A kilencedik (február 28-tól március 6-ig terjedő) hét során komoly változások történtek az élmezőnyben, illetve három (power ranking tekintetében) újonc sorozatnak is sikerült beverekednie magát a legjobb tíz mezőnyébe.

Greg Garcia sitcomja most már hetek óta remek formát mutat, nem véletlen, hogy a power ranking-en is egyre feljebb araszol, ezúttal kellemes meglepetést okozva az elmúlt hét legjobb sorozatepizódját produkálta. A Snip Snip címre hallgató rész középpontjában a titkok álltak és ehhez kapcsolódóan megismerkedhettünk Virginia pletykálkodási szokásaival is. Egy pillanat szünetet sem hagytak nekünk az írók, egymást követték a rekeszizmainkat megdolgoztató jelenetek, melyekből mindegyik karakter kivette a részét. Még több Sabrina-Virginia jelenetet ha lehet, és emellett különösen tetszett az apa (Burt) - fiú (Jimmy) kapcsolat bemutatása, úgy tudtak nem kevés mennyiségű humort belecsempészni, hogy mellette a tanulság is a helyén volt.

Burt: She is only allowed to vote if she's lucid.
Virginia: Maw Maw, we are currently at war with what country?
Maw Maw: Iraq and Afghanistan.
Jimmy: Is she right?
Burt: I think so, but I'm not sure.

Többször is hangot adtam abbéli örömömnek, hogy az elmúlt évek szegényes felhozatala után a Showtime végre képes volt egy minőség újonc drámával előállni, de még mielőtt dicshimnuszba kezdenénk, a Shameless egyik negatívumáról is szót kell ejtenünk. A rohanós tempó miatt több esetben azt éreztem, hogy nem tudtak elég időt biztosítani a karakterizációnak, megismertük ugyan a Gallagher családot, de szerettem volna egy kicsit mélyebbre látni. Ezt most maradéktalanul megkaptam, az évad nyolcadik epizódjában, főként Lip és Fiona karaktereinek köszönhetően nagyobb betekintést nyerhettünk a szereplők lelki világába. Természetesen emellett a megszokott dolgok, így a remek párbeszédek, az ugyanezen jelzővel illethető színészi alakítások, valamint a polgárpukkasztó jelenetek is színesítették az epizódot.

 
Eamonn Walker a legjobb dolog, ami a Lights Out-tal történhetett. Az FX bokszdrámája kiegyensúlyozatlan teljesítményt mutatott eddig, kaptunk ugyan néhány jól megírt történetszálat, de a sorozat nem tudott túllépni a saját árnyékán és a 'nem rossz ez, de már számtalanszor láttunk ilyet' érzést hozta ki az emberből. Az új edző, az öntörvényű Ed Romeo behozatala azonban felkavarta az állóvizet és így esély mutatkozik arra, hogy a Lights Out végre egy szinttel feljebb lépjen. Egyrészt jó volt látni, hogy végre nem minden fekete-fehér, itt elsősorban Lights-nak az apjával, valamint a testvéreivel való kapcsolatára gondolok, valamint hatalmas dicséret illeti Eamonn Walker-t, aki szokásához híven rendkívül karizmatikus alakítással jelentkezett. Bízzunk benne, hogy Lights formája a jövő hétre is kitart.

Nagyon tetszik, hogy Graham Yost betartja az ígéretét és az első évadban igencsak elhanyagolt marsalloknak, Tim-nek és Rachel-nek is lehetőséget ad a kibontakozásra. Szintén a pozitívumok közé sorolandó Boyd és Ava elsőre kissé abszurdnak tűnő kapcsolatának bemutatása, mely a későbbiekben is komoly potenciált hordoz magában. A Justified-nak jó esélye lett volna a héten az első hely megszerzésére, a heti ügy miatt azonban ez végül meghiúsult, az egyébként szép továbbvitt átívelő szállal szemben Rachel sógorának története kissé érdektelenre sikerült. Végül egy költői kérdés: Csak én vagyok úgy vele, hogy egész nap elhallgatnám Raylan és Art beszélgetéseit?

Ez benne volt a pakliban. A pilotot követő két rész olyan erőteljesnek bizonyult, hogy azt az iramot képtelenség lett volna végig tartani és várható volt, hogy hamarosan egy (önmagához képest) szolidabb rész is be fog majd csúszni. A robbantásos sztori hagyott egy kis kívánnivalót maga után, a Justified-hoz hasonlóan itt is el lehet mondani, hogy ennél jobb heti ügyeket szoktak prezentálni nekünk. Abban szintén megegyezik a két sorozat legutóbbi epizódja, hogy az átívelő szálat szépen fűzték tovább, Gibbons képviselő manőverei most már a sokadik alkalommal nyűgöznek le minket.

A bennem ambivalens érzéseket keltő harmadik epizódot leszámítva remek szezont fut Archer barátunk, a hatodik részben egy számítógépes vírussal gyűlik meg a baja az Isis-nek, mely egyébként összefüggésbe hozható szegény Cyril háttérbe szorításával. Zseniális párbeszédek jellemezték az epizódok, mit ne mondjak, nehéz volt kiválasztani a két legjobbat:

Archer: Pam, wait up! Get me drunk enough and i might have sex with you
Pam: Really?
Archer: No. It's a catch-22. The amount of alcohol I would need would literally kill me. But I do want to see how many pool balls you can stick in your mouth.
Pam: My record's three.

Cyril: I have one bullet left.
George Spelvin: He does?
Archer: Who am I? Count Bulletsula? Like Dracula. That was bad. Come back to me. I can do better.

Végre utolértem magam a Southland-del, mely így természetesen a heti power ranking-ben is helyet kapott. Az eddigi legjobb és tegyük hozzá, végre nem csonka évadát futja a sorozat, és a TNT-től kiszivárgott információk alapján jó esély van arra, hogy jövőre viszontláthassuk a kedvenc Los Angeles-i rendőreinket. A harmadik etap utolsó előtti epizódjához érkeztünk most el, melyet szokásos módon a realisztikus ábrázolásmód, valamint az első évad óta nagy fejlődésen átesett karakterizáció miatt kell elsősorban dicsérnünk. A két nagy átívelő szálunk közül a legutóbbi részben Nate halálának következményei, ezen belül Sammy bosszúhadjárata került a középpontba, míg ezúttal Coop hátproblémáira, illetve gyógyszerfüggőségére koncentráltunk.

Hank Moody először szerepel a listán, a hangzatos Lights. Camera. Asshole. címmel ellátott résznek a nyolcadik helyig sikerült felkapaszkodnia. A Californication-t soha nem a magvas gondolatok miatt szerettük, elsősorban a szórakozás faktor miatt kedvelhető a sorozat. A drámai szál természetesen szükséges, hiszen különben súlytalanná válna a széria, de figyelni kell az arányokra. Az elmúlt években ezzel szinte mindig probléma volt, melynek következtében jó pár erőltetett, hatásvadász jelenetben lehetett részünk. Szerencsére idén magára talált a sorozat, eddig Hank és Karen, valamint Runkle-ék történetszála is tetszik, illetve az új szereplők behozatala, legyen szó a Carla Gugino, Rob Lowe, Addison Timlin, illetve a most bemutatkozó Callie Thorne által alakított karakterekről, szintúgy sikeresnek mondható. Persze még mindig ott van az antipatikus Becca, de a pozitívumok fényében ez megbocsájtható.

Amilyen remekült indult az évad, a közepe tájékára olyan kiszámítható lett. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy meg kell kongatni a vészharangokat, vagy a kaszán gondolkodok, hiszen a célkorosztályban (18-49) jelenleg legnézettebb sitcom továbbra is szórakoztató, de tény, hogy önmagához képest visszaesett a sorozat. Phil ugyan hozza magát, de Jay és Gloria, valamint az utóbbi időben folyamatosan gyenge történetszállal jelentkező  Cameron és Mitchell miatt az összkép igencsak felemás lett.

A Smallville-től, legalábbis ahhoz képest, hogy a guilty pleasure kategóriába tartozik, igencsak szép teljesítmény a tizedik hely megcsípése. Nem panaszkodhatunk az utolsó évadra, a készítők eddig betartják az ígéreteiket és valóban egy emlékezetes szezonnal kívánnak búcsúzni a 10 évet megélt sorozattól. Lionel Luthor visszahozása remek ötletnek bizonyult, mint, ahogy az is üdvözülendő, hogy a legutóbbi kissé komolytalanra vett epizód után egy jóval baljóslóbb, sötétebb tónusú részt kaptunk.