Hatalmasak voltak az elvárások a Boardwalk Empire-rel szemben, az HBO, a kritikusok, valamint a közönség is nagy reményekkel várta Terence Winter sorozatát. A csatorna minden bizonnyal elégedett lehet a teljesítményével, az első évadnak szép nézettsége (átlagban 3 milliós össznézettség és 1.2 körüli demó) volt, jövőre az Emmy-díjátadón pedig várhatóan díjesőben lesz része. A szakma, de még inkább a nézők véleménye viszont megosztott volt, és ez korántsem véletlen, ugyan a külcsínt tekintve egy elsőrangúan megvalósított sorozatról beszélhetünk, a jellemábrázolást és a történetszövést tekintve azonban már közel sem volt minden rendben. A kép alatt spoilerek társaságában folytatom.

1920 januárjában az Egyesült Államokban életbe lépett az alkoholtilalom, mely egyúttal lehetőséget teremtett a szervezett bűnözés felvirágzásához. A Boardwalk Empire ebbe a korszakba enged betekintést, főként Atlantic City-re és a korszak egyik hírhedt személyiségére, Nucky Thompson-ra koncentrálva, de kisebb időtartamokra Chicago és New York maffiózói is képbe kerülnek. A sorozat tökéletesen visszaadta a korszellemet, a kivitelezés, így a díszletek, a korabeli ruhák, a jelmezek és egyéb kellékek megtervezése elismerést érdemel. Szintén dicsérni kell a rendezői és operatőri munkát, előbbinél a pilotot jegyző Martin Scorsese-t és a széria legtöbb részét ledirigáló Tim Van Patten-t lehet kiemelni. A pozitívumok közé sorolandó még a maffia és a politika összefonódásának, illetve a chicago-i történetszálnak a bemutatása.

Az egyik legfőbb probléma a kiszámíthatósággal volt, egy-két esetet leszámítva nem igazán tudott meglepni a sorozat, úgy éreztem, mintha biztonsági játékot játszottak volna a készítők. Ez természetesen magával vonta azt is, hogy a sok szálon futó történet bizonyos részei unalmassá váltak. A karakterizáció szintén kívánnivalót hagyott maga után, nem igazán tudtuk közel érezni magunkhoz érezni egyik szereplőt sem. Olyan volt, mint egy gyönyörűen megfestett tabló, melynél ugyan ismerjük a rajta szereplő emberek élettörténetét, de nem tudunk velük azonosulni, sokuk pedig teljesen hidegen hagy minket.

Ilyen volt például az erkölcsi dilemmákkal küszködő, számomra már az elejétől antipatikus Margaret, a bigott vallásosságával kitűnő Van Alden ügynök, vagy éppen Jimmy felesége, az érthetetlenül nagy teret kapó Angela. Hozzá kell azonban tenni, hogy ezért a helyzetért elsősorban az írókat kell hibáztatni, hiszen például Michael Shannon egészen kiváló alakítást mutatott be. Ugyanez igaz Steve Buscemi-re is, az általa játszott Nucky-nál fokozatosan építették fel a családjával való kapcsolatát, illetve a Margaret-hez fűződő viszonyát, majd az utolsó részben szembesülhettünk a fájdalmas múltjával, kár, hogy mindez sokszor szájbarágósnak és művinek tűnt. 

Jimmy esetében már jobb a helyzet, az igazán jól eltalált karakterek viszont a Michael K. Williams által életre keltett Chalky, valamint Richard Harrow voltak. Jó döntés volt Al Capone behozatala is, az pedig önmagáért beszél, hogy jó néhány esetben a chicago-i történések több izgalmat tartogattak, mint a sorozat központi helyszínéül szolgáló atlantic city-beli sztorik. Összességében elmondható, hogy egy grandiózus, komoly potenciállal rendelkező sorozatról van szó, mely azonban csak részben tudta kiaknázni az adódó lehetőségeket, a karakterizációt tekintve pedig még van hova fejlődnie.

Értékelés: