Emerson és O'Quinn sorozatterve az NBC-nél kötött ki
Ami pár hónappal ezelőtt még alaptalan pletykának, két jóbarát poénkodásának tűnt csupán, akár valósággá is válhat: Michael Emerson és Terry O'Quinn, vagyis a Lost-ban Bejnamin Linus és John Locke karaktereket megszemélyesítő színészek valóban közös sorozaton törik a fejüket. Az egyelőre cím nélküli (eddig Odd Jobs munkacímen futott) projektben veterán, nyugdíjas éveiket töltő kémeket alakítanának, a sorozatterv mögött pedig természetesen J.J. Abrams áll.
Több országos csatorna érdeklődését is felkeltette a produkció, a gyártó Warner Bros. TV és Abrams cége, a Bad Robot végül az NBC-vel állapodott meg. A szerződés értelmében a pávás csatorna kötelezettséget vállal a pilot elkészítésére. Az írók várhatóan Josh Appelbaum és Andre Nemec lesznek (Octorber Road, Life on Mars, Happy Town), akikkel Abrams az Alias óta jó kapcsolatot ápol.
Egy bekezdés erejéig térjünk vissza Abrams-hez, aki a filmes karrierje mellett továbbra is nagy hangsúlyt fektet a kis képernyőre: az NBC tegnap este mutatta be az Undercovers című szériáját (ötletgazda és pilot rendezője) és a most kitárgyalt Emerson-O'Quinn-féle tervvel egy újabb projektje került a csatornához. A Fox, ahol az általa elindított Fringe kezdi meg a harmadik évadát, pilot berendelést adott le az Alcatraz-ra, melyet Elizabeth Sarnoff (Lost) fog jegyezni. A CBS sem maradt ki a jóból, oda a John Nolan-nel (Memento, Dark Knight társírója) készített Person of Interest című drámája került.