Amennyiben létezne tévésorozatokat összegző lexikon, akkor a jogi szériák címszó alatt minden bizonnyal vastagon ki lenne emelve David E. Kelley neve. Az Ally McBeal, a Boston Public, a The Practice és az ebből kinövő, véleményem szerint legjobb Kelley-mű a Boston Legal egyaránt ehhez a műfajhoz tartoznak és szintén közös bennük, hogy komoly kritikai és nézettségi sikert hoztak alkotójuknak. Kelley a legtöbb esetben a dráma és a komédia egyvelegét hozta össze, egyszóval dramedy-ket készített, melyekben gyakran szembesülhettünk a nézőhöz való kiszólással, a 'negyedik fal leomlásával' is.

Impozáns lista, melyhez még illik hozzátenni a 90-es évek egyik meghatározó kórház sorozatát, a Chicago Hope-ot is. Nem véletlen, hogy ennyit foglalkoztam Kelley életpályájának bemutatásával, hiszen így válik igazán érthetővé a csalódottságom mértéke az életmű legújabb darabjával, a Harry's Law-al szemben. Bizony hatalmas a kontraszt a korábbi produkcióihoz képest, ennek okairól bővebben a kép alatt ejtek szót.

Az alapsztori ugyan kissé banálisnak hat, de ezzel még nem volt probléma, sőt a morbid humorral átitatott első néhány perc után még bizakodó voltam. Harriet Korn egy jól menő cég elismert ügyvédje, aki azonban egy nap ráun a munkájára és a mivel nem akar dolgozni, útilaput kötnek a talpára. Ezt követően nem mindennapi incidens során a sors összehozza egy öngyilkosjelölttel, majd nem sokkal rá egy fiatal, nagy jövő előtt álló ügyvéddel, illetve annak autójával kerül közelebbi kapcsolatba. A rövid kórházi ápolás után a következő lépcsőfok egy új ügyvédi iroda megnyitása, mely egy nem éppen kellemes környéken található cipőboltban kerül berendezésre.

Kelley eddigi sorozatainál mindig volt legalább két domináns, akár az egész sorozatot elvivő karakter, de még a mellékszereplők között is bőven találtunk példát a remek jellemábrázolásra. A Harry's Law esetében erről nem beszélhetünk, kivétel nélkül egydimenziós karaktereket kapunk, akiknek motiváció hiteltelennek tűnnek. A dialógusok minősége szintén hagyott kívánnivalót maga után, klisékkel teli, életszerűtlen párbeszédekben volt részünk. Sajnos a negatívumok sora még nem ért véget, néhány jelenet egész egyszerűen nevetségesnek hatott, mint a a drog legalizálásáról szóló vita a bírósági tárgyalás kellős közepén, vagy éppen a behajtó emberünk 'én valójában segítek az embereken' kezdetű monológja.

Az ügyek érdektelenek, a történések túlságosan kiszámíthatók, végeredményben egy rosszul megszerkesztett, magát okosnak gondoló, de pont ennek az ellenkezőjét elérő pilotban lehetett részünk. Az Oscar-díjas Kathy Bates (Misery - Tortúra, About Schmidt) csak szenved ebben a szerepben, a többiek esetében pedig nem történt meglepetés, a biztos középszert hozták, többre pedig valószínűleg még egy jobban megírt karakterrel sem lettek volna képesek.

Vessünk egy pillantást a nézettségre is: a pilot 11 milliós össznézettsége szépnek mondható, a 2.0-ás demó eredmény viszont már kevésbé. Nem szokásom ezt mondani, de a Harry's Law esetében mindenki jobban járna, ha májusban elkaszálnák a sorozatot, minden kétséget kizáróan Kelley eddigi leggyengébb darabjáról van szó, melynél minimális lehetőséget látok a későbbi fejlődésre. Az elmúlt hónapokban Kelley a Wonder Woman szkriptjén (is) dolgozott, ezt ugyan első körben elutasították a csatornák, de ígérete szerint nem adja fel a képregény adaptáció tervét. Bízzunk benne, hogy összejön, a mostani eset is bizonyítja, hogy nem ártana neki egy kis változatosság.

Értékelés: