésével készült Prime Suspect-től, míg a zenei betétekkel tarkított Smash-t egy nagy kalandnak, egyben a legkockázatosabb újoncuknak nevezte. Mindkét sorozatot dicsérték egyébként a kritikusok, a Prime Suspect a procedural jelleg ellenére is érdekes tudott maradni (legalábbis a pilot), míg a Smash az évad egyik kellemes meglepetése lehet. A Grimm-et ezzel szemben szinte csak negatív jelzőkkel illették. A sitcomok közül a Will Arnett-tel és Christina Applegate-tel felálló Up All Night többségében pozitív visszajelzéseket kapott, a John Enbom (Party Down) által készített Free Agents vegyes kritikákban részesült, míg a multikamerás Whitney-t nagyon gyengének titulálták.