A harmadik évad előtt még vacilláltam, hogy folytassam-e a Southland-et, egy tisztességesen összerakott, minőségi rendőrdrámának tartottam, de nem volt meg benne az a bizonyos plusz, főként a karakterek oldaláról, hogy hétről-hétre kövessem. Úgy éreztem azonban, hogy van benne potenciál, melyet eddig talán épp azért nem tudott kihozni magából, mert a csatornaváltás következtében az első két évad tett ki egy átlagos hosszúságú kábeles szezont (13 epizód). Maradtam tehát és szerencsére jó döntést hoztam, a tavalyi év egyik legkellemesebb meglepetését okozta a sorozat, ráadásul a negyedik évad nyitánya azt mutatja, hogy nem mostanában fognak letérni a helyes irányról.

A Southland fő ismertetőjegye a realisztikus ábrázolásmód, John Wells és társai ezzel próbálták meg kiemelni alkotásukat a tipikus zsarudrámák közül. Mindezt sikeresen tették, egy hiteles, az akciójelenetek során mindannyiszor magával ragadó sorozatot kaptunk, amely azonban nálam akkor lépett szintet, amikor az írók ráéreztek a karakterekre. Egyensúlyba került a nyomozás és a magánélet, mindemellett pedig olyan történetszálakat hoztak be, melyek komoly érzelmi töltettel bírtak és egyúttal szépen végigvitték őket az évad során. Emlékezzünk csak a Sammy-t ért tragédiákra, vagy éppen a Cooper-Sherman kettős közötti feszültségre, melynek lezárása a Graduation Day során bravúrosra sikerült.

Wells-ék azonban tisztában voltak vele, hogy nem szabad elkényelmesedni, ezért a negyedik évadra több változást is eszközöltek. Sammy visszatért a járőrözéshez, egy rész tapasztalata alapján azt lehet mondani, hogy tökéletes párost alkotnak Ben-nel, végre nem érezhető a korábban megszokott alá-fölé rendeltségi viszony. A műtétje után visszatért Cooper, aki Omar (The Wire) óta a legérdekesebben megrajzolt meleg karakter a tévében. Új társat kapott, a Lucy Liu által megformált Jessica kapcsán azt lehet elmondani, hogy az írók szépen lerakták az alapokat, remélhetőleg az évad során fokozatosan kibontják majd a karaktert.

Az évadnyitóban háttérbe szorult a nyomozás, Lydia szála is inkább magánjellegű volt, elsősorban a járőrökre koncentráltunk. Persze mi ezt egy pillanatra sem bántuk, ilyen adrenalinlöketet manapság csak a kézilabda válogatott mérkőzésen kaphat az ember, ráadásul a dokumentarista stílus miatt szinte magunkon éreztük a legrosszabb Los Angelesi körzetek mocskát. A végén a rendőrörsbe betévedő lövöldöző, illetve a magát feláldozó Danny talán már túlzás volt, de ez megbocsájtható, összességében elégedett voltam az évadnyitóval. A nézettség továbbra sem fényes - 1.7 milliós össznézetség és 0.6-os demó, de talán bízhatunk abban, hogy a kritikusok elismerő szavai megmentik majd a szériát. Bár, ha a Men of a Certain Age-re gondolunk...

Értékelés: