A lehetőségeket csak részben sikerült kiaknázni - ezt majd három hónappal ezelőtt, az első két részt követően írtam. Az kell mondjam, hogy ez az egész harmadik évadra kivetíthető, hullámzó volt a színvonal, jó, az első évadra emlékeztető részeket semmitmondó, klisékkel telenyomott epizódok követtek... viszont el kell ismerni, a fináléra ismét összekapták magukat. A kép alatt már spoileresen folytatom.

Hank tanári kinevezése jó ötletnek bizonyult, az ebből adódó bonyodalmak és a három hölgyeménnyel való kapcsolata számos emlékezetes jelenethez vezetett. Eva Amurri és Embeth Davidtz karakterét jól eltalálták az írók és a két színésznő is élt a felkínált lehetőséggel. Előbbinél persze értékeltük a cici villantásokat, de ettől függetlenül is érdekes karaktert hozott, míg utóbbi esetében inkább az előkelő, kimért stílusa nyerte el a tetszésemet. A "háremből" csak Diana Farr lógott ki, az érdektelen történetszála mellett a színésznő sem volt számomra meggyőző.

Hank persze a női lélek nagy ismerőjeként hirdette magát, Los Angeles-i kalandjait pedig az évad felénél visszatérő Karen is elnézte. Utóbbi visszatérése kisebb törést hozott az évadba, ami azzal is magyarázható, hogy kettejük kapcsolatának ábrázolása számomra végig művinek tűnt, és így nem is igazán tudott érdekelni az összeveszek-kibékülök című játékuk folyamatos ismételgetése. Értem én, hogy a bulizós Hank és a családját szerető Hank közötti kontraszt fontos elemét képezi a sorozatnak, de utóbbit sajnos az esetek többségében nem képesek jól átadni. Az i-re a pontot Becca teszi fel, aki most már egyértelműen kiérdemelte a sorozat messze legirritálóbb karaktere és leggyengébb "színészi" teljesítménye címkét.

Hozzáteszem, hogy a drámai vonal amúgy sem igazán a Calif erőssége, az esetek többségében erőltetettnek és hiteltelennek érzem ezeket a jeleneteket. Konkrét példát említve: Hank egykori legjobb barátjának a visszatérése, melynél végig azt éreztem, hogy az írók próbálnak valami mélyet, fontosat mondani, de az elcsépelt párbeszédeken kívül nem sok mindent tudtak felmutatni. Viszont el kell ismerni, ha arról van szó remek hangulatot tud teremteni a sorozat és számos priceless jelenetet kaptunk ebben az évadban is. A dráma-vígjáték aránnyal sincs gond egyébként, de míg az utóbbival ügyesen elboldogulnak, az előbbi, természetesen jóval nehezebb műfajba olykor beletörik a bicskájuk.

Az évad Runkle számára is nagy változásokat hozott, azonban hosszú utat bejáró kopasz barátunk a végén úgy tűnik hoppon maradt... hozzá kapcsolódóan illik megemlíteni Kathleen Turner-t is, akinek karaktere önmagában véve jónak mondható ugyan, de ez nem feledteti, hogy rossz volt így viszontlátni az egykor gyönyörű színésznőt (és itt nyilvánvalóan nem a korra gondolok most). Ha már vendégszereplők, akkor Turner és a fent már említett női hármas mellett azért Peter Gallagher-ről se feledkezzünk meg, a karót nyelt dékán szerepében kaptunk tőle néhány emlékezetes momentumot.

A fináléra külön is szeretnék kitérni, hiszen a Calif talán egyik legjobb részéről van szó. A fent említett drámai vonallal kapcsolatos hiányosságok itt nem mutatkoztak meg, jól felépített részt láthattunk és végre a Mia-szál is nagyjából lezártnak tekinthető. Az utolsó néhány perc pedig nem kis döbbenetet váltott ki belőlünk, nem csak az események, hanem az is, ahogyan ezt ábrázolták, és bizony Duchovny is villantott végre valamit ebben az évadban. A számválasztás is tökéletes volt, Elton John klasszikusának nagy szerepe volt a megfelelő hatás elérésében. Összességében nézve a harmadik évadnak sikerült felülmúlnia a tavaly látottakat, de az első évad színvonalától bőven elmaradt.

Értékelés: