Justified – kezdett a harmadik évad

Raylan, if a book could only be judged by its cover, you'd be a best seller. (Boyd) 
 
Visszatért a képernyőre az FX jelenlegi legjobb drámája, Graham Yost sorozata a harmadik felvonását kezdte meg a héten. Tavaly nagyon magasra került a léc, szépen felépített, izgalmakban bővelkedő átívelő szál, komplex karakterek (mindkét oldalon), kiváló, különösen a dialógusok tekintetében erős szkriptek és elsőrangú alakítások jellemezték a modernkori westernt. Pozitív jelzők sokasága, de bízom benne, hogy az új évad képes lesz ugyanezen a szinten teljesíteni, szerencsére az évadnyitó alapján erre minden esélyünk megvan.
 
 
A The Gunfighter címre hallgató epizód legélvezetesebb része a karakterek közötti interakció volt, melyből már az első percekben ízelítőt kaptunk Raylan és Boyd kettősének köszönhetően. Markáns, a saját igazukból ritkán engedő egyéniségek, akik között szinte minden alkalommal forr a levegő és még csak megtippelni sem lehet, hogy mi lesz a jelenetük vége. Mindehhez természetesen szükségeltetnek a már számtalan alkalommal dicsért intelligens párbeszédek, valamint Olyphant és Goggins karizmatikus játéka. Nem maradhattak el természetesen a Raylan és Art közötti szurkálódások sem és kellemes meglepetés ért, hogy ezúttal Tim is bekapcsolódott a mókába. Tavaly néhány alkalommal jogos kritika érte, de most elégedettek lehettünk a Winona-szállal, remélhetőleg ezen - főhőst támogató, magabiztos - az úton megy tovább a karakter.
 
Not much call for cowboys these days. (Nicks)
You would be surprised. (Raylan)
 
Az epizódot jegyző Yost-Golan kettős már az első részben elindította az átívelő szálat, a Dixie-maffia köré épülő sztoriban komoly lehetőségek rejlenek Egyelőre persze még csak a felszínt kapargatjuk, de az egyértelműen látszik, hogy a Neal McDonough által nagyszerűn életre keltett Quarles kemény diónak ígérkezik Raylan számára. Érdekesség, hogy McDonough az évad másik 'főgonoszával' Mykelti Williamson-nal együtt Yost korábbi sorozatából, a Boomtown-ból érkezett, utóbbi egyelőre még nem mutatkozott be. 
 
 
Nem felejtkezhetünk el Desmond Harrington-ról sem, aki az előbb említett két úriembertől eltérően csak egy részre ugrott be, viszont az igencsak emlékezetesre sikerült. Egy hidegvérű, kissé szociopata beütésű bérgyilkost alakított, hozzá fűződik a rész legemlékezetesebb jelenete is, emlékezzünk csak a feszültséget és humort tökéletesen vegyítő liftes képsorra. Összességében az évadnyitó teljes mértékben beváltotta a hozzá fűzött reményeket, a felvázolt történetszálak alapján minden adott egy újabb kiváló szezonhoz. A nézettség kapcsán sajnos már nem tudok ilyen pozitívan nyilatkozni, a tavalyi premierhez képest visszaesés figyelhető meg, 3.1 milliós össznézettséget (a 2x01-é 3.5 millió volt) és 1.0-ás (1.3 volt anno) demót produkált a rész. 
 
Értékelés:
 
Címkék: justified