Nagyjából három hete, a Plan "megjelenése" idején írtam a következőt: egy újabb és várhatóan utolsó BSG élmény, melyet élmény lesz megnézni, de egyúttal nehéz is lesz őket elengedni... Kissé ugyan szentimentálisnak tűnhet a fenti gondolat, de talán ebben az esetben megengedhető, hiszen egy egyedülálló, és túlzás nélkül állíthatom korszakalkotó sorozat valószínűsíthetően utolsó felvonását láthattuk.

A Jane Espenson által írt és Edward James Olmos rendezte Plan-ben a cylonok szemszögéből láthatjuk az eseményeket, a minisorozattól a második évad végéig követhetjük nyomon azokat a történéseket, melyek anno rejtve maradtunk előlünk. A tervet illetően nem kevés teória látott már napvilágot, Espenson-ék mondhatni a legegyszerűbb megoldást választották ennek megválaszolására. Komolyabb meglepetés ugyanis nem ér minket a közel két órás film során, de ennek ellenére végig a székhez szegeznie bennünket. És, hogy mégis mivel lehetett ezt elérni? - egyszerű a válasz, a sorozat egyik legnagyobb erősségének számító karakterizációval, melynek középpontjában ezúttal a cylonok álltak, Cavil-nek megkülönböztetett figyelmet szentelve.

Először kissé meglepődünk, mikor a kezdő jelenetben a kivégzésükre váró két Cavilt láthatjuk, hiszen a második évad záró részének egyik jelentéről van szó, mely leginkább a film végéhez illene. Persze gyorsan kapcsolunk, egy kerettörténet formájában mesélik el nekünk a sztorit, mely tökéletes arra, hogy egy adott karakter jellemében, gondolkodásmódjában bekövetkezett változásokat érzékeltesse. Persze csak abban az esetben, ha a köztes részben megfelelő jellemrajzzal sikerül bemutatni az adott szereplőt/szereplőket. Nem meglepő módon ez a Plan-nek sikerül és az, ami az első néhány jelenet során karakteridegen jegynek tűnik, a végére teljesen összeáll és így már megalapozottnak tűnik a két egyes modell közötti párbeszéd.

A dialóg első felvonását követően visszaugrunk az időben és innentől kezdve már lineáris cselekményvezetés jellemzi a filmet. Először a kolóniák pusztulásának lehetünk szemtanúi, a hybrid monológjai által kísért támadássorozat dinamikus és egyúttal grandiózus jelenetei rendkívül emlékezetesre sikerültek. Festőien (ha lehet ezt a szót használni az adott helyzetre) megkomponált képsorokat láthattunk, melyet a lehetőségekhez képest minőségi CGI, remek vágás, valamint ötletes megoldások is elősegítettek. Gondolok itt olyan apróságokra, mint a kolóniák pusztulás előtti, majd az azt követő képsorok kontrasztja, vagy éppen a centuriok autópályán történő tisztogatási akciója. A gyors kezdést követően aztán visszaveszünk a tempóból, és Cavil "Let's get this genocide started" mondatát követően a terv kidolgozását, illetve annak sikertelen végrehajtását követhetjük figyelemmel.

Innentől azonban már nem a szüzsé, sokkal inkább a jellemrajz kerül előtérbe. Espenson döntésének helyességét, miszerint Cavilt helyezte a középpontba nem igazán lehet megkérdőjelezni, már eddig is számtalan emlékezetes jelenettel gazdagított minket a Dean Stockwell által alakított figura és az is egyértelműnek tűnt, hogy a karakterben még mindig rengeteg potenciál lakozik. Két Cavilt láthatunk, egyiküket a Galactica fedélzetén, mint a flottában ragadt cylonok önkéntes vezetője, másikuk az Anders vezette ellenállási mozgalomba épül be, egyfajta megfigyelő szerepkört felvéve. Előbbit a bosszú mellett, sőt talán inkább előtt, a féltékenység hajtja, teremtőit szeretné megleckéztetni az emberiség teljes kiírtásával.

Olmos-ék a nézőkkel is játszanak egy kicsit, mikor már azt hinnénk, hogy az árva kisfiú megmozdított valamit 'lelkész barátunknál', Cavil egy letaglózó jelenetben végez vele. Valóban, nem a BSG-re jellemző lépés lett volna a szegény kis srác meglágyítja a 'kérlelhetetlen ellenség' szívét momentum. Persze hozzátéve, hogy a gyilkosság és annak módja döbbenetes volt, még Cavil-től is. Más utat jár be a capricai egyes, aki az Anders-sel eltöltött idő, valamint beszélgetéseik során jön rá eredeti tervük hibás mivoltára. Kettejük ideológiájának ütköztetésére az utolsó néhány percben kerül sor, melynek végén a Plan talán legjobban összerakott jelenetét is láthatjuk. A kivégzésük előtti dialógot is csak dicsérni lehet, de az igazán tökéletes zárás az űrben kúszó Cavil-ek és a No Exit-ben már hallott hírhedt monológ összevágása volt. A mutatott képek és a hozzá tartozott idézet összhangját csak dicsérni lehet.

Cavil mellett talán az egyik Simon modell kapta meg a legtöbb lehetőséget a kibontakozásra. Viszonylag kevés játékidő jutott a cylon mivolta és az emberi érzések között hánykódó karakternek, de Espenson-ék a lehetőségekhez képest jól írták meg a szerepet. Sikerült hitelesen bemutatni a benne lejátszódó folyamatokat, és a felemás visszhangot kiváltó szexjelenetet is indokoltnak tartottam. Feleségét Lymari Nadal alakította, aki egyébként 'civilben' Edward James Olmos hitvese. Jól hozta a szerepét, mintegy ezzel is bizonyítva, hogy nem feltétlenül csak a protekció miatt kapta azt meg.

A final five szerepe kissé megtévesztő volt, az első húsz perc alapján azt hihettük, hogy nagyobb teret kapnak majd, azonban funkciójuk inkább a megmenekülésük bemutatásában és ezáltal néhány történeti hézag betömésében volt. Ötük közül Anders kapta a legnagyobb szerepet, de ő is inkább csak a Cavil-féle feleszmélés egyik nélkülözhetetlen láncszemeként volt fontos. Visszatérve az általuk készített skin jobokra, Cavil és Simon mellett a többiekre kevesebb idő jutott, de azért egy-két emlékezetes jelenetet ők is kaptak. Láthattunk egy kissé kurvás beütésű Six-et, egy divatra érzékeny Dorall-t (az a fej, amikor bizonygatja, hogy az ő öltönye pávakék...), míg kedvenc cylon modellünk, Loeben kapcsán a Starbuck-kal való kapcsolat kialakulását.

Azért nem minden szép és jó, a pozitívumok mellett térjünk ki a Plan hiányosságaira is. Elsőként Boomer történetszálát említeném, melynél már az alvó ügynök aktiválásának módját is furcsállottam. Ami ennél nagyobb probléma volt, hogy a vívódása sem jött át igazán. Ez részben a írásnak, részben pedig Grace Park számomra nem túl meggyőző teljesítményének volt köszönhető. A történetvezetés kapcsán éreztem még némi hiányosságot, néhol megbicsaklott a sztori folytonossága. A történet azért ezzel együtt koherens tudott maradni, mely többek között a keretes formátumnak is köszönhető.

A The Plan-t a kisebb hibáival együtt egy tudatos és jól bemutatott karakterrajz jellemzi, olyan a BSG érzést, illetve hangulatot visszahozó alkotás, amely a Razorhoz hasonlóan megfelelően illeszkedik a BSG világába. Külön ki kell emelni a remekül sikerült dialógokat, amelyek mondani sem kell, különös fontossággal bírnak egy karakter orientált történet esetén. Ez utóbbinak én kifejezetten örültem, a támadássorozat idején kaptunk egy kis adrenalin löketet, majd visszavettünk a tempóból és a karakterizációnak adtuk át a teret. A fent említett Boomer-féle történetszálat leszámítva Espenson forgatókönyvével is elégedett voltam. Összeségében elmondható, hogy a Dean Stockwell jutalomjátékának is felfogható Plan hozta a várakozásaimat és egy BSG-hez méltó film született.

Értékelés: